Visszafordíthatatlan versenyelőny – Cselőtei Márk publicisztikája

Évek óta téma a nemzetközi sportsajtóban s jómagam is írtam már a nyáron arról, hogy az idő előrehaladtával milyen károkat okozhat az egyetemes labdarúgásnak a Premier League folyamatos, sőt, egyre növekvő, visszafordíthatatlannak tetsző versenyelőnye a többi elitligával szemben. Látványos, de lassú folyamat ez, amiről utóbbi miatt jó néhányan nem akarnak tudomást venni. A most zajló PL-idény kapcsán az utóbbi hetekben hazai és nemzetközi fronton is olyan véleményekkel lehetett találkozni, amelyek szerint unalmassá, érdektelenebbé, egyszerűen kevésbé élvezhetővé teszi a mostani kiírást az, hogy a kicsinek titulált klubok jól szerepelnek, míg a legtöbb gigász szenved, s az elvártnál jóval lejjebb helyezkedik el a tabellán. A Manchester City jól ismert, egyre sokasodó problémáival a negyedik helyén áll, a Chelsea visszacsúszott a hatodik pozícióba, a BL-induló Aston Villa csak a kilencedik, míg a Tottenham Hotspur és a Manchester United egyenesen botrányosan szerepel, előbbi a 12., utóbbi a 15. (!) helyről várja a 26. fordulót. Egyedül az első két helyen álló Liverpool, Arsenal duóra nem lehet panasz a legnagyobbak közül. Amíg a közvélemény azon csámcsog, mitől esett vissza ennyire ezeknek a kluboknak a teljesítménye, mit csináltak rosszul, miért nem versenyképesek, érdemes ezt a problémakört egy másik, sokkal messzebbre mutató szemszögből is megvizsgálni: nem lehet, hogy egyszerűen a liga lett annyira erős, hogy már apró ütemvesztések, minimális hibák, váratlan sérüléshullámok sem férnek bele, még akkor sem, ha nálad játszanak a legnagyobb sztárok?

Nos, én abszolút ezen a véleményen vagyok, így egy merész állítással kezdek: úgy hiszem, a 2024–2025-ös Premier League-mezőny első 16 (!) helyezettje mind versenyben lenne a Bajnokok Ligája-indulásért a többi elitligában (legyen az Serie A, Bundesliga, La Liga vagy Ligue 1), amire bizonyítékunk sosem lesz, de már ennek a lehetősége is borzasztóan káros. A PL már az előző idényben is ott tartott, hogy a kilencvenes évek vége után először csont nélkül búcsúzott mindhárom feljutó, s nagyon úgy fest, ez az idén is megtörténik (jelenleg az Ipswich Town, a Leicester City és a Southampton áll a három kieső helyen). A többi elitligában BL-indulásért küzdő tizenhat csapatos képletből őket, továbbá a jelentős ponthátránnyal 17. helyezett Wolverhamptont vettem ki, de az igazsághoz tartozik, hogy utóbbi is olyan játékosokat foglalkoztat, mint az Atlético Madridtól megvásárolt Matheus Cunha, vagy az élklubok által figyelt Rajan Ait-Nuri. Ha ezt követően elindulunk felfelé a tizenhatodik helytől, rögtön olyan csapatok jönnek szembe, mint a West Ham United, a Manchester United, az Everton, a Crystal Palace és a Tottenham Hotspur. Öt klubról, hangsúlyozom, alsóházi egyletekről beszélünk, melyek keretértékét összeadva csaknem hárommilliárd eurót kapunk. Ha belőlük kreálnánk egy öttagú ligát, az a bajnokság egyből a világ hatodik legértékesebbje lenne, alig elmaradva a 18 csapatos Ligue 1-től – hátborzongató, és akkor még a nyáron elköltött átigazolási összegekről egy szót sem említettünk.

