A City és a többiek – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 23:30

PÉNTEKEN VÉGRE ELRAJTOL a Premier League, amelyet sokan a világ legerősebb és legizgalmasabb topligájának tartanak. Utóbbival azonban vitatkoznék. Az előző öt kiírásban Angliában és Németországban két, Spanyolországban három, Olaszországban pedig négy csapat tudta megnyerni a bajnoki címet, és a Manchester City évek óta egyeduralkodó Angliában. A szakértők többsége szerint most is Josep Guardiola együttese az aranyérem legfőbb várományosa, és valóban nem lenne meglepő, ha összejönne sorozatban az ötödik elsőség is.

A riválisok közül egyértelműen az Arsenal tűnik a legveszélyesebb kihívónak, a Liverpool is odaérhet a végén, és én személy szerint a jól erősítő Manchester Unitedet sem tartom esélytelennek a bajnoki címre – még ha ezzel bizonyára sokan vitatkoznak is. Az Opta szuperszámítógépe szerint mondjuk a Cityn, az Arsenalon és a Liverpoolon kívül szinte senkinek sincs esélye, de utóbbi kettőnek sem sok. De talán még a mai modern futballban sem minden a statisztika és a matek.

Az viszont biztos, hogy ezúttal is két magyar futballistáért szoríthatunk a Premier League-ben, és Szoboszlai Dominiknak reális esélye van arra, hogy az előző idénybeli Ligakupa-siker után újabb trófeákat nyerjen a Liverpoollal. A legszebb persze a bajnoki cím vagy a Bajnokok Ligája megnyerése lenne – esetleg mindkettő. Mindenesetre már az örömteli, hogy van olyan magyar labdarúgó, aki a legmagasabb szinten játszik, és esélye van a legirigyeltebb trófeák elhódítására. Ha pedig ez összejön, akkor végképp nem lehet majd úgy sétálni Budapest utcáin, hogy az ember ne fusson bele egy Szoboszlai Dominik-mezes drukkerbe.

Persze ettől még nyilván nem lett minden magyar Liverpool-rajongó, és ez így is van rendjén. Ám titkon kicsit talán még a Manchester United hazai szurkolói is tudnának örülni annak, ha Szoboszlai Dominik megnyerné az aranyérmet, és megtörné a City dominanciáját. Ha így lesz, Kerkez Milosék pedig az AFC Bournemouthszal esetleg odaérnek valamelyik európai kupaszereplést érő helyre, akkor elégedetten csettinthetünk a most rajtoló idény végén.

 A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik