Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

A mai fiataloknak a MANCHESTER UNITED régi dicsőségei lassan elrakódnak abba a korba, amikor még Vendelin szolgálta ki a Kaszinóban a Szemere, Péchy, Üchtritz belső hármast (az Üchtritz...), vagy amikor csatos Bambit lehetett kapni, de telefonvonalat nem. Bajnokságot legutóbb 2013-ban nyertek, és ugyan az elmúlt évtizedben egyszer hazavitték az FA-kupát, ez sovány vigasz, miként a 2017-es Európa-liga-diadal. Saját magunkat is sikerült meglepnünk, amikor kiderítettük néhány éve, hogy az MU vezetősége szórta el a legtöbb pénzt a világon erősítésekre: az előző PL-arany óta legalább kétmilliárd eurót (1.62 milliárd ment a kluboknak, a többi az ügynököknek és az aláírási pénzekre)!
De legalább erősítettek volna! – sóhajt most fel az egyszeri MU-drukker. Tavaly nettóban elköltöttek negyedmillárd eurót a Benjamin Sesko, Bryan Mbeumo, Matheus Cunha, Senne Lammens sorra, előtte 300 millióért jött a Leny Yoro, Manuel Ugarte, Matthijs de Ligt, Joshua Zirkzee, Patrick Dorgu, Nusszair Mazraui hatos, 2023 nyarán ugyanennyiért a Rasmus Höjlund, Mason Mount, André Onana, Szofjan Amrabat, Altay Bayindir, Jonny Evans, Sergio Reguilón hetes, négy éve Antonyt 120 millióért, Casemiro 90 millióért, Lisandro Martínezt 70, Tyrell Malaciát 20 millióért szerezték meg. Antonyt 22 millióért adták el, Höjlundot 44 millióért, 160 mérkőzés után a fizetési lista élén álló Casemirót ingyen engedték el, miként Malaciát; Onanát és Bayindir most ingyen kölcsönadták. Dorgun kívül a tavaly nyár előtt érkezők a vételáruk töredékét érik csak, különböző okok miatt.
„ÉN MONDOM, KEGYETLEN VILÁGBAN ÉLÜNK”
Két éve az INEOS óriáscég tulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe megvette a klub részvényeinek bő negyedét, és az övé lett a sportszakmai irányítás is. Sir Jim a dolgozó kisemberek bérén spórolt, a százmilliók elszórásának felelőseit nem vette elő, de a világ már csak így megyen… Kirúgott Sir Jim 250 főt, ezzel az éves költségvetés brutális részét sikerült megspórolnia: 12 millió eurót a 778 millióból! Vessük ezt össze az Alexis Sánchezre elpocsékolt százmillió euróval, de Paul Pogba ügynöke is majdnem ennyit kapott, ugyanakkor most a felére csökkentették a PL-korszak előtti játékosokat segélyező, akár a temetéseket is intéző szervezet évi 40 ezer fontos támogatását… A 30 milliárd fontos vagyonon ülő Sir Jim egyébként élesen kikel az állami segélyek és a bevándorlás ellen, maga áttette a székhelyét Monacóba, hogy ne kelljen évi négymillió fontos adót fizetnie, miközben a cégei évi százmillió eurókat húznak az államtól és az EU-tól támogatások és adókedvezmények formájában, a kétmilliárdos stadionprojekthez pedig jelentős állami támogatást követel. Tetszik, nem tetszik, a világ már csak így megyen…

VISSZA A CSAPATHOZ
Most nem hosszabbítottak Jadon Sanchóval, aki potom 160 millió euróért 83 mérkőzést játszott a klubban, lőtt 12 gólt és adott 6 gólpasszt is, a cseh kapust, Radek Víteket 8.15 millióért eladták a Middlesbrough-nak. Idősebb olvasóink felsóhajtanak, ha megtudják, hogy profi szerződést kötöttek Jack Fletcherrel és ikertestvérével, Tylerrel (mindketten középpályások, apjuk, Darren Fletcher az MU U18-asainak mestere, a klub korábbi játékosa, 81-szeres skót válogatott). Nagy ígéret a jobbszélső Shea Lacey is, a walesi kapus, Karl Darlow már 35 éves, de itt új ember, érte nem kért pénzt a Leeds United.
YOUNG UNITED
Még csak tizenéves a középső védő, Ayden Heaven, akit „fillérekért” vettek meg tavaly az Arsenal ificsapatából, visszatért kölcsönből a balhátvéd Harry Amass, ő is tizenéves még, a középső védő Toby Collyer a másodosztály csontdarálójában edződött – az előző öt évben felkerült az utánpótlásból Kobbie Mainoo, Hannibal Medzsbri, Álvaro Carreras, Dean Henderson, Alejandro Garnacho és Anthony Elanga, vannak tehát tehetségek, még ha nem is mindegyikőjük konkrét MU-nevelés, hanem még nagyon fiatalon kerültek Angliába, gyakran néhány tízezer euróért. Most a 22 esztendős középső középpályásért, Andrey Santosért 56.3 milliót fizettek a Chelsea-nek (a fővárosiak három éve 12.5 millióért szerezték meg). A könnyen teljesíthető bónusz 2.4 millió euró, a mostani eladóé lesz a következő vételár 10 százaléka. Kell mellé a rutin is: a 29 éves Youri Tielemans 42 millió euróba került, ennyi volt a kivásárlási ára, a belga védekező, középső és támadó középpályás is, és tapasztalt PL-profi.
ARANYTARTALÉK
Önbizalmában megerősödve tért vissza Barcelonából Marcus Rashford, 28 kanadai ponttal a háta mögött, a szerződése még két évig szól – a Fenerbahce, az AS Roma, a Bayern München is vinné. Kilencvenpercenként szerzett egy kanadai pontot Barcelonában, így Michael Carrick ad még neki egy esélyt, és egyébként sincs rajta kívül vérbeli balszélső a keretben. Nem mellesleg évi 22 millió eurós bruttó bérét kevesen állnák az MU-n kívül… Hogy ki távozhat? Zirkzee a Juventus és a Chelsea, Lisandro Martínez az FC Barcelona, Bruno Fernandes a Juventus, Sesko a Bayern, az FC Barcelona és a Tottenham, Mazraui az AC Milan, Ethan Wheatley az Everton, Chido Obi az 1. FC Köln radarján van a szakírók szerint.
BALHÁTVÉD, KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁS, KÖZÉPCSATÁR KELL
Ha hinni lehet a spanyol bennfenteseknek, Cristian Romero nemet mondott az MU-nak az Atlético Madrid kedvéért. Myles Lewis-Skellyt felajánlotta az Arsenal, ugyanakkor nem adja Lewis Hallt a Newcastle United, Alejandro Baldé ragaszkodik a Barcelonához. A Racing Santander nagyon kapós fiatalja, Jorge Salinas, Joaquin Seys (FC Bruges), El Hadji Malick Diouf (West Ham United), Antonee Robinson (Fulham), Tyrick Mitchell (Crystal Palace) és a lipcsei David Raum már mozdítható, nem mellesleg olcsóbban, utóbbi szerződése jövőre lejár. Djed Spence-t ellenben a klubja ajánlotta fel a Unitednek, ő a védelem jobb és bal oldalán is bevethető. Keres az MU kapust (Diogo Costa), középső védőt (Jhon Lucumí, Giorgio Scalvini, Jarrad Branthwaite) és középső középpályást (Teun Koopmeiners, Hugo Larsson, Manu Koné, Sander Berge, Eduardo Camavinga, Tyler Adams, a leicesteri Louis Page, a monacói Lamine Camara, Adam Wharton, Felix Nmecha). Csatárposztra régi kiszemelt Rafael Leao, de most konkrétan eladó is olasz források szerint, új célpont Igor Thiago, Pio Esposito, a sahtaros Kaua Elias, Liam Delap és Endrick, és mint kiderült, a Newcastle kölcsönadná opciósan Nick Woltemadét.