Nem állítom, hogy az MU, a Spurs vagy a West Ham nem áll rosszul jelenleg, s nem sújtja – főleg előbbi kettőt – borzasztó sérüléshullám, ám még így is olyan játékosállomány-fölényben vannak, hogy a La Ligában vagy a Serie A-ban simán odaérhetnének a legszűkebb elit mögé, a BL-indulás közelébe. A Premier League-ben erre nem képesek, de nem azért, mert annyira gyengék, hanem mert olyan erősek a versenytársak, hogy minden hibát, formaingadozást, eltévesztett lépést kihasználnak. A legjobb példa erre a Bournemouth, amelynek PL-szinten az egyik legkisebb a költségvetése, ám nyaranta így is a legnagyobb olasz vagy éppen spanyol klubok elől happolja el a tehetségeket, nagyon erős keretet épített, jó a szakmai munka a csapatnál, aminek köszönhetően ebben az idényben Bajnokok Ligája-indulásért küzd. Utóbbi meglepetés, főleg a PL-ben, de elnézve ezt a keretminőséget, más elitligában még nagyobbat is álmodhatna. S ha már keretértékek és borzasztó különbségek, zárjuk ezt a szegmenst a leginkább elképesztő adattal: a Transfermarkt adatbázisa szerint a világ 30 legértékesebb játékoskeretű csapatának a fele, 15 (!) szerepel a Premier League-ben. Az emlegetett 16 klub közül csak az Everton és a Fulham marad le (persze ők is ott vannak a legjobb 35-ben), míg a három feljutó/kiesőjelölt a többiek mögött kullog, ám azért az ötvenbe ők is beférnek úgy, hogy összesen 96 elitligás csapat van Európában…

Jól látszik tehát, hogy a Premier League és a többi elitbajnokság között már most is felfoghatatlan különbség van, de ahogy a bevezetőben is említettem, ez nem csökken, épp ellenkezőleg, évről évre nőni fog, ami beláthatatlan következményekhez, gyakorlatilag a Florentino Pérezék által megálmodott zárt Szuperligához vezet, csak éppen egyetlen nációval. Ahogy azt a nyári, hasonló tematikájú publicisztikában is írtam, a Premier ­League-ben még most is kiaknázatlan lehetőségek vannak, a televíziós szerződések bevételét tekintve évente duplaannyi pénz kerül a bajnokságba, mint a többi elitligába, miközben sorra érkeznek a milliárdos befektetők, üzleti lehetőséget keresők. Mindezek ellenére sokan még mindig nem hajlandóak felismerni a problémát, s az európai kupaporondon elért eredményeket mérik össze az angol csapatok és más elitligás klubok között. Lehet, hogy a Bajnokok Ligáját nem mindig PL-csapat nyeri, ez a jövőben is így lesz, ám ha minden sorozatot figyelembe veszünk, akkor ezen a téren is szemmel látható a különbség. A múlt idény tagadhatatlanul sikerülhetett volna jobban a bajnokságban egymással késhegyre menő harcot vívó angol csapatoknak, de most úgy tetszik, újra ők dominálnak. A Manchester City kiesett a BL-ből a címvédő Real Madriddal szemben, ám a Liverpool, az Arsenal és az Aston Villa is egyenes ágon, a legjobb nyolc alapszakaszcsapat között jutott nyolcaddöntőbe, miként az Európa-ligában a Tottenham és a Manchester United is, amelyek gyengélkednek a hazai fronton, de azzal, hogy a megújított európai kuparendszerben nem bővül a sorozat a BL-ből kihulló csapatokkal, jelenleg is a sorozat kiemelkedően legnagyobb esélyesei, egyben legértékesebb csapatai. Ha még eggyel továbbmegyünk, a Konferencialigában a Chelsea szerepel, amely messze e kupa legjobb, legértékesebb együttese, így természetesen toronymagas esélyese is. Ezek alapján szinte elképzelhetetlen, hogy jövőre ne induljon öt PL-együttes alanyi jogon a Bajnokok Ligája alapszakaszában, ám ez a szám egyedülálló módon hat is lehet, ha az MU vagy a Spurs megnyeri az El-t alsóházi Premier League-klubként. Ha utóbbi megtörténik, akkor ősszel az angol bajnokság résztvevőinek csaknem a fele, kilenc csapat indulhat útnak Angliából szerencsét próbálni az európai kupák egyikében, ami nagyon nagy szám, de erősségük alapján egyáltalán nem irreális, sőt.

Nem állítom, hogy az Everton, a Crystal Palace vagy épp a Brentford bizonyosan a Milan, a Roma vagy a Lazio előtt végezne a Serie A-ban, vagy a Stuttgart, a Frankfurt és a Wolfsburg előtt a Bundesligában, ám látva a csapatok erősségét, a keretük értékét, az átigazolási időszakban nyújtott aktivitásukat és a bérezési különbségeket, mára ez is simán benne van a pakliban, ami ijesztő és természetellenes. Persze ez nem azt jelenti, hogy a Premier League kevésbé élvezhető lett, épp ellenkezőleg, elképesztő a színvonal, s mára a kis csapatokat sem hívhatjuk kicsiknek, mert Európában bárkivel felveszik a versenyt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!