Man. City: a csatár nem akar Haaland árnyéka lenni, távozni készül – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 18:56
null
Álvarez nem szeretne második számú csatár lenni (Fotó: AFP)
A Manchester City argentin világbajnok csatára, Julián Álvarez nincs megelégedve azzal, hogy Pep Guardiola csak Erling Haaland cseréjeként számol vele. A 23 éves támadó állítólag már jelezte is a klub vezetőinek, hogy elhagyná a Premier Leage regnáló bajnokát.


Valószínűleg a legtöbb európai topklub irigykedik a Manchester Cityre, hogy Erling Haaland mögött is olyan minőségi és univerzális csatár van a csapatában, mint Julián Álvarez.

Azt viszont már láthattuk, hogy olykor a „kellemes probléma” is konfliktust szülhet – éppen a kellő játékidő hiánya miatt veszett össze Pep Guardiola és Joao Cancelo, a portugál szélső védő januárban ott is hagyta Manchestert a Bayern München kedvéért.

Úgy tűnik, most Álvareznél jött el az a pont, hogy megelégelte a Haaland cseréjének szánt szerepet. A spanyol El Chiringuito információi szerint annyira elszánt az argentin támadó, hogy már értesítette is a klub vezetőit a távozási szándékáról. Persze erről nem nagyon szeretnének hallani a Citynél, így legfeljebb kölcsönbe adnák a világbajnok csatárt.

 


 

A 23 éves futballista 2022 januárjában írt alá a Man. Cityhez, de az idény hátralévő részét még a River Plate-ben töltötte. Álvarez 19 alkalommal lépett pályára a Premier League-ben, de csak hatszor volt ott Guardiola kezdőcsapatában. A csatár ezeken a meccseken öt gólt szerzett.

Hozzá kell tenni, a spanyol menedzser sincs könnyű helyzetben, hiszen hogyan is hagyhatna ki a kezdőből egy olyan gólvágót, aki 24 meccsén 27-szer keserítette el az ellenfél kapusait.

Arról egyelőre nincsenek hírek, mely klubok érdeklődnének a világbajnokságon remeklő futballista iránt, de biztosan nem maradna munka nélkül.

Legfrissebb hírek

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

Julián Álvarez: Nem éreztem, hogy kétszer értem labdába

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 07:46

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38
Ezek is érdekelhetik