Videó: Trippier és Gordon egymásnak esett – ezzel köszöntötte az új játékost a védő

Vágólapra másolva!
2023.01.31. 11:34
null
(Fotó: instagram.com/ktrippier2)
Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton saját nevelésű játékosa, Anthony Gordon a Newcastle Unitedben folytatja a pályafutását. A két csapat őszi mérkőzésén a 21 éves játékos hajba kapott a „szarkák” futballistáival, különösképp Kieran Trippierrel, aki most az erről készült felvétellel köszöntötte őt a klubnál. Gordon persze vette a poént, és nevető emotikonokkal reagált rá kommentben.

„Nagy lépés ez a karrieremben. Az emberek még nem látták, hogy valójában mire vagyok képest. Egy ilyen edző alatt sokat fejlődhetek ennél a csapatnál” – mondta Anthony Gordon a Newcastle United hivatalos honlapjának.

Fabrizio Romano szerint Gordon 40 millió fontért váltott klubot, ám ez az összeg különböző bónuszfeltételek teljesülése esetén 45 millió fontra nőhet.

Mindeközben Kieran Trippier meghosszabbította a szerződését a klubnál.

Legfrissebb hírek

A közösségi médiában szidta a klubot és az elnököt, két évre kitiltották

Angol labdarúgás
3 órája

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36
Ezek is érdekelhetik