A végén büntetett a Nottingham a Newcastle ellen, és közel van a bennmaradáshoz

T. Z.T. Z.
2026.05.10. 17:05
null
Nem bírt egymással a Nottingham és a Newcastle (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának vasárnapi játéknapján a Crystal Palace az Evertonnal, az Aston Villa a Burnleyvel játszott 2–2-es döntetlent, míg a Newcastle a Nottingham Forest vendégeként szerzett egy pontot.

NOTTINGHAM–NEWCASTLE

Az első félidőben a Nottingham és a Newcastle is egy-egy helyzetet tudott kialakítani, a nagyobb lehetőséget a vendég „szarkák” puskázták el, amikor nem sokkal a szünet előtt William Osula közeli lövését védte bravúrral Matz Sels. A második félidőben Bruno Guimares kétszer is közel volt a gólhoz, majd Osula szabadrúgása a kapufán csattant. A vendégek fölénye a 74. percben érett góllá, amikor a csereként beálló Harvey Barnes a Forest kapujába helyezett. Úgy tűnt, ez a gól el is dönti a három pont sorsát, a bennmaradásért küzdő Forest azonban a 88. percben egyenlített – a Newcastle-nevelés Elliot Anderson védhetetlenül lőtte ki a hosszú sarkot, majd bele is sérült a mozdulatba, ennek ellenére folytatni tudta a játékot. A még hátralévő percekben már a Forest szorongatta a Newcastle-t, de az eredmény nem változott – a döntetlen azt jelenti, hogy a Nottingham már ebben a fordulóban biztosíthatja élvonalbeli tagságát, ha az Arsenal legyőzi a West Hamet, a Newcastle-nek pedig már nem kell aggódnia, két fordulóval a zárás előtt biztos bennmaradó. 1–1

BURNLEY–ASTON VILLA

A matematikailag még a dobogóért is versenyben lévő Aston Villát már a 8. percben kellemetlen meglepetés érte a biztos kiesőnek számító Burnley otthonában, miután Jaidon Anthony a kapuba lőtte a Dibu Martínezről rossz helyre kicsorgó labdát. A kapott gól után feljavult a Villa játéka, és a 42. percben Ross Barkley megérdemelten egyenlített – a vendégek játékosa egy jobb oldali szöglet után csúsztatott a kapuba. A fordulás után gyors gólváltás után alakult ikszre az eredmény: az 56. percben a Villa gólfelelőse, Ollie Watkins volt eredményes, majd két perccel később Zian Flemming egalizált. A Villa a döntetlennel elszalasztotta a lehetőséget, hogy megelőzze a Liverpoolt, és feljöjjön a negyedik helyre a tabellán. 2–2

CRYSTAL PALACE–EVERTON

Lényegesen jobban kezdődött az Evertonnak a Crystal Palace elleni idegenbeli mérkőzés, James Tarkowski már a 8. percben megszerezte a vezetést csapatának. Még a szünet előtt egyenlített a Palace, Ibrahima Sarr egy lecsorgó labdát vágott az Everton kapujába, de a második elején már megint az Evertonnál volt a vezetést, miután Beto egy szép csellel megverte a védőjét, majd Dean Henderson lába között a kapuba lőtt. A második félidő elején az Everton játszott veszélyesebben, mégis a Palce tudott egyenlíteni: a 77. percben Jean Philippe Mateta vágta nagy erővel a kapu közepébe a labdát. A két csapat kiváló színvonalú, eseménydús mérkőzést játszott egymás ellen, mindkét csapat előtt felváltva adódtak lehetőségek – ezt jelezte, hogy a felek a 90 perc alatt összesen 14-szer találták el a kaput. A döntetlen megfelelt a játék képének. 2–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Burnley–Aston Villa 2–2 (J. Anthony 8., Flemming 58., ill. Barkley 42., Watkins 56.)
Crystal Palace–Everton 2–2 (I. Sarr 34., Mateta 77., ill. Tarkowski 8., Beto 47.)
Nottingham Forest–Newcastle United 1–1 (Anderson 88., ill. Barnes 74.)
17.30: West Ham United–Arsenal (Tv: Spíler1)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Tottenham Hotspur–Leeds United (Tv: Match4)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Manchester City–Brentford 3–0 (Doku 60., Haaland 75., Marmus 90+2.)
Fulham–AFC Bournemouth 0–1 (Rayan 53.)
Kiállítva: J. Andersen (45+7.), ill. Christie (41.)
Sunderland–Manchester United 0–0
Brighton & Hove Albion–Wolverhampton Wanderers 3–0 (Hinshelwood 1., Dunk 5., Minteh 86.)
Liverpool FC–Chelsea 1–1 (Gravenberch 6., ill. E. Fernández 35.)

1. Arsenal35237567–26+41 76 
2. Manchester City35228572–32+40 74 
3. Manchester United361811763–48+15 65 
4. Liverpool361781160–48+12 59 
5. Aston Villa361781150–46+4 59 
6. Bournemouth361316756–52+4 55 
7. Brighton & Hove Albion3614111152–42+10 53 
8. Brentford361491352–49+3 51 
9. Chelsea3613101355–49+6 49 
10. Everton3613101346–4649 
11. Fulham361461644–50–6 48 
12. Sunderland3612121237–46–9 48 
13. Newcastle361371650–52–2 46 
14. Crystal Palace3511111338–44–6 44 
15. Nottingham Forest3611101545–47–2 43 
16. Leeds United3510131247–52–5 43 
17. Tottenham359101645–54–9 37 
18. West Ham35991742–61–19 36 
19. Burnley36492337–73–36 21 
20. Wolverhampton36392425–66–41 18 
az állás

 

Legfrissebb hírek

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:00

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
2026.07.23. 18:26

Pécsi Ármin kölcsönben az osztrák Bundesligában folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.07.23. 13:03

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59