Eb-selejtező: Sterling és White sem került be az angol keretbe

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.25. 09:24
null
Gareth Soutghate nem hívta meg Raheem Sterlinget az angol válogatott júniusi keretébe (Fotó: Getty Images)
Kihirdette 25 fős keretét a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre az angol válogatott szövetségi kapitánya Gareth Southgate, aki Raheem Sterlinget és Ben White-ot sem hívta meg, ugyanakkor Eberechi Eze bemutatkozhat az angol együttesben. Callum Wilson, Tyrone Mings, Trent Alexander Arnold, Lewis Dunk és Marcus Rashford visszatért nemzeti csapatához.

Az angolok előbb június 16-án Máltán vendégeskednek, majd 19-én Észak-Macedóniát fogadják a C-csoport harmadik és negyedik fordulójában.

Eberechi Eze első alkalommal került be az angol válogatott keretébe, Lewis Dunk pedig 2018-ban az Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be, de azóta nem kapott lehetőséget.

A katari vb-t személyes okok miatt idejekorán befejező Arsenal-védő, Ben White nem került be a keretbe, mert Southgate szerint Kyle Walker és Kieran Trippier is megelőzi őt a posztján. A kisebb combsérüléssel bajlódó Raheem Sterling mellett több Chelsea-labdarúgó sem kapott meghívót, mint Mason Mount és Ben Chilwell.

 


 

AZ ANGOL VÁLOGATOTT KERETE A JÚNIUSI EB-SELEJTEZŐKRE
Kapusok: Sam Johnstone (Crystal Palace), Jordan Pickford (Everton), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Vvédők: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Lewis Dunk (Brighton), Marc Guehi (Crystal Palace), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Newcastle United), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Eberechi Eze (Crystal Palace), Conor Gallagher (Chelsea), Jordan Henderson (Liverpool), James Maddison (Leicester City), Kalvin Phillips (Manchester City), Declan Rice (West Ham)
Támadók: Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham Hotspur), Marcus Rashford (Manchester United), Bukayo Saka (Arsenal), Callum Wilson (Newcastle United)
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

AZ ANGOL VÁLOGATOTT JÚNIUS EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐI
C-CSOPORT
3. FORDULÓ
Június 16., péntek:
20.45:
Málta–Anglia
4. FORDULÓ
Június 19., hétfő
20.45:
Anglia–Észak-Macedónia

Legfrissebb hírek

Tuchel kihirdette első válogatott keretét, Rashford is visszatér

Angol labdarúgás
2025.03.14. 10:42

Raphinha és Yamal nem, Sterling bekerült a hét álomcsapatába a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 17:59

BL-legek: az Atléticónak mindig a Real Madrid a veszte; Asensio elképesztő formában

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 10:57

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

Marcus Rashfordot kölcsönvette az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.03. 09:30

PL: Amorim Rashford helyzetéről beszélt, és az életkorán viccelődött

Angol labdarúgás
2025.01.27. 09:48

A Chelsea-ből érkezhet a Milan új szélsője – feltéve, hogy kútba esik Rashford transzfere

Olasz labdarúgás
2025.01.17. 11:16

MU: sorban állnak a kérők Rashfordért, Garnachót a Napoli vinné – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.01.16. 17:32
Ezek is érdekelhetik