PL: Németországból igazolt kapust a Man. City – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 11:49
null
Stefan Ortega Moreno a Manchester Citynél folytatja (Fotó: AFP)
Az angol bajnok Manchester City hároméves szerződést kötött a német élvonaltól búcsúzó Arminia Bielefeldet erősítő 29 éves kapussal, Stefan Ortega Morenóval – jelentette be honlapján a Premier League címvédője.

„Ez fantasztikus igazolás számomra. A Manchester City hihetetlenül jó csapat, a keret tele van világklasszisokkal. Egy álmom válik valóra azzal, hogy megkaptam az esélyt, hogy ilyen játékosokhoz csatlakoztam, akiket tudok segíteni, hogy sikeres legyen a klub” – fogalmazott a Manchester City második nyári igazolása, Stefan Ortega Moreno, akinek június 30-án lejárt a szerződése a német másodosztályba kieső Bielefelddel, amellyel nem hosszabbított, így szabadon igazolható játékosként 2025-ig szóló kontraktust írt alá Manchesterben.

A 29 éves német-spanyol kettős állampolgárságú Ortega pályafutása korábbi időszakaiban kétszer is erősítette a Bielefeldet, melynek kapuját 220 alkalommal védte. Az első csapatban még 2011-ben debütált, s 2013-ban tagja volt a másodosztályba jutást kiharcoló együttesnek. 2014-ben az 1860 Münchenhez távozott, amelyben három év alatt 64 mérkőzésen védett, de három évvel később visszatért a Bielefeldhez, melynek csapatkapitány-helyettese volt az elmúlt időszakban.

Ortega a Manchester City második nyári igazolása a szintén Németországból szerződtetett norvég klasszis, Erling Haaland után.

Legfrissebb hírek

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
19 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

A Bayern München kihasználta a Stuttgart hibáit, és tovább növelte előnyét

Német labdarúgás
2025.02.28. 22:32

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Szoboszlai Dominik: Sokkal boldogabb leszek, ha megőrizzük első helyünket a tabellán

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:47

Szoboszlai több portálnál is a Liverpool–Newcastle legjobbja volt

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:38

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29
Ezek is érdekelhetik