Willian visszatért a Fulhamhez – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.06. 15:02
Willian visszatért a Fulhamhez (Fotó: Getty Images)
Visszatért az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba a 36 éves brazil támadó, Willian, aki szabadon igazolható játékosként írt alá korábbi csapatához, a Fulhamhez, azok után, hogy a görög Olympiakosz január elején mindössze három hónap után felbontotta a brazil szerződését.

Willian 2007-ben igazolt Európába, a Sahtar Doneckhez a Corinthianstól, majd az Anzsi Mahacskalánál tett rövid kitérője után 2013-ban szerződött a Chelsea-hez, amelynél hét évet töltött. A brazil ezt követően is Londonban maradt, egy idény erejéig volt az Arsenal játékosa, majd visszatért a Corinthianshoz, de onnan is rövid idő alatt megint Londonban kötött ki, ám ezúttal már a Fulhamnél.

A szélső két évet töltött el a csapatnál, ám nyáron a váltás mellett döntött és a patinás görög csapathoz, az Olympiakoszhoz szerződött, de nem töltött sok időt a pireusziaknál, ugyanis még a naptári év vége előtt, alig három hónap után szerződést bontottak a felek.

Willian az elmúlt bő hónapban szabadon igazolható volt, ám most a Fulham a honlapján tudatta, hogy az idény végéig szóló szerződést kötött visszatérő játékosával, aki a 22-es mezszámot viseli a tavaszi szezonban.

 

Legfrissebb hírek

Raya megmentett egy pontot az Arsenalnak az Old Traffordon – így is örülhetnek Liverpoolban

Angol labdarúgás
4 órája

Kerkez gólpasszt adott, de a kétgólos előny nem volt elég a Bournemouthnak

Angol labdarúgás
6 órája

Kerkez hatalmas sprint után óriási gólpasszt adott

Angol labdarúgás
7 órája

„Hétről hétre közeledünk a Bajnokok Ligájához” – Nottingham a City legyőzését ünnepli

Angol labdarúgás
11 órája

Hiába próbálta Szalah megakadályozni, hatot cserélt a Liverpool a Southampton ellen

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez Milosék a Tottenham otthonában játszanak

Angol labdarúgás
14 órája

Arne Slot: Most kevesebb volt az energia a kezdőjátékosokban

Angol labdarúgás
16 órája

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:59
Ezek is érdekelhetik