Liverpool: Mané és Szalah sohasem voltak barátok – Firmino

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 20:17
null
Szalah és Mané között nem volt felhőtlen a kapcsolat (Fotó: Getty Images)
Az Al-Ahli brazil támadója, Roberto Firmino felidézte, hogy Mohamed Szalah és Sadio Mané között nem volt épp a legjobb a kapcsolat a Liverpoolnál.

Roberto Firmino egy négy évvel ezelőtti esetet hozott fel, a 2019–2020-as kiírásban a Burnley–Liverpool (0–3) Premier League-mérkőzésen Mohamed Szalah egy helyzetnél nem passzolt Sadio Manénak, akit nem sokkal később le is cserélt Jürgen Klopp.

A szenegáli futballista teljesen kiakadt a Liverpool 11-esére, még a kispadnál is reklamált.

„Az angolom nem túl jó, nem tudom pontosan Mané kiabálását idézni a lecserélése után. Egy biztos: nem voltak szép szavak! Milner megpróbálta lenyugtatni, de Sadio ingerült maradt a kispadnál is. Ez volt az első olyan alkalom, amikor Szalah és Mané nem értettek egyet valamiben. Tudtam, hogy már az azt megelőző idényben sem volt minden rendben köztük.

Korábban is volt problémájuk egymással, de a Burnley ellen a pályán is megmutatkozott ez. Sohasem voltak igazán barátok. Ritkán beszéltek egymással, talán ennek köze volt az Egyiptom–Szenegál rivalizáláshoz is.

Mindig profiként viselkedtek. Sokan arra fókuszáltak, hogy taktikailag segítség voltam a támadóhármasban, de talán még fontosabb szerepem volt békefenntartóként” – nyilatkozta Roberto Firmino a The Guardiannek.


Legfrissebb hírek

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Aranycipő: a legnagyobbak ezúttal „hallgattak”, Kane társat kapott a negyedik helyen

Minden más foci
2025.04.15. 09:27

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31
Ezek is érdekelhetik