SZÉLSŐSÉGEK
Rashford megtartása azért tűnik jó ötletnek, ha a motivációs szintjét sikerül megnövelni, mert a párizsi Ibrahim Mbaye megszerzése jó 45 millió euróba, legalább ötmilliós ügynöki díjba és 8-10 milliós aláírási pénzbe kerülne. Nehezen vette fel a PL öldöklő ritmusát a Marseille-ből az Evertonhoz igazoló Iliman Ndiaye, de az előző idényben már jól ment neki, a nyári világbajnokságot három kanadai ponttal zárta – a liverpooliak korábbi scoutja, Bryan King szerint mindennel együtt nagyjából 100 millió eurót fizethetnek érte. Felennyi lenne a torinói Francisco Conceicao.
ALAKUL A… KÖLTSÉGVETÉS
Tavaly Sir Jim bevallotta, hogy az azt megelőző három évben 350 milliós mínuszt hoztak össze, 2025-ben már csak 47 milliót, az összadósság 650 millióra rúg. A legutóbbi idényt tekintve a bevételek ismét 780 millió körül lesznek – egy olyan idényben, amikor a bajnokságban a 3. helyen végeztek, az FA-kupából hamar kiütötte őket a Brighton, a ligakupából pedig a Grimsby Town (a két hazai sorozatban egyetlen kört sem tudtak menni), nemzetközi kupába pedig nem jutottak ki az előző évi 15. hely miatt. Most ismét ott lesznek a Bajnokok Ligájában, ez rányomja a bélyegét nemcsak a bevételi oldalra, hanem a bajnokságra is a kettős terhelés miatt – ezért is kellene még erősíteni. Az MU nagy üzleti erőssége a mérkőzésnap, tehát biztosan rekordbevételt érnek el, egy jó BL-szerepléssel összejön az egymilliárd euró is.
VISSZAVÁGNAK A KRITIKUSOKNAK?
Kétmilliárd fölötti költés a majdnem semmiért, a gonosz nyelvek „Pancserszter Unitedként” emlegetik a klubot – a tavalyi igazolások és a mostani változások meghozhatják azonban az eredményüket az optimista szakértők, szurkolók szerint. Az utóbbi egy-másfél évben bekerült a vezetésbe a Juventus volt elnöke, majd a PSG felfutását végigvezető Jean-Claude Blanc, a Manchester Citynél kiváló fiatalok tömegét kinevelő Jason Wilcox, az ugyanott és az FC Barcelonánál igazgatóként dolgozó Omar Berrada, a megfigyelők vezetője, Christopher Vivell pedig igencsak jó helyeken tanulta meg az alapokat: a Hoffenheimnél, majd Salzburgban és Lipcsében, másfél évig volt a Chelsea technikai igazgatója is.

OKOSAN, ARANYOSAN?
Carrick bizonyította tehetségét, ez optimizmusra ad okot, miként az is, hogy ezen a nyáron nem szórják ész nélkül a pénzt, és a tavaly igazoltakat sem szórták szét a szélrózsa összes irányába – nem egyszerű bizonyítani a PL-ben a legjobb futballistáknak sem. És vegyük észre: 2024-ben Olaszországból, Németországból és Franciaországból igazoltak összesen hat játékost, tavaly a ligán kívülről csak Sesko és a kapus Lammens jött (a kapus kezdő lett, a csatár 1800 perc alatt 12 gólt szerzett, többet, mint Cunha, és Mbeumóval együtt ő volt a házi gólkirály), most mindkét középpályás rutinos PL-profi. Az előző idényre pár tízmilliós nyereséget várnak, a pénzhez jobban értenek, mint korábban – lassan a kerettel is megtanulnak gazdálkodni?
De hogyan lesz ebből aranyérem, mint azt az optimista drukkerek várják? A bajnokságban csak akkor, ha több rivális is alulteljesít, de egy hazai kupaarany és némi BL-vitézkedés jogos és reális elvárás. A csapat egységesebb, mint a korábbi években, nincsenek Rashfordon kívül szuperfizetésű csillagok, egészségesebb a fiatalok és az idősebbek aránya, harmincon felüli csak Fernandes (31), Harry Maguire (33), Luke Shaw (31) és a két cserekapus, Tom Heaton (40) és Darlow (35).
A Sky Sports szuperszámítógépe tízezer szimuláció lefuttatása után megállapította: az Arsenal megvédi a címét, az MU negyedik lesz. A csapat esélye a bajnoki címre 7.3 százalék.
