A Liverpool szerdán Párizsban nyert 1–0-ra a BL-nyolcaddöntő odavágóján, kedden jön a visszavágó, de előtte a Premier League sereghajtójával, a Southamptonnal is találkozik Arne Slot együttese. A szakember a sajtótájékoztató elején a párizsi mérkőzésről beszélt.
„Tényleg szerencsénk volt, de idézném Michael Jordant, aki azt mondta korábban, hogy minél keményebben dolgozol, annál nagyobb szerencséd lesz. Ez pedig nagy elismerése a játékosaim számára. A második félidőben kevesebbet birtokoltuk a labdát, nem mi domináltunk, de jobban kontrolláltuk a mérkőzést, mint az elsőben.”
Slot kitért Alisson kapusra is, aki több remek védéssel segítette a Liverpoolt, szerinte a brazilnak két világklasszis hárítása is volt Párizsban. A holland szakvezető a sajtótájékoztatón utalt arra is, hogy vélhetően több alapjátékosát is kihagyja, de neveket nem említett. Előfordulhat az is, hogy Szoboszlai Dominik sem lesz ott a kezdőben.
„Számomra most a Southampton elleni meccs a legfontosabb, és nem csak azért, mert ez lesz a következő mérkőzésünk. Ha más játékosoknak adok lehetőséget, az azért van, mert így látok nagyobb esélyt a győzelemre, nem pedig azért, mert pihentetni szeretnék a PSG elleni visszavágóra. Ha lenne 4-5 nap pihenő, ugyanazzal a csapattal állhatnék fel.”
A holland szakember beszélt arról is, hogy hiába a rotálás, legfeljebb 14-15 játékos kaphatja meg azt a játékpercet, amire vágyik.
„Erre Harvey Elliott a jó példa. Nagyszerűen dolgozik, de Mo Szalahhal és Szoboszlai Dominikkal kell megküzdenie. Mo nem túl boldog, ha öt perccel a vége előtt lecserélem, ez látható a testbeszédén. Ráadásul őt nem is könnyű lecserélni, mert mindig benne van a gól, ezért is hozom le őt nehezebben. Szoboszlai Dominik meg egy igazi gép. Amikor játszik, mindig ő futja a legtöbbet.”
Slot arra nem tudott választ adni, hogy a PSG elleni meccset kihagyó Cody Gakpo bevethető lesz-e, elmondása szerint a holland támadó a csütörtöki edzésen sem vett részt, és még nem tudott választ adni arra, hogy pénteken együtt készül-e a csapattal. Gakpo sérülése egyébként nem súlyos, de csütörtökön még fájdalmai voltak, ezért nem edzett. A Liverpool a mostani idényben még három sorozatot is megnyerhet.
„Ha nyerni akarsz valamit, Premier League-et, Bajnokok Ligáját, Ligakupát vagy FA-kupát, akkor előfordulhat olyan, hogy nem a legjobb játékodat nyújtod, mégis szerencsés vagy. Bár ha keményen dolgozol, az nem szerencse. Nem lehet mind a 38 mérkőzésen remekül játszani. A Real Madrid erre a jó példa, hiszen hiába játszik néha gyengébben, csak behúzza így is a győzelmet. Most a Southamptonra koncentrálunk.”
A Liverpool 13 pontos előnnyel vezet az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Arsenal előtt, a legutóbbi három bajnokiját elbukó Southampton csak kilenc pontot gyűjtött, és 13 pontra van a már bennmaradást érő helyen álló Wolverhamptontól.
ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Szombat, 16.00: Liverpool FC–Southampton (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Liverpool | 28 | 20 | 7 | 1 | 66–26 | +40 | 67 |
2. Arsenal | 27 | 15 | 9 | 3 | 51–23 | +28 | 54 |
3. Nottingham Forest | 27 | 14 | 6 | 7 | 44–33 | +11 | 48 |
4. Manchester City | 27 | 14 | 5 | 8 | 53–37 | +16 | 47 |
5. Chelsea | 27 | 13 | 7 | 7 | 52–36 | +16 | 46 |
6. Newcastle | 27 | 13 | 5 | 9 | 46–38 | +8 | 44 |
7. Bournemouth | 27 | 12 | 7 | 8 | 45–32 | +13 | 43 |
8. Brighton & Hove Albion | 27 | 11 | 10 | 6 | 44–39 | +5 | 43 |
9. Fulham | 27 | 11 | 9 | 7 | 40–36 | +4 | 42 |
10. Aston Villa | 28 | 11 | 9 | 8 | 40–45 | –5 | 42 |
11. Brentford | 27 | 11 | 5 | 11 | 48–43 | +5 | 38 |
12. Crystal Palace | 27 | 9 | 9 | 9 | 35–33 | +2 | 36 |
13. Tottenham | 27 | 10 | 3 | 14 | 53–39 | +14 | 33 |
14. Manchester United | 27 | 9 | 6 | 12 | 33–39 | –6 | 33 |
15. Everton | 27 | 7 | 11 | 9 | 30–34 | –4 | 32 |
16. West Ham | 26 | 8 | 6 | 12 | 30–47 | –17 | 30 |
17. Wolverhampton | 27 | 6 | 4 | 17 | 37–56 | –19 | 22 |
18. Ipswich Town | 27 | 3 | 8 | 16 | 26–57 | –31 | 17 |
19. Leicester City | 26 | 4 | 5 | 17 | 25–59 | –34 | 17 |
20. Southampton | 27 | 2 | 3 | 22 | 19–65 | –46 | 9 |