Vége a hosszú várakozásnak, a Newcastle megnyerte a Ligakupát Szoboszlaiék ellen

ANGOL LIGAKUPA
DÖNTŐ
Liverpool–Newcastle United 1–2 (0–1)
London, Wembley, 88 513 néző. Vezette: Brooks
Liverpool: Kelleher – Quansah, Konaté (C. Jones, 57.), Van Dijk, Robertson – Gravenberch (Chiesa, 74.), A. MacAllister (Gakpo, 67.) – Szalah, Szoboszlai, Luis Díaz (Elliott, 74.) – Diogo Jota (D. Núnez, 57.). Vezetőedző: Arne Slot
Newcastle: Pope – Trippier, Schär, Burn, Livramento – Bruno Guimaraes, Tonali, Joelinton – J. Murphy (Krafth, 90.), Isak (Wilson, 81.), Barnes (Willock, 81.). Vezetőedző: Eddie Howe
Gólszerző: Chiesa (90+3.), ill. Burn (45.), Isak (52.)

Az angolok megadják a módját – továbbra is. A Ligakupa ugyan csak a harmadik számú sorozat a szigetországban, a bajnokság és az FA-kupa nagyságrendekkel fontosabb megméretés, ám az csak egy dolog, hogy a „kistestvér” ugyanúgy megmozgatja a szurkolókat – egy gombostűt sem lehetett leejteni a döntőnek helyt adó kilencvenezres Wembleyben –, de a körítés egyik legszebb momentuma örök: nem a csapatkapitány, hanem a menedzser vezeti ki a gyepre az alakulatokat.

Ezúttal is így történt, amikor a Liverpool tizenötödször, a Newcastle pedig harmadik alkalommal vonulhatott ki a londoni szentély gyepére Ligakupa-finalistaként, azaz, a „vörösöket” Arne Slot, a „szarkákat” Eddie Howe vezette. Persze, a pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Liverpool háromszor a Millenium Stadionban játszotta a döntőt, háromszor pedig ismétlésre kényszerült más arénákban (a korábbi szabályok szerint döntetlen esetén egy második meccsen döntötték el a kupa sorsát), de a lényegen ez nem változtat, azaz a Wembleyben ismét hamisítatlan kupadöntő-hangulat várta a feleket. A Newcastle arról is gondoskodott, hogy minden szimpatizánsánál legyen sál, és még a kapunyitás előtt kihelyezett több mint harminckétezer fekete-fehér nyakbavalót, amit a szurkolók a magasba emelhettek a csapatok bevonulásakor. A klub igyekezete nagyon is érthető, a United ugyanis legutóbb ötvenhat éve nyert trófeát (az azóta megszűnt Vásárvárosok Kupáját, a VVK-t az Újpesti Dózsa ellen), és már nagyon ki volt éhezve az újabb sikerre.

„Negyvenhét éves vagyok, negyvenhét éve szurkolók a Newcastle-nek, és még sosem láttam, hogy nyertünk volna valamit” – nyilatkozta egy John nevű szurkoló a BBC Radiónak, és hamar kiérdemelte a tizenötperc hírnevet a mérkőzés előtt, nyilatkozata ugyanis körbefutott a brit sajtóban.

Ezzel szemben a Liverpool Anglia egyik legsikeresebb klubja, nem mellesleg a Ligakupa címvédőjeként készült a döntőre, igaz, a dicsőséges Jürgen Klopp-éra után épp most kezdődött új időszámítás a Mersey-partján, és győzni érkezett a Wembleybe, csakúgy, mint az ellenfél.

Ennek megfelelően mindkét menedzser a legerősebb összeállításban küldte pályára a csapatát, ami azt jelentette, hogy a Liverpool kezdőjében ott volt Szoboszlai Dominik is. Talán az, hogy a Liverpool kapuját Caoimhín Kelleher védte, meglepőnek tűnik, de a héten Slot már pedzegette, hogy a sorozatban a legtöbbször pályára lépő kapusának ad lehetőséget a döntőben. Előtte viszont a már jól ismert 4-2-3-1-es felállás rajzolódott ki, és egyedül a védelem jobb oldalán kellett pótolni az általában kezdő, de most bokasérülést szenvedő Trent Alexander-Arnoldot – természetesen Jarell Quansahnak. A tengely tehát Virgil van Dijké és Ibrahima Konatéé volt, a bal szélen Andrew Robertson zakatolhatott, szűrőként Alexis Mac Allister és Ryan Gravenberch játszott, a támadósor bal oldalán Luis Díaz, a jobb oldalán pedig Mohamed Szalah. Utóbbi kettő között, a tízes poszton kapott lehetőséget Szoboszlai, elöl pedig Diogo Jota volt az ék.

A túloldalon, 4-3-3-as szisztémában Nick Pope védte a United kapuját, előtte Kieran Tripper, Fabian Schär, Dan Burn és Valentino Livramento alkotta védelmet, a középpályán Bruno Guimaraes, Sandro Tonali, Joelinton szervezte a játékot, elöl meg Jacob Murphy, Alexander Isak és Harvey Barnes rohamozott – a trióból a svéd csatár azért egy árnyalatnyival a többiek előtt játszott.

Az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy a Newcastle nagyon motivált, magasan és agresszíven letámadta a Liverpoolt, amely viszont az idényben megannyiszor látott nyugalommal tudta tompítani a rohamait. Ennek megfelelően sokáig egyik kapu előterébe sem ért el a labda, az első veszélyes lövésre a félidő derekáig kellett várni – Tonali lőtt húsz méterről kevéssel a bal kapufa mellé –, és már-már úgy tűnt, helyzet és gól nélkül zárul a játékrész, amikor a 45. percben Trippier szögletét követően, a hosszú oldalon egyedül hagyott Burn tizenkét méterről a jobb alsó sarokba fejelt.

A fordulás után joggal lehetett számítani rá, hogy a Pool fokozatot vált, ehhez képest a Newcastle ment előre ugyanazzal a lendülettel, mint az első félidőben, Isak pedig az 51. percben közelről meg is duplázta az előnyt, de les, illetve a kapus akadályozása miatt érvénytelenítette a gólt a játékvezető. Csakhogy egy perccel később Isak szabályos körülmények között válaszolt, a Liverpool pedig váratlanul nagyon nehéz helyzetben találta magát.

Idővel Slot a komplett középpályát lecserélte, csak Szoboszlait hagyta fenn a pályán, ám Curtis Jones életerős lövésén (60. perc) kívül – amelyet Pope hárított – a Liverpoolnak nemigen sikerült veszélyt kialakítania a newcastle-i kapunál. A hajrá így is roppant izgalmasan alakult, a ráadás perceiben ugyanis Federico Chiesa betalált, és a bőven száz perc fölé kúszó mérkőzés utolsó momentumaiban a komplett Wembley felállva figyelte az eseményeket.

Egyenlíteni azonban nem sikerült, így Szoboszlai Dominiknak és a Liverpoolnak nem jött össze a címvédés, a Newcastle viszont 1969 után újabb fontos trófeát emelhetett a magasba, Eddie Howe pedig Harry Redknapp 2008-as FA-kupa-győzelmét (Portsmouth) követően az első angol menedzser, aki egy jelentős sorozatban a csúcsra ért. 1–2

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ÉREMÁTADÓ