„Negyedosztályú játékos” – Haaland a négy gólja után reagált Keane megjegyzésére

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.05. 15:15
Haalandnak újra nagy meccse volt (Fotó: Getty Images)
Mint azt bizonyára tudják, a Manchester City legutóbbi bajnokiján Erling Haaland négy góllal vette ki a részét csapata győzelméből. A mérkőzés után az egyik riporter felidézte Roy Keane bő egy hónappal ezelőtti megjegyzését, miszerint a norvég csatár majdnem annyira gyengén játszott az Arsenal ellen, mint egy negyedosztályú játékos.

 

Erling Haalandot azonban nem érdekli Keane kritikája. „Nem igazán foglalkozom azzal az emberrel, szóval minden a legnagyobb rendben.”

Angol labdarúgás
2024.05.04. 20:33

PL: Haaland négy gólt szerzett, a Wolves ellen sem hibázott a City

A norvég klasszis két tizenegyest is értékesített, s szerzett két akciógólt is a találkozón. Két fordulóval a bajnokság vége előtt a City továbbra is lépéselőnyben az Arsenallal szemben.

 

 

Legfrissebb hírek

Lesújtó nyilatkozatot tett Guardiola a klub-vb pénzdíjáról

Angol labdarúgás
10 órája

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
12 órája

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50
Ezek is érdekelhetik