„Ez nem csak fejlődés, ez már történelem” – Arteta a klubrekordról

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 11:13
Mikel Arteta és Erik ten Hag is trófeával zárhatja az idényt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának vasárnapi rangadóján a bajnoki címre pályázó Arsenal 1–0-ra nyert az Old Traffordon a Manchester United vendégeként. Lássuk, hogyan értékelt a két vezetőedző!

„Nagyon-nagyon boldog vagyok – kezdte Mikel Arteta.Január óta nem hibázhatunk. Újra győznünk, győznünk és győznünk kell, mindegy, hogy hogyan. És ma egy nagyon különleges stadionban játszottunk. A történelmünkből kifolyólag nem lehettünk túlságosan optimisták a meccs előtt, de megtaláltuk a módját annak, hogyan nyerjünk itt, és ez megmutatja, mennyire akartuk ezt.”

Az Arsenal honlapja megemlíti, hogy a gárda 2007 óta először győzte le oda-vissza az MU-t. Ehhez hozzátesszük, hogy Artetáék a nagy hatossal szemben veretlenek maradtak a teljes PL-idényben (6 győzelem és 4 döntetlen).

Arteta a folytatásban elmondta, hogy természetesen ideges volt, nehogy döntetlen legyen a vége, mert annak végzetes következménye lehetett volna.

„Jó állapotban érkeztünk a meccsre. Jól kezdtünk és gólt lőttünk” – mondta, majd megjegyezte, hogy a góljuk után valami megváltozott, nem azt csinálták, amit kellett volna. Túlságosan a biztonságra törekedtek, és nem tetszett neki, amit látott. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha nem tudnak dominálni, akkor a védekezésben kell jeleskedniük, és abban jók voltak.

Kedden a Tottenham Hotspur otthonában lép pályára a Manchester City, és ha Pep Guardioláék begyűjtik mind a három pontot, karnyújtásnyira kerülnek a bajnoki címtől. Viszont ha pontokat hullajtanak, akkor az Arsenal várhatja az élről az utolsó fordulót. Arteta a hétközi mérkőzésről úgy vélekedett, hogy szerinte ebben a bajnokságban bárki bárkit megverhet.

Az Arsenal egyébként idénybeli 27. győzelmét aratta a Premier League-ben, ami klubrekord a liga történetében. „Ez nem csak fejlődés, ez már történelem. Ilyet nagyon-nagyon nehéz véghezvinni, főleg egy olyan bajnokságban, mint a miénk. Nagy elismerés jár a játékosoknak és a stábnak érte.”

Ha a Spurs–Manchester City mérkőzés döntetlenre végződik, előfordulhat, hogy a gólkülönbség dönt a két bajnoki címre hajtó csapat között. Ebben az összehasonlításban az Arsenal van előnyben, mivel hárommal jobb a gólkülönbsége, mint a riválisáé.

Arteta megjegyezte, hogy a Tottenham ellen nagyon nehéz játszani, és nemrég ők is megszenvedtek a derbin. A sérülés miatt lecserélt Bukayo Saka kapcsán pedig elmondta, hogy rendben lesz az utolsó fordulóra.

Az Arsenal esélye nőtt az MU legyőzésével, de még így is a City számít a favoritnak. Az „ágyúsoknak” egyébként most adják az idény során a legnagyobb esélyt.

A Manchester United talán vasárnap, az Arsenal ellen lépett pályára a leginkább felforgatott összetételben az idényben. A csapat rossz formája, valamint a kezdőt látva volt olyan fogadóiroda, amely 9.5-szörös pénzt fizetett volna a hazai győzelemért. A „vörös ördögök” ugyanakkor nem játszottak alárendelt szerepben.

„Nagyon kompetitívek voltunk. És láthatják, még úgy is képesek vagyunk a jó teljesítményre, tudjuk hozni a szintet, hogy hat-hét potenciális kezdőjátékosunk vagy még több is hiányzikmondta Erik ten Hag, aki hétfőn nagyon nem volt megelégedve a játékkal, szerinte elfogadhatatlan volt, amit a Crystal Palace ellen látott együttesétől. – De ma megmutattuk, hogy képesek vagyunk a jó teljesítményre.”

Ten Hag hozzáfűzte, hogy egy ilyen jól védekező Arsenal ellen nagyon nehéz dolguk volt, de sok jó dolgot látott a csapatától.

Az előző kiírásban az MU jegyezte a legtöbb kapott gól nélküli meccset, most azonban rengeteg helyzetet és gólt enged. Ten Hag szerint ez a sok hiányzó miatt van, a védelemben például alig maradt embere.

„Az edző mindig teheti jobban a dolgát, viszont két éve vagyok itt, és eddig csak egyszer fordult elő, hogy a teljes keret a rendelkezésemre állt – jelentette ki a holland menedzser, és a helyzetét úgy írta le, mint aki hátrakötözött kézzel, a fejét kitartva próbál úszni. – Még ott vagyunk a kupadöntőben, ami jó, ugyanakkor ha fejlődést akarsz, ahhoz egészséges játékosok kellenek. A mai ellenfelünknél láthattuk, hogy csupán egy játékosuk volt harcképtelen. Tőlünk meg sokan hiányoztak.”

Hiába játszott jól a felforgatott kezdő ellenére is az MU, vereség lett a vége. A 2023–2024-es idényben már kilencedszer kapott ki az együttes az Old Traffordon, amivel beállította negatív rekordját. A gárdának még egy hazai fellépése van, szerdán a Newcastle Unitedet fogadja.

A United a 49 idénybeli tétmérkőzéséből 19-et elvesztett.

ANGOL PREMIER LEAGUE 
37. FORDULÓ
Manchester United–Arsenal 0–1 
Manchester, Old Trafford. Vezeti: Tierney
Manchester United: Onana Wan-Bissaka (Forson, 87.), Casemiro, Evans (Kambwala, 75.), Dalot – Mainoo, Amrabat (Eriksen 87.) – Amad Diallo (Antony, 69.), McTominay, Garnacho – Höjlund (Wheatley, 87.). Menedzser: Erik ten Hag
Arsenal: Raya – White, Saliba, Gabriel, Tomijaszu – Ödegaard (Jorginho, 90+3.), Partey (Kiwior, 90+3.), Rice – Saka (Gabriel Jesus, 82.), Havertz, Trossard (Martinelli, 66.). Menedzser: Mikel Arteta.
G.: Trossard (20.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal37275589–28+61 86 
2. Manchester City36267391–33+58 85 
3. Liverpool36239481–38+43 78 
4. Aston Villa36207973–53+20 67 
5. Tottenham361961171–59+12 63 
6. Newcastle361761379–57+22 57 
7. Chelsea361691173–61+12 57 
8. Manchester United361661452–56–4 54 
9. West Ham3714101359–71–12 52 
10. Brighton & Hove Albion3612121254–58–4 48 
11. Bournemouth371391553–65–12 48 
12. Crystal Palace3712101552–58–6 46 
13. Wolverhampton371371750–63–13 46 
14. Fulham371281751–59–8 44 
15. Everton371391539–49–10 40 
16. Brentford371091854–61–7 39 
17. Nottingham Forest37892047–66–19 29 
18. Luton Town37682350–81–31 26 
19. Burnley37592340–76–36 24 
20. Sheffield United37372735–101–66 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik