Igent mondott a Real Madridnak a Liverpool védője, már ezen a nyáron távozhat

R. D. P.R. D. P.
2025.08.14. 11:59
null
Ibrahima Konaté legszívesebben Madridban folytatná pályafutását (Fotó: Getty Images)
Szinte biztosra vehető Giovanni Leoni érkezése a Liverpoolnál, ahogyan Marc Guéhi megszerzésére is nagy az esélye a Premier League címvédőjének. Éppen ezért az As nem tartja kizártnak, hogy Ibrahima Konaté rövidesen elhagyja a klubot.

A francia válogatott középhátvéd, Ibrahima Konaté helyzete megváltozhat a Liverpoolban, ugyanis a klub két középhátvédet is igazolhat Marc Guéhi és Giovanni Leoni személyében – utóbbi érkezését Arne Slot vezetőedző is megerősítette. Konaté szerződése jövő nyáron lejár, így egyre valószínűbbnek tűnik a Real Madridhoz való átigazolása.

Bár a Liverpool hajlandó lenne hosszabbítani Konatéval, a királyi gárda is belépett a képbe. Mind a Real, mind a Paris Saint-Germain figyeli a 26 éves védőt, akit jövő nyáron ingyen megszerezhetnének. Sőt, Konaté állítólag már igent mondott a madridi klubnak – akár erre a nyárra, akár a következőre.


A madridi vezetés elsődleges célja világos az As szerint: kivárni, majd lehetőleg ingyen lecsapni a játékosra. Éder Militao és David Alaba formája még kérdéses hosszú és súlyos sérüléseik után, míg Dean Huijsen, Raúl Asencio és Antonio Rüdiger – utóbbi 32 éves kora ellenére – jövője egyelőre stabilnak tűnik a spanyol fővárosban.

A forrás ugyanakkor Guéhi és Leoni érkezése miatt egyre nagyobb esélyt lát arra, hogy még ebben az átigazolási időszakban ajánlatot tesznek Konatéért – Florentino Pérezék legfeljebb 20-25 millió eurót kínálhatnak. A francia védő szeretne a Real Madridban játszani, de a Liverpool Trent Alexander-Arnold elvesztése után mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza.

Angol labdarúgás
2025.08.14. 10:49

„A jó nem elég jó, itt a 10/10-es teljesítmény az elvárás” – Arne Slot a bajnoki rajt előtt

A Liverpool vezetőedzője beszélt az érkezőkről, reagált átigazolási pletykákra és szót ejtett a csapat védelméről is.

A Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató liverpooliak péntek este kezdik meg az új bajnoki idényt hazai pályán a Bournemouth ellen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
21.00: Liverpool–Bournemouth (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
6 órája

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Népsport: Di Stéfano, a Real Madrid első királya

Népsport
Tegnap, 11:52

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:12

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:08

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 10:19

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44
Ezek is érdekelhetik