Hugo Ekitiké élvezi az ünnepi meccsdömpinget

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.01.04. 10:41
null
Hugo Ekitiké sokat tehet azért, hogy a Liverpool visszatérjen a győzelem ösvényére (Fotó: Getty Images)
Londonban folytatja bajnoki szereplését a naptári évet a Leeds United elleni 0–0-s döntetlennel kezdő Liverpool, vasárnap a Fulhammel csap össze a Premier League-ben. Kissé megtört a „vörösök” lendülete, előtte sorozatban három bajnoki mérkőzésüket megnyerték, de a Leeds ellen meglehetősen fásultnak tűnt a csapat, még Szoboszlai Dominik is kapott kritikát az angol szaksajtóban.

A január rendkívül megterhelőnek ígérkezik Arne Slot vezetőedző csapata számára, amelyre még nyolc tétmérkőzés vár a hónapban, köztük két Bajnokok Ligája-találkozó és az Arsenal elleni szuperrangadó. Ilyenkor szokták mondani az edzők: mindenkire szükség van a keretből (pláne, mivel Mohamed Szalah az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel). Köztük Hugo Ekitikére, aki azon múlt nyári igazolások közé tartozik, akiknek eddig vegyes a megítélése a szurkolók és a szakírók körében, de az utóbbi időben jól muzsikál.

„Nagyon jó csapat a Fulham, nagyszerű játékosokkal, de onnan is mentek néhányan az Afrika-kupára. Nehéz meccs lesz, ezért keményen készülünk, és készen állunk a kihívásra – mondta Hugo Ekitiké a Liverpool honlapjának adott interjújában.Nyilvánvalóan különleges élmény volt nekem karácsony környékén és újévkor játszani, hiszen először szerepelek angol csapatban. Nagyon izgalmas időszak. A korábbi években a tévében néztem ilyenkor az angol mérkőzéseket, szóval áldás, hogy itt lehetek  és ilyen meccseket játszhatok. Most nagyon zsúfolt időszak vár ránk sok összecsapással, rajtunk múlik, hogy fittek legyünk, minden meccs után megfelelően regenerálódjunk, és mindig készen álljunk a következő feladatra. A futball a munkám és a szenvedélyem is, igyekszem mindent százszázalékos erőbedobással csinálni, hogy fitt legyek és minden találkozón tudjak játszani.”


A nyáron az Eintracht Frankfurttól érkező támadó tizenegy gólnál tart, és Alexander Isak sérülése miatt sok játéklehetőséghez jut, amivel él is.

„Nagyon sajnálom őt, mert nem vicces, amikor egy új klubba érkezel és ilyen sérülést szenvedsz, nehéz lehet neki – mondta empatikusan Ekitiké az interjúban. – De próbálom tenni a dolgomat. Ha a vezetőedző pályára küld, tőlem telhetően megmutatni a szurkolóknak, hogy tudok segíteni a csapatnak. Mindegy, hogy gólt szerzek vagy gólpasszt adok, a legfontosabb  a győzelem. Újabb sorozatot kell építenünk, hogy mielőbb fel tudjunk zárkózni az élmezőnyhöz.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
16.00: Fulham–Liverpool (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Arsenal20153240–14+2648
  2. Aston Villa20133433–24+942
  3. Manchester City19132443–17+2641
  4. Liverpool19103630–26+433
  5. Chelsea1986532–21+1130
  6. Manchester United1986533–29+430
  7. Sunderland1978420–18+229
  8. Brighton & Hove Albion2077630–27+328
  9. Everton1984720–20028
10. Brentford1983828–26+227
11. Crystal Palace1976622–21+127
12. Fulham1983826–27–127
13. Tottenham1975727–23+426
14. Newcastle1975726–24+226
15. Bournemouth2058731–38–723
16. Leeds United1956825–32–721
17. Nottingham Forest20531219–33–1418
18. West Ham20351221–41–2014
19. Burnley20331420–39–1912
20. Wolverhampton20131614–40–266

 

 

Legfrissebb hírek

Horrorisztikus sérülést szenvedett Noa Lang Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
57 perce

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
1 órája

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
2 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
5 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
13 órája

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
16 órája

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28
Ezek is érdekelhetik