Arne Slot nem lesz ott a kispadon Szoboszlaiék esti meccsén

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 12:55
Oliver kezében villant a piros, ami Slotot (jobbról a harmadik) láthatóan meglepte (Fotó: Getty Images)
Mint emlékezetes, két héttel ezelőtt, az Everton elleni bajnoki meccs (2–2-es döntetlen) lefújása után kirobbant balhéban a Liverpool FC menedzsere, Arne Slot piros lapot kapott, mert megsértette a játékvezetőt. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Szoboszlai Dominik edzője két meccsre szóló eltiltást kap, a PL szerdai közleménye szerint kiderült, melyik két találkozón nem lehet ott a kispadon a holland szakember.

A Premier League hivatalos honlapjának közlése szerint a február 12-i Mersey-parti derbi után történt botrányos jelenetek miatt a fegyelmi bizottság mindkét klubot megbüntette 65, illetve 50 ezer fontra, mert nem tudták játékosaikat kontroll alatt tartani a mérkőzés lefújása után. 

Az már korábban ismert volt, hogy a kiállított Arne Slotot kétmeccses eltiltással büntetik a játékvezető, Michael Oliver megsértése miatt, most az is kiderült, hogy a Liverpool vezetőedzője a következő két bajnokin tölti le a büntetését, s emellett további 70 ezer font pénzbírságot kell fizetnie. Főnökéhez hasonlóan kétmeccses eltiltást kapott Slot segítője, a tumultusban szintén kiállított Sipke Hulshoff, mellékbüntetésként 7000 font pénzbírsággal.

A PL fegyelmi bizottságának közleménye szerint az eltiltást a két liverpooli szakembernek a szerda esti, Newcastle United elleni, illetve a március 8-i, Southampton elleni bajnokin kell letöltenie.

A meccs végén szintén kiállított két játékos, az Evertonból Abdoulaye Doucouré és a Liverpoolból Curtis Jones egyaránt egymeccses eltiltást kapott.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 15. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN
Everton–Liverpool 2–2 (1–1)

A Liverpool Newcastle elleni szerda esti bajnokiját olvasóink folyamatosan frissülő szöveges közvetítés segítségével követhetik nyomon.

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
21.15: Liverpool–Newcastle United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
9 órája

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Dirk Kuyt: Arne Slot sem hitte, hogy ilyen gyorsan bajnok lehet

Angol labdarúgás
2025.03.23. 09:55

Ismét próbálják az angol válogatottba csábítani a Liverpool 15 éves magyar tehetségét

Angol labdarúgás
2025.03.22. 14:01

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42
Ezek is érdekelhetik