Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Kilenc évvel ezelőtt együtt esett ki a Premier League-ből a Hull City és a Middlesbrough, amelyek közül utóbbi csapat azóta végig a Championshipben szerepelt, míg ellenfele egy idényben megjárta a harmadosztályt is. Szombaton összecsaptak, hogy eldöntsék, melyikük jut vissza az élvonalba, pedig pár nappal ezelőtt még úgy tűnt, másik párharcot vívnak a feljutásért. Ugyanis a playoffelődöntőben a Southampton legyőzte a Borót, ám a „szenteket” kedden kizárták a rájátszásból, miután kiderült, a klub jogosulatlanul felvételt készített – többek között – a Middlesbrough edzéséről kevesebb mint 72 órával az egymás elleni meccset megelőzően.
Így aztán a vereség ellenére a Boro lehetett a „tigrisek” ellenfele a Wembley-ben, ahol kicsit veszélyesebben is futballozott az első félidőben, mégis a Hull City jutott el kapufáig – Oliver McBurnie fejese után a labda a lécet találta el. A szünet után sem kockáztattak sokat a csapatok, és már arra lehetett számítani, hosszabbításba torkollik a meccs, amikor a 95. percben jött a dráma. Hirakava Ju adott középre balról, Sol Brynn épp McBurnie elé ejtette a labdát, amit a skót támadó bepofozott a kapuba.
Az idén 150 éves Middlesbrough nem tudott feljutással ünnepelni, s így csatlakozni a Coventry Cityhez és az Ipswich Townhoz. A Hull City 2017 után újra ott lesz a PL-ben, és 2010 óta az első csapat lett, amely a 6. helyről vívta ki a feljutást a Championshipből – akkor ez a bravúr a Blackpoolnak sikerült. 1–0
ANGOL CHAMPIONSHIP
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ
Hull City–Middlesbrough 1–0 (McBurnie 90+5.)










