Mikel Arteta rettentő dühös Lewis-Skelly kiállítása miatt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.26. 12:51
Michael Oliver azonnali piros lappal állította ki Myles Lewis-Skellyt (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Riccardo Calafiori góljával nyert az Arsenal a Wolverhampton vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának szombati játéknapján. A mérkőzés az egyetlen gól mellett két piros lapot is hozott: az első félidő végén az Arsenal fiatal játékosa, Myles Lewis-Skelly az ellenfél térfelének közepén állította meg a kontrázni próbáló Matt Dohertyt, Michael Oliver játékvezető súlyos szabálytalanság miatt kiállította a vendégek labdarúgóját, ezt pedig nehezen dolgozta fel az észak-londoniakat irányító Mikel Arteta.

Lewis-Skelly az első félidő végén próbálta megakadályozni a Wolves kontráját azzal, hogy az ellenfél térfelén buktatta Matt Dohertyt. Michael Oliver súlyos szabálytalanságnak ítélte meg az esetet, ezért habozás nélkül felmutatta a piros lapot az Arsenal tinédzserének – annak ellenére, hogy belépője nem volt kifejezetten durva, de a szándék megkérdőjelezhetetlen.

A második félidőben viszont Joao Gomes ennél sokkal veszélyesebb szituáció után kapta meg (második) sárga lapját és jutott ő is a kiállítás sorsára, de a két sárga lapos kiállítás rövidebb eltiltással jár, mint az azonnali piros lap.

„Ez teljesen tiszta szituáció, szóval rátok hagyom, srácok – mondta a mérkőzés után Mikel Arteta a Sky Sportsnak. – Rendkívül dühös vagyok, de Önökre hagyom, mert annyira nyilvánvaló, hogy nem hiszem, hogy a szavaim segítenének” – jegyezte meg a szakember, aki arra a kérdésre, hogy fellebbeznek-e az ítélet ellen, azt mondta, hogy: „A klub feladata, hogy eldöntse, mi a legjobb döntés. Annyira nyilvánvaló, hogy talán nem is kell fellebbeznünk” – jegyezte meg a spanyol szakember, akinek állításainak ellentmond, hogy a Hivatásos Angol Játékvezetők Szervezete, a PGMOL a Mirror szerint támogatta Oliver ítéletét, amit a videobíró sem bírált felül. A döntés helyességét azzal indokolták, hogy Lewis-Skelly a szerelési kísérlet elején veszélyesen magasan tartotta a lábát és ezt a videós bizonyítékok is alátámasztják.

A mérkőzés győztes gólját szerző Riccardo Calafiori is elmondta véleményét Lewis-Skelly kiállítása kapcsán. Az olasz védő a kispadról nézte még az esetet, s ő onnan úgy érezte, hogy nem ért piros lapot a buktatás. 

A Newcastle-legenda Alan Shearer szerint „hosszú idő óta az egyik legrosszabb döntés” volt. „Bíróként tévedhetsz a pályán és láthatsz valamit, ami hibás. Hogyan gondolja Darren England (a mérkőzés videobírója), hogy a játékvezetőnek igaza van és nem kell képernyőhöz küldeni őt?” – vetette fel Shearer.

„Sárga lapot kellett volna adni. Nem volt sebesség, nem volt intenzitás, nem veszélyeztette az ellenfelet és nyolcvan méterre volt az ellenfél kapujától, szóval soha nem lehet ez piros” – emelte ki az egykori csatár.

Egyébként a mostani idényben ez volt az Arsenal negyedik piros lapos büntetése: szeptemberben Leandro Trossard kapta meg második sárga lapját a Manchester City ellen első félidei időhúzásért, aztán a Brighton elleni mérkőzésen Declan Rice-t a szabadrúgás elvégzésének akadályozása miatt küldték le idő előtt a pályáról, a Bournemouth elleni októberi találkozón pedig a videobíró találta kiállítást érőnek William Saliba lerántását.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
AFC Bournemouth–Nottingham Forest 5–0 (J. Kluivert 9., Ouattara 55., 61., 87., Semenyo 90+1.)
Brighton & Hove Albion–Everton 0–1 (I. Ndiaye 42. – 11-esből)
Southampton–Newcastle United 1–3 (Bednarek 10., ill. Isak 26., 30. – az elsőt 11-esből, Tonali 51.)
Wolverhampton Wanderers–Arsenal 0–1 (Calafiori 74.)
Kiállítva: J. Gomes (70.), ill. Lewis-Skelly (43.)
Liverpool–Ipswich Town 4–1 (Szoboszlai 11., Szalah 35., Gakpo 44., 66., ill. Greaves 90.)
Manchester City–Chelsea 3–1 (Gvardiol 42., Haaland 68., Foden 87., ill. Madueke 3.)

Vasárnap
15.00: Crystal Palace–Brentford (Tv: Spíler1)
15.00: Tottenham Hotspur–Leicester City (Tv: Match4)
17.30: Aston Villa–West Ham United (Tv: Spíler1)
20.00: Fulham–Manchester United (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Liverpool22165154–21+33 53 
  2. Arsenal23138244–21+23 47 
  3. Nottingham Forest23135533–27  +6 44 
  4. Manchester City23125647–30+17 41 
  5. Newcastle23125641–27+14 41 
  6. Chelsea23117545–30+15 40 
  7. Bournemouth23117541–26+15 40 
  8. Aston Villa22106633–34  –1 36 
  9. Brighton23810535–31  +4 34 
10. Fulham2289534–30  +4 33 
11. Brentford22841040–39  +1 28 
12. Crystal Palace2269725–28  –3 27 
13. Manchester United22751027–32  –5 26 
14. West Ham22751027–43–16 26 
15. Tottenham22731245–35+10 24 
16. Everton2258919–28  –9 23 
17. Wolverhampton23441532–52–20 16 
18. Ipswich Town23371321–47–26 16 
19. Leicester City22351423–48–25 14 
20. Southampton23131916–53–37   6 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik