A Unitednél véget ért a Shakespeare-korszak, az új jelszó: all INEOS!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 11:17
Új korszak (Fotó: AFP)
Lehet óriási hőség a vén kontinensen, tombolhat a nyári szünet, nyújthat megannyi érdekességet és szórakozási lehetőséget a strandok és fesztiválok világa, mint rendesen, most is óriási figyelem övezi a futballvilág átigazolásait. Idén is nekilátunk, hogy rendet vágjunk a transzferek között – ahogyan az 2008 óta hagyomány, a Premier League-gel kezdjük a kört.

 

Magunk is meglepődtünk, amikor tavaly nyáron rájöttünk a Transfermarkt adatait rendezgetve, hogy az előző tíz évben a MANCHESTER UNITED költötte az egész világon a legtöbb pénzt, 2 milliárd eurót erősítésekre

De nem erősödtünk meg túlzottan – sóhajtják az MU-fanok, ugyanis bajnokságot utoljára 2013-ban nyertek, Bajnokok Ligáját 2008-ban, és a fenti költéshez képest soványka eredmény az idei és a 2016-os FA-kupa-arany, a szintén két Ligakupa-elsőség és a 2017-es Európa-liga-diadal.

Az FA-kupa-döntőben megverték a Manchester Cityt, ez gyógyír picit a bajnoki 8. helyezésért, ám utóbbi következményeként nem nyúlhat a klub a BL mézes bödönébe. Aggodalomra ugyanakkor nincs ok, a klub anyagilag stabil, a fizetések egyenesen csökkentek bruttóban és a bevételek arányában is, a BL-pénzek elmaradása ellenére is 650 millió volt a klub bevétele az előző lezárt idényben, 2023-ban – napjaink új futballszakszava, a játékosamortizáció összege pedig 170 millió euró a kiadási oldalon. Az előző évi 116 millió eurós veszteséghez hozzátettek még 29-et, az MU összadóssága így 537 millió euró (a pár hete véget ért idényben ez tovább nő az előrejelzések szerint). 

OLASZ MELÓ

Itt hívnánk fel a figyelmet egy különös jelenségre: a PL-ben (is) játékoscserék alkalmával saját nevelésű fiatalokat óriási összegekért adnak-vesznek, a szakértők szerint azért, mert egy saját nevelésű fiatalnak nincs éves amortizációja (ami egy újonnan megszerzett futballista átigazolási díja, az aláírási és az ügynöki pénzek plusz a fizetés együtt elosztva a szerződés éveivel). A bevétel ellenben azonnal megjelenik a költségvetésben, a kiadásokat meg sok-sok évre elosztják, és máris megfelel a költségvetés pár előírásnak, és lehet más játékosokat igazolni őrült összegekért és őrült fizetésekkel. A Premier League szigorú ellenőrzést ígér, de ki tudná megmondani a mai futballban büntetőjogi felelősséggel, mi egy-egy játékos igazi értéke?

ÚJ SEPRŰ

Az INEOS óriáscég tulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe megvette a klub részvényeinek bő negyedét a nem éppen közkedvenc amerikai tulajdonosoktól 1.2 milliárd euróért (ezzel kvázi a világ legértékesebb klubjává téve az MU-t, a Real Madriddal egy szintre!), és az övé lett a sportszakmai irányítás is. Rutinos olvasóink a fentiekből máris deriválják: ezen a nyáron is óriási költekezést csap a klub.

A kérdés már csak az, milyen sikerrel?

Forrás: Swiss Rumble

„HOL VOLT, HOL NEM, BENNÜK”

Tavalyelőtt megvették, leigazolták, kölcsönkérték az Antony, Casemiro, Lisandro Martínez, Tyrell Malacia, Wout Weghorst, Martin Dúbravka, Christian Eriksen, Marcel Sabitzer, Jack Butland sort, mindenestől legalább 320 millió euróért (az eladásokból 24 millió euró jött össze), tavaly érkezett a Rasmus Höjlund, Mason Mount, André Onana, Szofjan Amrabat, Altay Bayindir, Jonny Evans, Sergio Reguilón sor 250 millióért (bevételek: 58 millió euró), és ha ehhez hozzátesszük a 2020 óta bő 230 millió euróért leigazolt Jadon Sancho, Donny van de Beek, Amad Diallo, Alex Telles, Facundo Pellistri ötöst, és azt, hogy ebben az időszakban került még Manchesterbe Bruno Fernandes, Edinson Cavani, Raphaël Varane és Cristiano Ronaldo is, akkor máris megértjük, miért tiltották be az Álmok Színházában a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darabot…

De nem örültek szívből a Ronaldo és Paul Pogba által bemutatott „királydrámáknak” sem!

OPCIÓS KIÁRUSÍTÁS

Ezen a nyáron a 19 éves francia védőt, Willy Kambwalát eladták tízmillióért a Villarrealnak, 1.5 millió még a bónusz, és vissza is veheti őt az MU három éven belül, de bizonyos százalék akkor is az angoloké, ha továbbadja a hátvédet a spanyol klub (ha „összeolvassuk” az ügyről szóló cikkeket, akkor kiderül, hárommillió a mostani vételárból a korábbi klubé, a Sochaux-é, plusz majd a bónusz fele).

Tavaly elengedték a Lutonhoz Teden Mengit, most a bekkért 20 milliót fizethet a Fulham, ennek a fele az MU-é, de alkuszik rá a Nice is.

Ilyen opciókkal engedték át most hatmillióért a Benficának a 21 éves spanyol bal oldali mindenest, Álvaro Carrerast. Az angol U21-es válogatott szélső, Omari Forson eligazolt Monzába, csak nevelési költséget kaptak érte, és ennek egy része a Tottenhamé; a húszéves Shola Shoretire mellett Anthony Martial, Raphaël Varane és Brandon Williams sem hosszabbított, Szofjan Amrabatot pedig visszaküldték Firenzébe.

Forrás: Swiss Rumble

Donny van de Beeket 50 millió euróért szerezték meg négy éve, az éves bére bruttó 7.5 millió euró volt, bónuszok nélkül, ennek zömét kölcsönjátékai során az MU állta, befolyt közben érte 3 millió euró az Eintracht Frankfurttól. A holland középpályás összesen 2200 percet játszott a Unitedben – most félmillióért elengedték a Gironához, de még 15 millió lehet a bónusz, és a következő eladás egy része is a Unitedé. A Frankfurt nem érvényesítette rá a 13+2 millió eurós vételi opcióját.

Fabrizio Romano szerint Van de Beek a különböző járandóságokkal – alighanem hűségbónusza is lehetett – együtt ebben az idényben akár 15 millió eurót is kaphatott volna Manchesterben, plusz kiesett a tízmillión felüli amortizációs költsége. A kereseti lista élén most Casemiro áll, 22 millióval, megelőzve Marcus Rashfordot (18.5). 

Csak az érdekesség kedvéért: a részvények eladása utáni ügyvédi és tanácsadói, banki költségek 37 millió euróra rúgtak, ezt a klub fizeti, de szerintük jó befektetés ez, az új sportigazgatóért, Dan Ashworthért 24 millió eurót utaltak a Newcastle Unitednek. 

Hogy némi pénzt megspóroljon a derék Sir Jim, elengedett 250-et a klub 1100 alkalmazottjából, 12 millió euróval csökkentve így az éves kiadásokat. Mert gazdálkodni tudni kell! 

Ugyanakkor Sir Jim jószívűségét mutatja, hogy decemberben még 300 dolgozó talpára akart útilaput kötni. Hiába, vannak még vajszívű milliárdosok!

CSAK EGY MARAD

Nagy kérdés, mi lesz Jadon Sanchóval, akit jó 110 millióért szereztek meg, évi 15.5 millió a bére bónuszok nélkül, a szerződése még két évig szól. A legújabb „udvarlója” a Juventus, amely kölcsönkérte őt a La Gazzetta dello Sport szerint – ekkora befektetést nem hagy veszni érzésünk szerint az MU (a lap szerint az olaszok kölcsönbe vinnék, 45 milliós vételi opcióval), és véglegesen kibékül a vezetőség kérésére a szélső és a holland menedzser, Erik ten Hag.

A Juve vinné Mason Greenwoodot is, aki Spanyolországban megmutatta, nem felejtett el futballozni, a Lazio 25 milliót plusz bónuszokat és 50 százalékos továbbadási részesedést kínált érte, ezt a rómaiak elnöke maga ismerte el, de Gianluca Di Marzio tud a Marseille és a Napoli érdeklődéséről is. Az OM ajánlata 31.6+4 millió euró, 40-50 százalékos továbbadási jutalékkal, a Nápoly, a Fenerbahce és a Valencia is nagyjából ennyit kínál, az olasz klub több év alatt törlesztene. Ami biztos: a támadó viselt dolgai miatt Manchesterben nem maradhat.

C. RONALDO NYOMÁBAN?

Casemiro alapember, még két évig tart a szerződése, de bejelentkezett érte az al-Ittihad, az al-Naszr, az al-Ahli Szaudi és az al-Kadszia is, az első ajánlatok legjobbja 35 millió euró, vélik angol és olasz szakírók. Az al-Hilal vinné Alejandro Garnachót is, ő az előző idényt 15 kanadai ponttal zárta, és friss Copa-aranyérmes; Aaron Wan-Bissakáért a Galatasaray, az Everton, a West Ham, az Inter és az al-Naszr fut versenyt, utóbbi tárgyal Varane-nal is, és a szaúdi klub ott döng a pár hét múlva a harmadik X-be lépő Bruno Fernandes ügynöke körül is, írja az ESPN.

RASHFORD? NEM HINNÉNK

Hétmilliós ajánlattal nyitott a Fenerbahce Victor Lindelöfért, írja a nagy német transzfertudor, Florian Plettenberg, de az Everton is megvenné (mármint a védőt), Scott McTominay két kérője a Fulham és a Galatasaray, Pellistri Copa-teljesítményére felfigyelt a Panathinaikosz és a Real Valladolid. Az ő következő vételárának ötöde a Penarolé.

 Angol értesülések szerint a PSG nagy nyári célpontja Rashford, az érdeklődés jelét egyelőre nem nagyon látni.

AZ EDDIGI NAGY FOGÁS

Az biztos, nem érkezik a védelembe Jean-Clair Todibo a Nice-től, ezt tiltják a szabályok (a francia klub Sir Jimé, lásd fentebb Mengi ügyét), az INEOS-korszak első nagy igazolása Joshua Zirkzee. 

A holland csatárról tavalyelőtt lemondott a Bayern München, 8.5 millió euróért, de a vételár fele most az övé: az MU 42.5 milliót fizet, a bajorok így összesen 27.5 milliót kapnak érte (majd látjuk, nem indokolt a múlt idő). A Bologna is jól járt, Zirkzee két év alatt 58 mérkőzésen 23 kanadai pontot hozott a konyhára. 

A kivásárlási ár csak 40 millió euró volt, ezt fejelte meg 2.5 millióval a United, hogy a vételárat három év alatt fizethesse ki. További érdekesség, hogy 20-25 millióért visszavihette volna a futballistát a Bayern, de erre nemet mondott a sportügyeket igazgató Max Eberl.

Emlékszünk még a 250 kirúgott dolgozóra? Zirkzee ügynöke, az iráni Kia Dzsurabcsian 15 millió eurót tesz zsebre, a játékos évi bruttó bére 6.5 millió euró, 4 millió lehetett az aláírási pénz.

Zirkzee legkomolyabb két csábítója az MU-n kívül az Arsenal és a Manchester City volt.

VÉDELMI ÜGYEK

Beszámoltunk már róla, hogy a legújabb gall védőüstökösért, Leny Yoróért 50 millió eurót plusz bónuszokat kínált az MU, de a játékos „realista álláspontra” helyezkedett. 

Matthijs de Ligt ellenben szívesen Manchesterbe költözne, még alkudoznak a Bayernnel – ezzel párhuzamosan ezt is megírtuk, hogy a bajorok nem akarnak 35 millió eurót adni Jonathan Tah-ért, aki jövőre ingyen otthagyhatja a Bayer Leverkusent, angol csapatnak ez az összeg nem akadály. 

