PL: visszatér Németországba a Liverpool középpályása – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.06.09. 15:31
null
Naby Keita visszatérhet Németországba (Fotó: Getty Images)
A német Bild értesülései szerint visszatérhet Németországba és ingyen kerülhet a Werder Bremenhez az angol Liverpooltól távozó guineai válogatott középpályás, Naby Keita.

FRISSÍTÉS: A WERDER BEJELENTETTE NABY KEITA ÉRKEZÉSÉT

A brémai klub a hivatalos honlapján jelentette be a guineai középpályás érkezését. A zöld-fehér klub részéről Clemens Fritz sportigazgató és Ole Werner vezetőedző is arról nyilatkozott, hogy a Werder szempontjából nagy fogás a Liverpoollal kis híján mindent megnyerő játékos megszerzése.

A klub vezetősége meggyőzött arról, hogy a Werder játékfilozófiája, valamint az itt található környezet a megfelelő a számomra. Az edző tárt karokkal fogadott és megmutatta, hogy nagy hasznára lehetek a csapatnak. A Werder egy különleges klub, a Weserstadiont bedig a lipcsei időszakomból ismerem. A klub és annak filozófiája is passzol hozzám, ez volt a megfelelő lépés a számomra” – nyilatkozta a klubhonlapnak Naby Keita.

AZ EREDETI HÍR

A 28 éves középpályást nagy reményekkel szerződtették 2018-ban a RB Leipzigtől Jürgen Kloppék, hiszen 60 millió eurót fizettek érte. A középpályás Bajnokok Ligáját és Premier League-et is nyert a csapattal, de liverpooli pályafutását sérülések nehezítették, öt év alatt csupán 129 mérkőzésen kapott lehetőséget, s ezeken pedig 11 gól és hét gólpassz fűződik a nevéhez.

Keitának 2023. június 30-ig szól a szerződése a „vörösökkel”, így ezt követően szabadon igazolható játékosként ingyen szerezheti meg a német élvonal legutóbbi idényében 13. helyen végző Werder Bremen, amely a Bild információi szerint 2026-ig szóló szerződést kínál a guineai labdarúgónak, aki évi 1.5 millió eurót kereshet a bónuszok mellett.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik már ma bajnok lehet a Liverpoollal

Angol labdarúgás
1 órája

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
12 órája

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
12 órája

A hajrában jöttek a gólok, a Manchester City nyert az Everton otthonában

Angol labdarúgás
15 órája

Gulácsi megsérült, odahaza botlott a ligautolsóval meccselő RB Leipzig

Német labdarúgás
15 órája

Hordágyon kellett levinni a pályáról az ellenféllel ütköző Gulácsi Pétert

Német labdarúgás
16 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
23 órája

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
2025.04.18. 17:50
Ezek is érdekelhetik