Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Arne Slot elmondta, hogy a győzelem kulcsfontosságú volt, különösen a Premier League-ben meglévő helyezésük és a közelmúltbeli kudarcok után, amikor a Manchester City és a Paris Saint-Germain is simán megverte őket az FA-kupában, illetve a Bajnokok Ligájában. „Azt akartam látni, hogy a csapat pozitívan reagál a vereségek után, és úgy érzem, hogy sikerült is elérni ezt. Talán nem is annyira a minőségben, hanem inkább a munkamódszerben. Ez a győzelem fontos, de nem ünnepelhetünk túl sokáig, mert újabb intenzív mérkőzés vár ránk.”

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra
Slot beszélt a csapat rotációjának fontosságáról is, különösen, hogy a Liverpool rendkívül sűrű programmal küzdött. Ennek következtében ezúttal a magyar válogatott Kerkez Milos is kimaradt a kezdőből. „Szükséges volt. Három mérkőzés hat nap alatt, ebben két nagy meccs a PSG ellen – ez nagyon kemény. Két nappal ezelőtt fáradtnak éreztem magam, amikor ránéztem a programra, szóval el tudom képzelni, hogy mit jelent ez a játékosoknak – mind fizikailag, mind mentálisan, különösen úgy, hogy két vereséget szenvedtek el, 4–0-ra és 2–0-ra.”
A tréner beszélt az első gólt szerző Rio Ngumoha fejlődéséről is. „Már mondtam, hogy egyre erősebb lesz, és ennek köszönhetően egyre több játékidőt kap. Ma is megmutatta, milyen fontos a kvalitása a csapatunk számára.”
A Liverpool sokat kritizált sztárja, Mohamed Szalah is betalált, és Slot kiemelte az egyiptomi góljának fontosságát. „Rengeteg ilyen gólt szerzett már. Mo legmagasabb szintű befejező, és nekünk meg kell próbálnunk őt annyiszor helyzetbe hozni, ahányszor csak tudjuk. Ma ott volt, és megoldotta. Az első félidőben már kényelmes előnyünk volt, de meg kellett küzdenünk a második játékrészben is.”
ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Liverpool–Fulham 2–0 (2–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Taylor
Liverpool: Mamardasvili – Frimpong (J. Gomez, 69.), I. Konaté, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, C. Jones (Gravenberch, a szünetben) – Szalah (Nyoni, 90.), Wirtz (Isak, 68.), Ngumoha (A. Mac Allister, 69.) – Gakpo. Vezetőedző: Arne Slot
Fulham: Leno – Castagne, Andersen, Bassey, Robinson (Sessegnon, 69.) – Iwobi, Berge – H. Wilson (Chukwueze, 80.), J. King (Smith Rowe, a szünetben), Bobb (Lukics, a szünetben) – Muniz (R. Jiménez, 80.). Vezetőedző: Marco Silva
Gólszerző: Ngumoha (36.), Szalah (40.)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Arsenal | 32 | 21 | 7 | 4 | 62–24 | +38 | 70 |
| 2. Manchester City | 30 | 18 | 7 | 5 | 60–28 | +32 | 61 |
| 3. Manchester United | 31 | 15 | 10 | 6 | 56–43 | +13 | 55 |
| 4. Aston Villa | 31 | 16 | 6 | 9 | 42–37 | +5 | 54 |
| 5. Liverpool | 32 | 15 | 7 | 10 | 52–42 | +10 | 52 |
| 6. Chelsea | 31 | 13 | 9 | 9 | 53–38 | +15 | 48 |
| 7. Brentford | 32 | 13 | 8 | 11 | 48–44 | +4 | 47 |
| 8. Everton | 32 | 13 | 8 | 11 | 39–37 | +2 | 47 |
| 9. Brighton & Hove Albion | 32 | 12 | 10 | 10 | 43–37 | +6 | 46 |
| 10. Bournemouth | 32 | 10 | 15 | 7 | 48–49 | –1 | 45 |
| 11. Fulham | 32 | 13 | 5 | 14 | 43–46 | –3 | 44 |
| 12. Sunderland | 31 | 11 | 10 | 10 | 32–36 | –4 | 43 |
| 13. Newcastle | 31 | 12 | 6 | 13 | 44–45 | –1 | 42 |
| 14. Crystal Palace | 30 | 10 | 9 | 11 | 33–35 | –2 | 39 |
| 15. Leeds United | 31 | 7 | 12 | 12 | 37–48 | –11 | 33 |
| 16. Nottingham Forest | 31 | 8 | 8 | 15 | 31–43 | –12 | 32 |
| 17. Tottenham | 31 | 7 | 9 | 15 | 40–50 | –10 | 30 |
| 18. West Ham | 31 | 7 | 8 | 16 | 36–57 | –21 | 29 |
| 19. Burnley | 32 | 4 | 8 | 20 | 33–63 | –30 | 20 |
| 20. Wolverhampton | 31 | 3 | 8 | 20 | 24–54 | –30 | 17 |








