Kulcsjátékosokat kell pótolnia Borbély Balázsnak

A magyar futballnak remek hír, hogy a Ferencváros továbbjutott az Európa-ligában, de Győrben talán némi hátsó szándékkal is tapsolnak a remek szereplés miatt, márciusban a Braga ellen újabb két jelentős erőpróba vár ugyanis az ETO legfőbb riválisára a bajnoki aranyéremért folytatott harc közben. Néhány hete Hegedűs Henrik, az FTC vezető adatelemzője nyilatkozta, hogy az El-ben szereplő csapatok a nemzetközi mérkőzéseket követően átlagban 0.41 ponttal kevesebbet szereznek a hétvégén, mint amikor csak a bajnokságra kell figyelniük hétköznap.

Ez alapján akár növekedhet is a győriek előnye a következő hónapban – az első lépést még február utolsó napján kell megtenniük az Újpest FC ellen, két újabb fontos hiányzóval. A sérült Vingler László és Paul Anton mellett eltiltás miatt Miljan Krpics és Schön Szabolcs sem lesz bevethető (a klub kapva kapott az alkalmon, a mérkőzés előtt ők osztogatnak aláírást a stadionban). Érdekesség, hogy Vitális Milán a 19., Nadir Benbuali a 12. forduló óta úgy futballozik, hogy pengeélen táncol a sárga lapokat illetően, így a véghajrában még velük is megeshet, hogy eltiltás miatt ki kell hagyniuk egy mérkőzést.
Krpics távollétében várhatóan az elmúlt időszakban számos alkalommal csereként jó teljesítményt nyújtó Deian Boldornak szavaz bizalmat Borbély Balázs. Ugyan Schön Szabolcs esetében könnyebben megoldható a helyettesítés, hiszen támadókban bővelkedik az ETO, nagy kérdés, ki tud majd úgy futballozni, mint az évek óta nem látott formában játszó korábbi válogatott szélső. Lapunk az elmúlt két hétben kétszer is a forduló legjobb játékosának választotta, három gólt szerzett a Kisvárda (1–0) és a Paks (4–3) ellen megnyert mérkőzéseken. Kiváló támadóakciói mellett a védekezésben nyújtott erőfeszítései is hiányozhatnak.
Borbély Balázsnak kifejezetten jó a mérlege a lila-fehérek ellen (öt mérkőzésen három győzelem és két döntetlen), ugyanakkor a vendégek egymás után két győzelemmel hangoltak a szombati összecsapásra, és rég volt ilyen kellemes a légkör a csapat körül. Úgy tűnik, Szélesi Zoltán kezdi megtalálni a megfelelő játékosokat az eredményes szerepléshez, Fenyő Noah és Gleofilo Vlijter a két legszembetűnőbb pozitív példa erre.
LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Február 27., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 2–2
Február 28., szombat
14.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
19.30: ETO FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Március 1., vasárnap
16.15: Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
18.45: Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 23 | 13 | 7 | 3 | 47–24 | +23 | 46 |
| 2. Ferencvárosi TC | 23 | 13 | 4 | 6 | 44–25 | +19 | 43 |
| 3. Debreceni VSC | 24 | 11 | 7 | 6 | 36–30 | +6 | 40 |
| 4. Paksi FC | 23 | 10 | 6 | 7 | 45–35 | +10 | 36 |
| 5. Puskás Akadémia | 23 | 10 | 5 | 8 | 30–28 | +2 | 35 |
| 6. Zalaegerszegi TE | 23 | 9 | 7 | 7 | 35–29 | +6 | 34 |
| 7. Kisvárda | 23 | 9 | 5 | 9 | 28–36 | –8 | 32 |
| 8. Újpest FC | 23 | 8 | 5 | 10 | 32–39 | –7 | 29 |
| 9. MTK Budapest | 24 | 7 | 5 | 12 | 44–53 | –9 | 26 |
| 10. Nyíregyháza | 23 | 6 | 7 | 10 | 31–39 | –8 | 25 |
| 11. Diósgyőri VTK | 23 | 5 | 8 | 10 | 31–38 | –7 | 23 |
| 12. Kazincbarcika | 23 | 4 | 2 | 17 | 20–47 | –27 | 14 |








