Díj: megint Haaland lett az év labdarúgója Norvégiában

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.25. 14:01
null
Aligha volt kérdés (Fotó: Getty Images)
Sorozatban harmadszor választották az év labdarúgójának Norvégiában Erling Haalandot, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) második helyen álló Manchester City támadóját.

 

A voksolás győzteséről a skandináv ország futballszövetsége számolt be szerdán.

Erling Haaland videoüzenetben mondott köszönetet az elismerésért, külön kiemelve a fizioterapeutákat, akik elmondása szerint nagyon sokat dolgoznak vele.

„Természetesen nagyszerű érzés, hogy ebben az évben is nyertem. Ez azt mutatja, hogy valamit jól csinálok” – jelentette ki a 22 éves, 23-szoros válogatott csatár, aki 19 meccsen szerzett 25 találatával magabiztosan vezeti a Premier League góllövőlistáját.

A Manchester City pénteken a bajnokságban listavezető Arsenalt fogadja az FA-kupában a nyolcaddöntőbe kerülésért, majd jövő vasárnap, a következő bajnoki fordulóban a Tottenham Hotspur vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 12:28

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:54

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50
Ezek is érdekelhetik