Bizonyára sok figyelmetlen MU-drukker a szívéhez kapott, amikor megtudta, hogy ajánlatot tett szívük csücske Branthwaite-ért.

Jarred Branthwaite az Everton védője, a harmadik érte tett ajánlat 53.5+6 millió euró magasságában hegyel. A 22 éves középső védőért pár éve egymilliót adott a liverpooli csapat, és mielőtt kérdeznék: a vételár 15 százaléka a Carlisle Unitedé lesz. 

A tartalék lehet a kiszemeltek listáján az Eb-n is bizonyító Marc Guéhi, és mivel az Everton 84 milliót kér Branthwaite-ért, a The Athletic szerint a manchesteriek alkudoznak a szlovák Dávid Hanckóra a Feyenoorddal – az Atlético Madriddal egyetemben. 

Nem kell túlragozni, Xavi Simons a PSG-n kívül mindenhol erősítés, a holland pedig mindenképpen váltani akar.  

A 18 éves svájci éket, Winsley Botelit a Borussia Mönchengladbach II-ből szúrták ki a scoutok, az ifibajnokság gólkirálya lett U19-ben, a nyugati csoportban, idén még pármillióért elhozható; a szélső Dan Ndoyével Zirkzee jól megértette magát Bolognában, többek szerint az MU-t is megihlette ez a tény. 

MEGFIGYELÉS ALATT

A Lille 24 éves csatára, Jonathan David kis visszaesés után most újra jó formában futballozik, a fél PL vinné, mert a szerződése jövőre lejár, a gironai Viktor Cihankov (kivásárlási ára 30 millió), a feneres balhátvéd, Ferdi Kadioglu, a Brentford éke, a váltásra már az ügynökével együtt igent mondó Ivan Toney, a Rennes új csodagyereke, a balszellő Désiré Doué, a Rosenborg középső középpályása, a még tizenéves Sverre Nypan, a Perth Glory kapusa, Robert Cook és a Chelsea-ifi karmestere, Jahja Idrisszi is MU-kiszemelt.

AJÁNLVA

Casemiro utóda a 23 éves Manuel Ugarte lehet, őt a PSG ajánlgatja, és érkezhet egy kapus is: a feyenoordos Justin Bijlow nyolcszoros válogatott, nagyjából annyiért elhozható, amennyit a Trabzonspor adna Altay Bayindirért. A holland kapus elismerte, korábban megkereste őt a United, a szakértők szerint Bijlow sokkal-sokkal jobban passzol, mint Onana.

A Tuttosport szerint a Juventus Greenwoodért odaadná Federico Chiesát, az ő szerződése is lejár jövőre, Paulo Dybala 12 millióért vihető, Ten Hagot érdekli a játékos, írja egy olasz és egy argentin lap, Rudy Galetti pedig esküszik rá, hogy a bergamói Ademola Lookmant szemel tartja a Ten Hag-szakcsoport.

Fabrizio Romano úgy tudja, igaz ez Kerkez Milosra is! 

Ugyancsak a nagy olasz transzfertudor ír arról, hogy ugyan Amrabat 25 milliós vételi opcióját nem hívták le, de olcsóbban megvennék a szűrőt, akit egy évig köt még kontraktus a Fiorentinához, és 30-szor játszott az előző idényben a manchesteri csapatban, bár nem mindig meggyőzően.

A veterán kapussal, Tom Heatonnal és a 36 esztendős védővel, Jonny Evansszel szerződést hosszabbítottak a minap, mindketten egy-egy évre írtak alá. 

KIS- ÉS NAGYFŐNÖKÖK

Visszatért a klubhoz segédedzőként a 102 fős, a csapatot és a klubot irányító szakmai stábba Ruud van Nistelrooy. 

Az új kapusedző a szintén holland, az Ajaxtól ideigazoló Jelle ten Rouwelaar, új segédedző még a holland René Hake, a Go Ahead Eagles korábbi vezetőedzője. A volt angol szövetségi kapitány, Steve McClaren sportigazgatóként dolgozik tovább, az eddigi illetékes, Darren Fletcher ezentúl az egyéni edzéseket felügyeli.

Fontos változás még, hogy a technikai igazgató a korábban a Citynél az utánpótlással foglalkozó Jason Wilcox, szintén korábbi remek futballista; az új vezérigazgató az egyenesen a Citytől átszerződő Omar Berrada (korábban a Barcelonánál dolgozott), a scoutok főnöke Christopher Vivell, aki a Chelsea-nél és az RB-csoportnál nyújtott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.

Érzésünk szerint az ő megszerzésük sem pár garasba került. 

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI
2024 NYARA

ARSENAL
ÉRKEZETT: David Raya (Brentford, 31 900 000 euró, kölcsön után végleg)
Kölcsönből vissza: Kieran Tierney (Real Sociedad), Nuno Tavares (Nottingham Forest), Albert Sambi Lokonga (Luton Town)
TÁVOZOTT: Arthur Okonkwo (Wrexham, kölcsön után végleg, i.), Cédric (szerződése lejárt), Mohamed el-Neni (szerződése lejárt)
Kölcsönbe: Nuno Tavares (Lazio), Albert Sambi Lokonga (Sevilla)

ASTON VILLA
ÉRKEZETT: Ian Maatsen (Chelsea, 44 500 000 euró), Samuel Iling-Junior (Juventus, 14 000 000), Lewis Dobbin (Everton, 11 800 000), Enzo Barrenechea (Juventus, 8 000 000), Ross Barkley (Luton Town, 5 900 000), Cameron Archer (Sheffield United, 16 650 000)
Kölcsönből vissza: Leander Dendoncker (Napoli), Koszta Nedeljkovics (Crvena zvezda), Philippe Coutinho (al-Duhail), Lino Sousa (Plymouth)
TÁVOZOTT: Douglas Luiz (Juventus, 51 500 000), Tim Iroegbunam (Everton, 10 700 000), Omari Kellyman (Chelsea, 22 500 000), Morgan Sanson (Nice, kölcsön után végleg, 4 000 000), Calum Chambers (Cardiff City, ingyen), Viljami Sinisalo (Celtic, 1 200 000)
Kölcsönbe: Philippe Coutinho (Vasco da Gama)
Kölcsönből vissza: Clément Lenglet (Barcelona), Nicolo Zaniolo (Galatasaray)

BOURNEMOUTH
ÉRKEZETT: Luis Sinisterra (Leeds United, kölcsön után végleg, 23 400 000), Enes Ünal (Getafe, k. v., 6. 500 000), Alex Paulsen (Wellington Phoenix, 2 270 000), Daniel Jebbison (Sheffield United, i.)
Kölcsönből vissza: Hamed Junior Traoré (Napoli), Jaidon Anthony (Leeds United), Emiliano Marcondes (Hibernian), Jamal Lowe (Swansea), David Brooks (Southampton), Joe Rothwell (Southampton), Kieffer Moore (Ipswich)
TÁVOZOTT: Lloyd Kelly (Newcastle United, ingyen), Jamal Lowe (Sheffield Wednesday, ingyen), Emiliano Marcondes (szerződése lejárt), Darren Randolph (szl.), Ryan Fredericks (szl.), Kieffer Moore (Sheffield United, 1 790 000)
Kölcsönbe: Joe Rothwell (Leeds United)
Kölcsönből vissza: Andrei Radu (Inter)

BRENTFORD
ÉRKEZETT: Igor Thiago (FC Bruges, 33 000 000)
TÁVOZOTT: David Raya (Arsenal, k. v., 31 900 000), Shandon Baptiste (Luton Town, ingyen), Szaman Goddosz (szerződése lejárt), Thomas Strakosha (AEK Athén, ingyen)
Kölcsönből vissza: Neal Maupay (Everton), Sergio Reguilón (Tottenham)

