PL: a Citynek és a Bayernnek sem kell, az Arsenal vinné a jobbhátvédet – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 17:43
null
Joao Cancelo lehet Arteta újabb nagy fogása (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenalnál folytathatja pályafutását Joao Cancelo, a Manchester City portugál jobbhátvédje – írja a Kicker.

A német futballszaklap szerint a 29 éves labdarúgó nem számíthat sok játéklehetőségre Pep Guardiola csapatában – az idény közbeni hadrendváltásnak pont ő volt az egyik áldozata –, de a fél éves müncheni kölcsönjátéka sem alakult úgy, ahogyan azt ő szerette volna: mindössze hét alkalommal volt tagja a kezdőcsapatnak bajnoki meccsen, további nyolcszor csereként kapott lehetőséget.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy Thomas Tuchel együttese nem aktiválta a portugál bekk szerződésében szereplő 70 millió eurós kivásárlási záradékot.

A két szék között a padlóra esett játékosnak az Arsenal nyújthat mentőövet: a fent megnevezett forrás szerint Cancelo áll Mikel Arteta „bevásárlólistájának” az élén, s az is az „ágyúsok” mellett szól, hogy a mögöttünk hagyott idényben két másik korábbi City-játékos, Gabriel Jesus és Olekszandr Zincsenko szerződtetése is telitalálatnak bizonyult a klub részéről.

Az egyelőre kérdés, hogy az Arsenal hajlandó-e meghozni az anyagi jellegű áldozatot Cancelóért, de amennyiben Artetáék nem mellette teszik le a garast, úgy az RB Leipziget erősítő Benjamin Henrichs, vagy a Galatasaray francia bekkje, Sacha Boey teheti át a székhelyét Észak-Londonba.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54
Ezek is érdekelhetik