A Manchester United máris kölcsönadhatja nyáron igazolt csatárát – sajtóhír

N. L.N. L.
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 10:47
Sajtóhírek szerint Joshua Zirkzee már télen távozhat a Manchester Unitedtől (Fotó: Getty Images)
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United holland játékosa, Joshua Zirkzee 17 mérkőzésen csupán egy gólt szerzett. Sajtóhírek szerint az MU emiatt már a téli átigazolási időszakban hajlandó lenne meghallgatni ajánlatokat a játékosáért.

A Manchester United nyáron 42.5 millió euróért igazolta át a holland válogatott játékost a Bolognától. Zirkzee a 2023–2024-es idényben 34 mérkőzésen 11 gólt szerzett a Serie A-ban, ezzel felhívva magára többek között az MU figyelmét. A holland csatár azonban nem talált magára Angliában, hiszen eddigi 17 mérkőzésén egy gólig és két gólpasszig jutott.

A Daily Mail forrásai alapján a United kölcsönadná fiatal játékosát, annak reményében, hogy visszanyerje régi formáját. A Tuttosport szerint a Thiago Motta által irányított Juventus érdeklődik a játékos iránt, és szívesen kölcsönvenné a 2024–2025-ös idény második felére. Zirkzee 3.5 millió eurós éves fizetése nem jelentene akadályt a Juventus számára.

A torinóiakat irányító Motta és Zirkzee két idényen keresztül dolgozott együtt a Bolognánál, amellyel a 2023–2024-es évadban 5. helyen zártak az olasz élvonalban, ezzel kivívták a Bajnokok Ligájában való indulást, Zirkzee összesen 58 tétmérkőzésen 14 gólig, illetve kilenc gólpasszig jutott, amíg Mottával dolgozott együtt.

 

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
9 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
14 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
23 órája

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44
Ezek is érdekelhetik