A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2026 NYARA
FC ARSENAL
ÉRKEZETT: Piero Hincapié (Leverkusen, kölcsön után végleg, 40 000 000 euró), Illan Meslier (Leeds United, ingyen), Tommy Setford (Arsenal U21), Hristosz Colisz (FC Bruges, 40 000 000 euró), Bruno Guimaraes (Newcastle United, 87 500 000)
Kölcsönből vissza: Fábio Vieira (Hamburg), Reiss Nelson (Brentford), Ethan Nwaneri (Olympique Marseille)
TÁVOZOTT: Jakub Kiwior (FC Porto, kölcsön után végleg, 17 000 000), Karl Hein (Werder Bremen, kölcsön után végleg, 3 000 000), Leandro Trossard (Besiktas, 18 000 000), Christian Nörgaard (Everton, 8 150 000)
ASTON VILLA
ÉRKEZETT: Modou Kéba Cissé (LASK, 5 500 000 euró), Johan Manzambi (Freiburg, 60 000 000), Joao Gomes (Woverhampton, 40 000 000), Brian Madjo (Aston Villa U21)
Kölcsönbe: Alejandro Garnacho (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Koszta Nedeljkovics (RB Leipzig), Oliwier Zych (Raków Czestochowa), Joe Gauci (Port Vale), Lewis Dobbin (Preston), Evann Guessand (Crystal Palace), Samuel Iling-Junior (Pisa)
TÁVOZOTT: Donyell Malen (Roma, kölcsön után végleg, 25 000 000), Enzo Barrenechea (Benfica, kv., 12 000 000), Lewis Dobbin (Southampton, 10 500 000), Youri Tielemans (Manchester United, 40 000 000), Morgan Rogers (Chelsea, 138 000 000), Lucas Digne (PSG, 7 000 000)
Kölcsönbe: Andrés García (Getafe), Oliwier Zych (Vitória Guimaraes), Joe Gauci (Lincoln City)
Kölcsönből vissza: Jadon Sancho (Manchester United), Harvey Elliott (Liverpool), Douglas Luiz (Juventus)
AFC BOURNEMOUTH
ÉRKEZETT: Álex Jiménez (Milan, kölcsön után végleg, 18 500 000 euró), Álvaro Rodríguez (Elche, 25 000 000), António Silva (Benfica, 25 000 000), Juanlu Sánchez (Sevilla, 11 000 000)
Kölcsönből vissza: Daniel Jebbison (Preston), Max Aarons (Rangers), Julián Araujo (Celtic)
TÁVOZOTT: Hamed Traoré (Olympique Marseille, kv., 7 700 000), Luis Sinisterra (Cruzeiro, kv., 3 700 000), Marcos Senesi (Tottenham, ingyen)
Kölcsönbe: Romain Faivre (Auxerre), Álex Jiménez (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Hrisztosz Mandasz (Lazio)
FC BRENTFORD
ÉRKEZETT: Jannik Schuster (RB Salzburg, 18 000 000), Jaidon Anthony (Burnley, 17 500 000), Callum Wilson (West Ham, i.), Mamadou Sangaré (Lens, 48 000 000)
Kölcsönből vissza: Kim Dzsi (Kaiserslautern), Gustavo Nunes (Swansea), Jayden Meghoma (Rangers), Yunus Konak (Oxford United)
TÁVOZOTT: Frank Onyeka (Coventry, 7 000 000), Jordan Henderson (Chelsea, i.)
Kölcsönbe: Romelle Donovan (Sheffield United)
Kölcsönből vissza: Reiss Nelson (Arsenal)
BRIGHTON & HOVE ALBION
ÉRKEZETT: Zadok Yohanna (AIK, 28 000 000), Pascal Struijk (Leeds United , 23 200 000), Costinha (Olympiakosz, 12 700 000), Michael Svoboda (Venezia, 5 000 000), Rodrigo Rego (Benfica B, 3 500 000), Luka Vuskovic (Tottenham, 54 000 000)
Kölcsönből vissza: Evan Ferguson (Roma), Brajan Gruda (RB Leipzig), Facundo Buonanotte (Leeds United), Tom Watson (Millwall), Ibrahim Osman (Birmingham City), Carl Rushworth (Coventry City), Eiran Cashin (Blackburn), James Beadle (Birmingham), Amario Cozier-Duberry (Bolton), Malick Yalcouyé (Swansea)
TÁVOZOTT: Jan Paul van Hecke (Tottenham, 60 000 000), Jeremy Sarmiento (Middlesbrough, kv., 3 700 000), James Milner (visszavonult), Joël Veltman (West Ham, i.), Adam Webster (szl.), Solly March (szl.), Diego Coppola (Paris FC, kölcsön után végleg, 18 000 000), Danny Welbeck (Chelsea, 5 860 000), Carl Rushworth (Coventry City, 25 700 000)
Kölcsönbe: Rodrigo Rego (Castellón), James Beadle (Birmingham City), Tommy Watson (Leicester City)
Kölcsönbe: Facundo Buonanotte (Elche)
FC CHELSEA
ÉRKEZETT: Marco Palestra (Atalanta, 57 000 000), Geovany Quenda (Sporting CP, 50 000 000), Denner (Corinthians, 10 000 000), Dasztan Szatpajev (Kajrat Almati, 2 400 000), Emmanuel Emegha (Racing Strasbourg, 26 000 000), Morgan Rogers (Aston Villa, 138 000 000), Valentín Barco (Strasbourg, 40 000 000), Danny Welbeck (Brighton, 5 860 000), Maxence Lacroix (Crystal Palace, 60 700 000), Jordan Henderson (Brentford, i.), Pep Chavarría (Rayo Vallecano, 19 000 000)
Kölcsönből vissza: Mike Penders (Racing Strasbourg), Nicolas Jackson (Bayern München), Aarón Anselmino (Racing Strasbourg), David Datro Fofana (Racing Strasbourg), Axel Disasi (West Ham)
TÁVOZOTT: Marc Cucurella (Real Madrid, 55 000 000), Tyrique George (Everton, kv., 21 000 000), Andrey Santos (Manchester United, 56 300 000), Trevoh Chalobah (Como, 30 000 000)
Kölcsönbe: Alejandro Garnacho (Aston Villa), Filip Jörgensen (Strasbourg)
COVENTRY CITY
ÉRKEZETT: Frank Onyeka (Brentford, kv., 7 000 000), Loum Tchaouna (Burnley, 23 500 000), Aurele Amenda (Eintracht Frankfurt, 18 000 000), Caleb Yirenkyi (Nordsjaelland, 27 000 000), Carl Rushworth (Brighton, 25 700 000), Gustavo Hamer (Sheffield United, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Norman Bassette (Kaiserslautern)
TÁVOZOTT: Jahnoah Markelo (Sabab Al-Ahli, 5 000 000)
Kölcsönbe: Norman Bassette (Westerlo)
Kölcsönből vissza: Jang Min-Hjok (Tottenham)
CRYSTAL PALACE
ÉRKEZETT: Óscar Mingueza (Celta Vigo, i.), Tomijaszu Takehiro (Ajax, i.), Dwight McNeil (Everton, 25 800 000)
Kölcsönből vissza: Matheus Franca (Vasco da Gama), David Ozoh (Derby County), Romain Esse (Coventry), Jesurun Rak-Sakyi (Stoke)
TÁVOZOTT: Maxence Lacroix (Chelsea, 60 700 000), Danny Imray (Wrexham, 5 850 000), Brennan Johnson (Everton, 25 800 000)
Kölcsönből vissza: Christantus Uche (Getafe), Evann Guessand (Aston Villa)
FC EVERTON
