Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

A naptári évet tekintve a Premier League egyik legjobb csapata a januárban többek között Tóth Alexszel megerősített AFC Bournemouth, így nem csoda, hogy a hétvégi, Sunderland elleni bajnoki előtt szinte már kötelező győzelemről beszélnek a szakírók. Andoni Iraola alakulata csak egyszer kapott ki 2026-ban, mindjárt az újév első játéknapján a listavezető Arsenaltól (1–3), azóta viszont négy győzelem és három döntetlen a mérlege, és már az európai kupaindulást érő helyeket ostromolja. Jóllehet, a veretlenségi szériát megelőzően tizenegy fordulón át nyeretlen maradt a Bournemouth, azt megelőzően pedig nyolc bajnokin veretlen, tehát érdekes ingadozást mutat a csapat formája.
„Szerintem, ez gyakrabban előfordul, mint gondolnánk – vélekedett a helyzetről a spanyol menedzser a bajnokit felvezető pénteki sajtótájékoztatóján. – Nálunk némileg szélsőséges értéket mutat a formaalakulás, de ha megnézzük a körülöttünk lévő csapatokat, hasonló a kép. Jó sorozatok, rossz sorozatok, ez így megy. A sűrű menetrend is hatást gyakorolt az eredményekre, de összességében elég következetesen játszottunk, még ha kívülről máshogy is tűnik.”
Nos, a hétvégi vendéggel épp a hullámvölgyben találkozott legutóbb a Bournemouth, az ősszel ugyanis 3–2-re nyert a Sunderland, amely ellen Iraola most is óvatosságra int.
„Hiába vezettünk ellenük kettő-egyre, a második félidőben két pontrúgásból fordítottak, márpedig ezzel a fenyegetéssel szombaton is szembe kell néznünk, mert változatlanul életveszélyesek az állított labdás szituációkból” – mondta a piros-feketék menedzsere.
Magyar szempontból a legfontosabb kérdés, hogy milyen szerepet kaphat Tóth Alex a meccsen. A fiatal magyar középpályás két fordulóval ezelőtt, az Everton ellen kezdőként csaknem egy órát játszhatott, de az ezt megelőző, illetve az ezt követő játéknapokon (az Aston Villa, illetve a West Ham ellen) nem állhatott be a kispadról.
„Úgy fest, Alex szombaton a cserék között kap helyet a Sunderland elleni mérkőzésen – mondta lapunknak Alexander Smith, a Bournemouth Daily Echo vezető szakírója. – Tyler Adams, aki az idény elején kimagaslóan játszott a sérülése előtt, visszatért, Alex Scott is remek formában, így elképesztően kiélezett a középpályások versenyfutása a bajnokság hátralévő részében. Tóth Alex minden bizonnyal megkapja a maga perceit, akár kezdőként, akár csereként, de a Sunderland ellen inkább az tűnik valószínűnek, hogy a kispadról száll be a játékba.”

Slot: Kerkez korrekt meccset hozott le, a West Ham ellen számolok vele
ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
13.30: AFC Bournemouth–Sunderland (Tv: Spíler1)
16.00: Burnley–Brentford
16.00: Liverpool FC–West Ham United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Newcastle United–Everton
18.30: Leeds United–Manchester City (Tv: Spíler1)
| AZ ÁLLÁS | |||||||
| 1. Arsenal | 28 | 18 | 7 | 3 | 56–21 | +35 | 61 |
| 2. Manchester City | 27 | 17 | 5 | 5 | 56–25 | +31 | 56 |
| 3. Aston Villa | 27 | 15 | 6 | 6 | 38–28 | +10 | 51 |
| 4. Chelsea | 27 | 12 | 9 | 6 | 48–31 | +17 | 45 |
| 5. Manchester United | 26 | 12 | 9 | 5 | 47–37 | +10 | 45 |
| 6. Liverpool | 27 | 13 | 6 | 8 | 42–35 | +7 | 45 |
| 7. Brentford | 27 | 12 | 4 | 11 | 40–37 | +3 | 40 |
| 8. Bournemouth | 27 | 9 | 11 | 7 | 43–45 | –2 | 38 |
| 9. Everton | 26 | 10 | 7 | 9 | 29–30 | –1 | 37 |
| 10. Fulham | 27 | 11 | 4 | 12 | 38–41 | –3 | 37 |
| 11. Newcastle | 27 | 10 | 6 | 11 | 38–39 | –1 | 36 |
| 12. Sunderland | 27 | 9 | 9 | 9 | 28–33 | –5 | 36 |
| 13. Crystal Palace | 27 | 9 | 8 | 10 | 29–32 | –3 | 35 |
| 14. Brighton | 27 | 8 | 10 | 9 | 36–34 | +2 | 34 |
| 15. Leeds United | 27 | 7 | 10 | 10 | 37–46 | –9 | 31 |
| 16. Tottenham | 27 | 7 | 8 | 12 | 37–41 | –4 | 29 |
| 17. Nottingham Forest | 27 | 7 | 6 | 14 | 25–39 | –14 | 27 |
| 18. West Ham | 27 | 6 | 7 | 14 | 32–49 | –17 | 25 |
| 19. Burnley | 27 | 4 | 7 | 16 | 29–52 | –23 | 19 |
| 20. Wolverhampton | 28 | 1 | 7 | 20 | 18–51 | –33 | 10 |