BRIGHTON AND HOVE ALBION
ÉRKEZETT: Yankuba Minteh (Newcastle United, 35 000 000), Mats Wieffer (Feyenoord, 30 000 000), Ibrahim Osman (Nordsjaelland, 19 500 000), Amario Cozier-Duberry (Arsenal U21, ingyen), Malick Junior Yalcouyé (IFK Göteborg, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Mahmoud Dahoud (VfB Stuttgart), Kacper Kozlowski (Vitesse), Deniz Undav (VfB Stuttgart), Adrian Mazilu (Vitesse), Steven Alzate (Standard Liege), Abdallah Sima (Rangers), Andrew Moran (Blackburn), Yasin Ayari (Blackburn), Carl Rushworth (Swansea), Jeremy Sarmiento (Ipswich)
TÁVOZOTT: Adam Lallana (Southampton, i.), Steven Alzate (szl.)
Kölcsönből vissza: Ansu Fati (Barcelona)

CHELSEA
ÉRKEZETT: Kiernan Dewsbury-Hall (Leicester, 35 400 000), Omari Kellyman (Aston Villa, 22 500 000), Marc Guiu (Barcelona, 6 000 000), Tosin Adarabioyo (Fulham, i.), Renato Veiga (FC Basel, 14 000 000)
Kölcsönből vissza: Andrey Santos (Strasbourg), Kepa (Real Madrid), Gabriel Slonina (Eupen), Ian Maatsen (Borussia Dortmund), Romelu Lukaku (AS Roma), Angelo (Strasbourg), David Datro Fofana (Burnley), Armando Broja (Fulham) 
TÁVOZOTT: Ian Maatsen (Aston Villa, 44 500 00), Lewis Hall (Newcastle United, k. v., 33 000 000), Omari Hutchinson (Ipswich, k. v., 23 500 000), Michael Golding (Leicester, 5 900 000), Thiago Silva (Fluminense, i.), Hakim Zijes (Galatasaray, i.),

CRYSTAL PALACE
ÉRKEZETT: Csadi Riad (Betis, 15 000 000), Kamada Daicsi (Lazio, i.)
Kölcsönből vissza: Malcolm Ebiowei (Molenbeek)
TÁVOZOTT: Michael Olise (Bayern München, 53 000 000), Nathan Ferguson (szl.), James Tomkins (szl.), Jairo Riedewald (szl.)
Kölcsönbe: Joe Whitworth (Exeter City)

EVERTON
ÉRKEZETT: Iliman Ndiaye (Marseille, 18 000 000), Tim Iroegbunam (Aston Villa, 10 700 000)
Kölcsönből vissza: Neal Maupay (Brentford), Mason Holgate (Sheffield United)
TÁVOZOTT: Ben Godfrey (Atalanta, 12 000 000), Andy Lonergan (Wigan, i.), Lewis Dobbin (Aston Villa, 11 800 000), Dele Alli (szl.), André Gomes (szl.)
Kölcsönből vissza: Arnaut Danjuma (Villarreal)

FULHAM
ÉRKEZETT: 
Kölcsönből vissza: Kevin Mbabu (Augsburg), Carlos Vinícius (Galatasaray), Terence Kongolo (Rapid Wien), Luke Harris (Exeter), Jay Stansfield (Birmingham)
TÁVOZOTT: Bobby Decordova-Reid (Leicester City, i.), Tosin Adarabioyo (Chelsea, i.), Marek Rodák (szl.), Terence Kongolo (szl.), Joao Palhinha (Bayern München, 51 000 000)
Kölcsönből vissza: Fodé Ballo-Touré (Milan), Armando Broja (Chelsea)

IPSWICH TOWN
ÉRKEZETT: Omari Hutchinson (Chelsea, 23 500 000), Ben Johnson (West Ham, i.), Liam Delap (Manchester City, 17 850 000), Jacob Greaves (Hull City, 21 500 000)
TÁVOZOTT: Gassan Ahadme (Charlton, 1 180 000), Sone Aluko (visszavonult), Idrisz el-Mizuni (Oxford United, 470 000)
Kölcsönből vissza: Omari Hutchinson (Chelsea), Jeremy Sarmiento (Brighton), Lewis Travis (Blackburn), Brandon Williams (Manchester United), Kieffer Moore (Bournemouth)

