Championship: a magyar válogatott középpályásáról tárgyal a Watford

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 13:21
null
Callum Styles a következő idényben az angol másodosztályban játszhat (Fotó: Getty Images)
A The Athletic értesülései szerint az angol másodosztályban (Championship) szereplő Watford tárgyal a Barnsleyval a magyar válogatott középpályás, Callum Styles szerződtetéséről.

 

Az angol szaklap információi szerint még nem született megegyezés Callum Styles áráról a Watford és a Barnsley között. A 11-szeres magyar válogatott játékos ha csapatot váltana, akkor ismét együtt dolgozna korábbi vezetőedzőjével, Valérien Ismaëllel.

Styles tavaly nyáron hosszabbított jelenlegi klubjával, ugyanakkor az előző idényt a másodosztályú Millwallban töltötte kölcsönben, ahol egy ponttal maradt le a Championship rájátszásáról és 22 meccsen egy gólt szerzett.

„Számomra ez nagyon egyszerű. Hároméves szerződést írt alá, amelyből két év még hátravan. Június 26-án kezdjük az előszezont, ő pedig csatlakozni fog” – nyilatkozta korábban Khaled El-Ahmad, a Barnsley vezérigazgatója.

A The Athletic az ügyben megkereste a harmadosztályú klubot, de a Barnsley nem kívánt nyilatkozni.

A lap úgy tudja, hogy a középpályás mellett a Ferencváros korábbi kiszemeltje, a 2022-es katari világbajnokságon Ghána ellen két gólt szerző dél-koreai csatár, Cso Ku Szung is a Watford kiszemeltjei között van. Információik szerint a személyes feltételekről könnyen meg fognak tudni egyezni a felek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik