Váratlanul bezár Pep Guardiola manchesteri étterme

T. Z.T. Z.
2025.12.19. 09:56
null
Fotó: Tast Catala/Facebook
Gazdasági okokból váratlanul végleg bezárja kapuit a Pep Guardiola tulajdonában lévő, Manchester szívében található katalán étterem.

Pep Guardiola a labdarúgásban sikert sikerre halmozott az elmúlt években, ám úgy tűnik, az üzleti életben még nem tökéletes mindenhez az érzéke. Erre utal legalábbis az a tény, hogy az általa szponzorált, Tast Catala névre keresztelt étterem váratlanul bejelentette, hogy bezárja kapuit – számolt be róla pénteken a Marca.

A Manchester szívében található étterem bezárása meglepte a szurkolókat és a törzsvendégeket is, már csak azért is, mert az étterem annak idején azért született meg a városban, hogy gasztronómiai nevezetességgé váljon.

A Tast Catala 2018-ban nyílt meg, és Guardiola mellett még a Manchester City vezérigazgatója, Ferran Soriano és a klub korábbi sportigazgatója, Txiki Begiristain is szerepet vállalt a működtetésében.

Az éttermet ráadásul egy Michelin-csillagos séf, Paco Pérez vezette, akit többek között a katalán konyha leghíresebb nemzetközi képviselőjének tartanak. A cél a magas szintű kulináris élmény volt, amely ötvözi a hagyományt, az innovációt és a kulturális kapcsolatokat.

A bezárás gazdasági okok miatt volt elkerülhetetlen, közölte az étterem hivatalos közösségi oldalán: „A vendéglátóiparban tevékenykedőkhöz hasonlóan mi is kivételesen nehéz kereskedelmi feltételekkel és emelkedő költségekkel szembesültünk – írták szomorúan. – Mindenekelőtt büszkék vagyunk arra, hogy megoszthattunk egy kicsit Katalóniából, szeretett hazánkból Manchester népével.”

Az étteremben az utolsó fogást december 20-án, azaz holnap szolgálják fel.

 

Legfrissebb hírek

„Az idegenbeli mérkőzésen jobban kell teljesítenünk, mint legutóbb” – Arne Slot a BL-sorsolás után

Bajnokok Ligája
11 órája

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

Hozta a kötelezőt a Manchester City; a Newcastle elbúcsúztatta az Aston Villát az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.02.14. 21:18

Semenyo ismét remekelt, a Manchester City szűk 40 perc alatt lerendezte a Fulhamet

Angol labdarúgás
2026.02.11. 22:27

Az UEFA ismét Szoboszlai és Haaland barátságáról posztolt – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.10. 21:44

Haaland elárulta, mit mondott Szoboszlainak a drámai tizenegyes előtt

Angol labdarúgás
2026.02.09. 10:03

Szoboszlai-szabadrúgásgól és -kiállítás, fordított és nyert a Man. City az Anfieldben

Angol labdarúgás
2026.02.08. 19:35

Szoboszlai a Manchester City ellen is pokolian nagy gólt lőtt, később piros lapot kapott – videó

Angol labdarúgás
2026.02.08. 19:20
Ezek is érdekelhetik