LEICESTER CITY
ÉRKEZETT: Issahaku Fatawu (Sporting CP, k. v., 17 000 000), Michael Golding (Chelsea, 5 900 000), Bobby Decordova-Reid (Fulham, i.), Caleb Okoli (Atalanta, 14 000 000)
Kölcsönből vissza: Boubakary Soumaré (Sevilla), Victor Kristiansen (Bologna), Luke Thomas (Middlesbrough), Daniel Iversen (Stoke)
TÁVOZOTT: Kiernan Dewsbury-Hall (Chelsea, 35 400 000), Wilfred Ndidi (szl.), Dennis Praet (szl.), Kelechi Iheanacho (szl.), Marc Albrighton (szl.)
Kölcsönből vissza: Yunus Akgün (Galatasaray), Callum Doyle (Manchester City)

LIVERPOOL
ÉRKEZETT: 
Kölcsönből vissza: Sepp van den Berg (Mainz), Calvin Ramsay (Bolton), Fábio Carvalho (Hull), Nathaniel Phillips (Cardiff)
TÁVOZOTT: Adrián (Betis, i.), Joël Matip (szl.), Thiago Alcántara (szl.)
Kölcsönbe: Calvin Ramsay (Wigan)

MANCHESTER CITY
ÉRKEZETT: 
Kölcsönből vissza: Kalvin Phillips (West Ham), Máximo Perrone (Las Palmas), Joao Cancelo (Barcelona), Yan Couto (Girona), Issa Kaboré (Luton), Josh Wilson-Esbrand (Cardiff), James McAtee (Sheffield United)
TÁVOZOTT: Taylor Harwood-Bellis (Southampton, k. v., 23 000 000), Tommy Doyle (Wolverhampton, k. v., 5 000 000), Liam Delap (Ipswich Town, 17 850 000), Sergio Gómez (Real Sociedad, 9 000 000)

MANCHESTER UNITED
ÉRKEZETT: Joshua Zirkzee (Bologna, 42 500 000)
Kölcsönből vissza: Hannibal (Sevilla), Mason Greenwood (Getafe), Donny van de Beek (Eintracht Frankfurt), Jadon Sancho (Borussia Dortmund), Facundo Pellistri (Granada), Brandon Williams (Ipswich Town)
TÁVOZOTT: Álvaro Carreras (Benfica, k. v., 6 000 000), Omari Forson (Monza, i.), Anthony Martial (szl.), Brandon Williams (szl.), Raphaël Varane (szl.), Shola Shoretire (szl.), Willy Kambwala (Villarreal, 10 000 000), Donny van de Beek (Girona, 500 000)
Kölcsönből vissza: Szofjan Amrabat (Fiorentina)

NEWCASTLE UNITED
ÉRKEZETT: Lewis Hall (Chelsea, k. v., 33 000 000), Lloyd Kelly (Bournemouth, i.), John Ruddy (Birmingham, i.), Odisszeasz Vlahodimosz (Nottingham Forest, 4 730 000)
Kölcsönből vissza: Yankuba Minteh (Feyenoord), Harrison Ashby (Swansea), Jamal Lewis (Watford), Ryan Fraser (Southampton), Isaac Hayden (Queens Park)
TÁVOZOTT: Elliot Anderson (Nottingham, 41 200 000), Yankuba Minteh (Brighton, 35 000 000), Loris Karius (szl.), Matt Ritchie (szl.)

NOTTINGHAM FOREST
ÉRKEZETT: Elliot Anderson (Newcastle United, 41 200 000), Marko Stamenic (Crvena zvezda, 5 500 000), Eric da Silva Moreira (St. Pauli, 1 500 000), Carlos Miguel (Sao Paulo, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Jonathan Panzo (Standard Liege), Omar Richards (Olympiakosz), Scott McKenna (Köbenhavn), Joe Worrall (Besiktas), Hvang Ui Dzso (Alanyaspor), Jonjo Shelvey (Caykur Rizespor), Loic Mbe Soh (Almere), Josh Bowler (Cardiff), Lewis O'Brien (Middlesbrough), Emmanuel Dennis (Watford)
TÁVOZOTT: Moussa Niakhaté (Olympique Lyon, 31 900 000), Orel Mangala (Olympique Lyon, k. v., 23 400 000), Remo Freuler (Bologna, k. v., 4 500 000), Odisszeasz Vlahodimosz (Newcastle United, 4 730 000), Harry Arter (szl.), Felipe (visszavonult), Loic Mbe Soh (szl.), Scott McKenna (szl.), Cheikhou Kouyaté (szl.), Wayne Hennessey (szl.)
Kölcsönbe: Marko Stamenic (Olympiakosz)
Kölcsönből vissza: Giovanni Reyna (Borussia Dortmund), Nuno Tavares (Arsenal), Gonzalo Montiel (Sevilla), Rodrigo Ribeiro (Sporting CP), Divock Origi (Milan)

