Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Vágólapra másolva!
2025.12.22. 10:45
Pepe Guardiola testsúlykérdésben nem ismer pardont (Fotó: Getty Images)
A rövid karácsonyi szünet után szigorú mérlegelés vár az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City játékosaira, aki túlsúlyos lesz, nem játszhat a Nottingham Forest ellen.

Karácsonykor is vigyázniuk kell a vonalaikra a Manchester City játékosainak. Josep Guardiola vezetőedző elmondta, minden futballistájának tudja a súlyát, és amikor csütörtökön visszatérnek, személyesen felügyeli majd a mérlegelést. A katalán szakvezető eddig is ismert volt arról, hogy szigorúan ügyel a játékosai étrendjére és kondíciójára.

„Amikor három nap után visszatérnek, meg akarom nézni, milyen állapotban vannak. Ehetnek nyugodtan, de ellenőrizni szeretném őket” – magyarázta Guardiola, majd hozzátette: aki túlsúlyos lesz, nem játszhat szombaton a Nottingham Forest ellen, sőt el sem utazhat a csapattal.

A szakvezető elengedhetetlennek tartja, hogy a futballisták kikapcsolódjanak és szünetet tartsanak a sűrű menetrend közepette.

„Annyi szabadnapot adok nekik, amennyit csak lehet, így a következő mérkőzésen frissek lesznek a lábaik. A menetrend nagyon szoros, és a játékosoknak néha el kell felejteniük a futballt. Én is szabadságon leszek, a családommal töltöm az időt, és pezsgőt iszom” – mondta.

A Manchester City a tabella második helyén áll, hátránya 17 forduló után két pont a listavezető Arsenalhoz képest.

 

Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
7 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
19 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44
Ezek is érdekelhetik