PL: négy évet hosszabbított az MU szélső védője – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 13:05
null
Luke Shaw további négy évre kötelezte el magát a Manchester United mellett (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított angol válogatott védőjével, Luke Shaw-val.

A klub tájékoztatása szerint a 27 éves labdarúgó új szerződése 2027. június 30-án jár le.

„Kilenc éve igazoltam ebbe a csodálatos klubba és nagyon örülök, hogy a továbbiakban is itt futballozhatok. Manchesterbe érkezésem óta rengeteget fejlődtem úgy játékosként, mint emberként (...). Ebben az idényben már értünk el sikereket, de mi ennél többet szeretnénk. Minden adott arra, hogy valami különlegeset hozzunk létre, én pedig mindent megteszek, hogy ennek a részese legyek” – nyilatkozta a klubhonlapnak Luke Shaw.

A Southamptonból 2014-ben szerződtetett szárnyvédő eddig 249 tétmérkőzésen lépett pályára az MU színeiben.

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 29 23 3 3 70–27 +43 72
2. Manchester City 28 20 4 4 71–26 +45 64
3. Newcastle 27 13 11 3 41–19 +22 50
4. Tottenham 29 15 5 9 53–41 +12 50
5. Manchester United 27 15 5 7 41–37 +4 50
6. Brighton & Hove Albion 26 12 7 7 49–34 +15 43
7. Brentford 28 10 13 5 46–37 +9 43
8. Liverpool 27 12 6 9 48–33 +15 42
9. Aston Villa 28 12 5 11 37–39 –2 41
10. Fulham 28 11 6 11 39–39 0 39
11. Chelsea 28 10 8 10 29–30 –1 38
12. Crystal Palace 29 7 9 13 24–39 –15 30
13. Wolverhampton 29 7 7 15 23–42 –19 28
14. West Ham 27 7 6 14 25–34 –9 27
15. Everton 29 6 9 14 23–41 –18 27
16. Nottingham Forest 28 6 9 13 23–50 –27 27
17. Bournemouth 28 7 6 15 27–55 –28 27
18. Leeds United 28 6 8 14 36–48 –12 26
19. Leicester City 28 7 4 17 39–49 –10 25
20. Southampton 29 6 5 18 23–47 –24 23

 

Legfrissebb hírek

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
7 órája

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
10 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
10 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
12 órája

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
13 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38
Ezek is érdekelhetik