SOUTHAMPTON
ÉRKEZETT: Taylor Harwood-Bellis (Manchester City, k. v., 23 000 000), Ronnie Edwards (Peterborough, 3 500 000), Nathan Wood (Swansea, 3 500 000), Charlie Taylor (Burnley, i.), Adam Lallana (Brighton, i.), Szugavara Jukinari (AZ, 7 000 000), Flynn Downes (West Ham, 21 400 000)
Kölcsönből vissza: Duje Caleta-Car (Olympique Lyon), Paul Onuachu (Trabzonspor), Romain Perraud (Nice), Armel Bella-Kotchap (PSV), Lyanco (al-Garafa), Mateusz Lis (Göztepe), Carlos Alcaraz (Juventus)
TÁVOZOTT: Lyanco (Atlético Mineiro, 4 500 000), Romain Perraud (Sevilla, 3 500 000), Stuart Armstrong (szl.), Ché Adams (szl.), Duje Caleta-Car (Olympique Lyon, 3 590 000), Lyanco (Atlético Mineiro, 4 500 000)
Kölcsönből vissza: Flynn Downes (West Ham), David Brooks (Tottenham), Ryan Fraser (Newcastle United), Joe Rothwell (Bournemouth)

TOTTENHAM HOTSPUR
ÉRKEZETT: Archie Gray (Leeds, 41 250 000), Lucas Bergvall (Djurgarden, 10 000 000) 
Kölcsönből vissza: Djed Spence (Genoa), Alejo Véliz (Sevilla), Tanguy Ndombélé (Galatasaray), Sergio Reguilón (Brentford), Ashley Phillips (Plymouth), Japhet Tanganga (Millwall)
TÁVOZOTT: Ivan Perisic (Hajduk Split, k. v., i.), Joe Rodon (Leeds, k. v., 11 800 000), Tanguy Ndombélé (Nice, i.), Eric Dier (Bayern München, k. v., i.), Ryan Sessegnon (szl.), Japhet Tanganga (Millwall, i.)

WEST HAM UNITED
ÉRKEZETT: Max Kilman (Wolverhampton, 47 500 000), Luis Guilherme (Palmeiras, 23 000 000), Wes Foderingham (Sheffield United, i.)
Kölcsönből vissza: Nathan Trott (Vejle), Andy Irving (Klagenfurt), Callum Marshall (West Bromwich), Flynn Downes (Southampton)
TÁVOZOTT: Szaid Benrahma (Olympique Lyon, k. v., 14 400 000), Thilo Kehrer (Monaco, k. v., 11 000 000), Nathan Trott (Köbenhavn, 1 500 000), Ben Johnson (Ipswich, i.), Angelo Ogbonna (szl.), Divin Mubama (szl.), Flynn Downes (Southampton, 21 400 000)
Kölcsönből vissza: Kalvin Phillips (Manchester City)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
ÉRKEZETT: Rodrigo Gomes (Braga, 15 000 000), Pedro Lima (Recife, 10 000 000), Tommy Doyle (Manchester City, k. v., 5 000 000)
Kölcsönbe: Jörgen Strand Larsen (Celta Vigo, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Chiquinho (Famalicao), Daniel Podence (Olympiakosz), Goncalo Guedes (Villarreal), Sasa Kalajdzic (Eintracht Frankfurt), Yerson Mosquera (Villarreal), Bolla Bendegúz (Servette), Fábio Silva (Rangers), Ki-Jana Hoever (Stoke), Luke Cundle (Stoke), Joe Hodge (Queens Park)
TÁVOZOTT: Max Kilman (West Ham, 47 500 000), Bolla Bendegúz (Rapid Wien, i.)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva kedden.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik