
MANCHESTER UNITED–CRYSTAL PALACE
A két csapat novemberi mérkőzésén a Crystal Palace szerzett vezetést az első félidőben, majd a másodikban Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, így nyert a Manchester United. Hasonló volt a forgatókönyv ezúttal is. Brennan Johnson szögletét követően Maxence Lacroix már a negyedik percben megszerezte a vezetést, majd nem sokkal később Ismaila Sarr lövésénél mutatott be hatalmas bravúrt Senne Lammens.
A szünetet követően viszont már egyértelműen előnyben voltak a hazaiak, erre rátett Lacroix kiállítása is. A Ferencváros Ludogorec elleni El-visszavágóját vezető Chris Kavanagh előbb tizenegyest ítélt, majd hosszas videózás után a piros lapot is felmutatta. A büntetőt Bruno Fernandes értékesítette. Nem sokkal később fordított is a Manchester, Bruno Fernandes előkészítése után Benjámin Sesko talált a kapuba. A „vörös ördögök” sorozatban 11 meccsén maradtak veretlenek a PL-ben, a három szerzett ponttal feljöttek a harmadik helyre.
FULHAM–TOTTENHAM
Sorozatban negyedik meccsén is kikapott a Tottenham. A Fulham novemberben és ezúttal is 2–1-re verte a Spurst. Harry Wilson hetedik perces kapáslövésével szereztek vezetést a hazaiak, de ezután sem tört meg a Fulham lendülete. Kenny Tete kísérlete nem sokkal elkerülte a kaput, de Alex Iwobi már pontosabb volt, Wilson passzát követően megduplázta előnyét Marco Silva csapata.
A második félidőben öt perc alatt három helyzete is volt a Fulhamnek, de egyikből se lett gól. A 66. percben Archie Gray középre tekert labdáját Richarlison fejelte a bal alsóba. A Spurs támadhatott az egyenlítésért, de Pepe Matar Sarr kapu mellé lőtt, míg Joao Palhinha lövését blokkolták a védők a 97. percben. A Tottenham 2026-ban továbbra sem nyert még bajnokit, tíz PL-meccs óta nyeretlen Igor Tudor együttese.
BRIGHTON–NOTTINGHAM
A kora délutáni harmadik meccsen is a hazai csapat nyert 2–1-re. A három gól ellenére már 15 perc után beállt a végeredmény. A hetedik percben Diego Gómez lőtt a jobb alsóba, majd a 13. percben Morgan Gibbs-White egyenlített a léc alá vágva a labdát. Nem sokáig örülhetett a döntetlennek a Nottingham, két percre rá Jack Hinshelwood középre tett labdáját Danny Welbeck juttatta a kapuba. Kis túlzással a két csapat el is lőtte az összes puskaporát ebben a negyed órában. A második félidőben mindössze háromszor találták el az ellenfél kapuit a csapatok. A Brighton 2–1-es győzelmével két pontra feljött a felső házban lévő Bournemouthhoz, míg a Nottingham továbbra is két pontra a kiesést jelentő 18. helytől.
ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest 2–1 (D. Gómez 6., Welbeck 15., ill. Gibbs-White 13.)
Fulham–Tottenham Hotspur 2–1 (Wilson 7., Iwobi 34., ill. Richarlison 66.)
Manchester United–Crystal Palace 2–1 (B. Fernandes 57. – 11-esből, Sesko 65., ill. Lacroix 4.)
Kiállítva: Lacroix (56.)
17.30: Arsenal–Chelsea (Tv: Spíler1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Leeds United–Manchester City 0–1 (Semenyo 45+2.)
Burnley–Brentford 3–4 (Kayode 45+3. – öngól, Anthony 47., Flemming 60., ill. Damsgaard 9., 90+3., Igor Thiago 25., Schade 34.)
Liverpool–West Ham United 5–2 (Ekitiké 5., Van Dijk 24., A. Mac Allister 43., Gakpo 70., Disasi 82. – öngól, ill. Soucek 49., Castellanos 75.)
Newcastle United–Everton 2–3 (Ramsey 32., Murphy 82., ill. Braithwaite 19., Beto 34., Barry 83.)
AFC Bournemouth–Sunderland 1–1 (Evanilson 63., ill. Mayenda 18.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Wolverhampton Wanderers–Aston Villa 2–0 (Joao Gomes 61., Rodrigo Gomes 90+8.)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Arsenal | 28 | 18 | 7 | 3 | 56–21 | +35 | 61 |
| 2. Manchester City | 28 | 18 | 5 | 5 | 57–25 | +32 | 59 |
| 3. Manchester United | 28 | 14 | 9 | 5 | 50–38 | +12 | 51 |
| 4. Aston Villa | 28 | 15 | 6 | 7 | 38–30 | +8 | 51 |
| 5. Liverpool | 28 | 14 | 6 | 8 | 47–37 | +10 | 48 |
| 6. Chelsea | 27 | 12 | 9 | 6 | 48–31 | +17 | 45 |
| 7. Brentford | 28 | 13 | 4 | 11 | 44–40 | +4 | 43 |
| 8. Everton | 28 | 11 | 7 | 10 | 32–33 | –1 | 40 |
| 9. Fulham | 28 | 12 | 4 | 12 | 40–42 | –2 | 40 |
| 10. Bournemouth | 28 | 9 | 12 | 7 | 44–46 | –2 | 39 |
| 11. Brighton & Hove Albion | 28 | 9 | 10 | 9 | 38–35 | +3 | 37 |
| 12. Sunderland | 28 | 9 | 10 | 9 | 29–34 | –5 | 37 |
| 13. Newcastle | 28 | 10 | 6 | 12 | 40–42 | –2 | 36 |
| 14. Crystal Palace | 28 | 9 | 8 | 11 | 30–34 | –4 | 35 |
| 15. Leeds United | 28 | 7 | 10 | 11 | 37–47 | –10 | 31 |
| 16. Tottenham | 28 | 7 | 8 | 13 | 38–43 | –5 | 29 |
| 17. Nottingham Forest | 28 | 7 | 6 | 15 | 26–41 | –15 | 27 |
| 18. West Ham | 28 | 6 | 7 | 15 | 34–54 | –20 | 25 |
| 19. Burnley | 28 | 4 | 7 | 17 | 32–56 | –24 | 19 |
| 20. Wolverhampton | 29 | 2 | 7 | 20 | 20–51 | –31 | 13 |