ÉRKEZETT: Merlin Röhl (Freiburg, kv., 25 000 000), Tyrique George (Chelsea, kv., 21 000 000), Hayden Hackney (Middlesbrough, 19 300 000), Christian Nörgaard (Arsenal, 8 150 000), Brennan Johnson (Crystal Palace, 25 800 000)
TÁVOZOTT: Séamus Coleman (szl.), Idrissa Gueye (Al-Dirijah, i.), Dwight McNeil (Crystal Palace, 25 800 000)
Kölcsönből vissza: Jack Grealish (Manchester City)
FC FULHAM
ÉRKEZETT: Jonah Kusi-Asare (Bayern München, kv., 6 000 000), César Palacios (Real Madrid, 10 000 000), Gonzalo García (Real Madrid, 40 000 000), Shea Charles (Southampton, 30 400 000)
Kölcsönből vissza: Steven Benda (Feyenoord)
TÁVOZOTT: Raúl Jiménez (Wolverhampton, i.), Harry Wilson (Leeds United, i.), Steven Benda (szl.), Issa Diop (Ipswich, 10 000 000), Szasa Lukics (Ispwich, 10 500 000)
Kölcsönből vissza: Samuel Chukwueze (Milan)
HULL CITY
ÉRKEZETT: Jack Butland (Rangers, 3 500 000), Morita Hidemasa (Sporting CP, i.), Elliot Stroud (Mjällby, 2 500 000), Jens Hjertö-Dahl (Tromsö, 9 500 000), Konsztantinosz Colakisz (Olympiakosz, 23 300 000)
Kölcsönből vissza: Enis Destan (Westerlo), Abu Kamara (Getafe), Mason Burstow (Bolton), Abdülkadir Ömür (Antalyaspor)
TÁVOZOTT: Ivor Pandur (Rangers, 7 000 000), Kyle Joseph (Middlesbrough, 4 700 000), Kasey Palmer (Luton, kv., 580 000), Abu Kamara (Portsmouth, 2 900 000)
Kölcsönből vissza: Toby Collyer (Manchester United), Lewis Koumas (Liverpool U21), Hirakava Ju (Bristol), Amir Hadziahmetovic (Besiktas), Joe Gelhardt (Leeds United), John Lundstram (Trabzonspor)
Kölcsönbe: Mason Burstow (Sheffield Wednesday)
IPSWICH TOWN
ÉRKEZETT: Emersonn (Toulouse, 28 000 000), Chuba Akpom (Ajax, kv., 9 300 000), Cédric Kipré (Reims, kv., 4 500 000), Maeda Daizen (Celtic, 9 400 000), Abdul Fatawu (Leicester City, 23 450 000), Kayne van Oevelen (Volendam, 4 000 000), Issa Diop (Fulham, 10 000 000), Kjell Scherpen (Union SG, 10 000 000), Szasa Lukics (Fulham, 10 500 000), Florentino (Burnley, 18 700 000)
Kölcsönből vissza: Ali Al-Hamadi (Luton), Conor Chaplin (Portsmouth), Sammie Szmodics (Derby County)
TÁVOZOTT: Arijanet Muric (Sassuolo, kv., 7 000 000), Ashley Young (visszavonult), Conor Chaplin (Leicester City, i.), Conor Townsend (West Bromwich, i.), Elkan Baggott (Millwall, 1 700 000), Wes Burns (Leicester City, 75 000)
Kölcsönből vissza: Jens Cajuste (Napoli), Iván Azón (Como), Dan Neil (Sunderland)
LEEDS UNITED
ÉRKEZETT: Harry Wilson (Fulham, i.), Tarik Muharemovic (Sassuolo, 40 000 000), James Trafford (Manchester City, 46 700 000)
Kölcsönből vissza: Maximilian Wöber (Werder Bremen), Mateo Joseph (Mallorca), Joe Gelhardt (Hull City), Isaac Schmidt (Werder Bremen), Largie Ramazani (Valencia), Jack Harrison (Fiorentina)
TÁVOZOTT: Pascal Struijk (Brighton, 23 200 000), Illan Meslier (Arsenal, i.), Isaac Schmidt (Young Boys, 1 300 000), Karl Darlow (Manchester United, i.), Jack Harrison (New England Revolution, 1 000 000), Maximilian Wöber (Schalke, i.)
Kölcsönből vissza: Facundo Buonanotte (Brighton)
FC LIVERPOOL
ÉRKEZETT: Jérémy Jacquet (Rennes, 63 600 000), Víctor Munoz (Osasuna, 40 000 000)
Kölcsönbe: Ronald Araújo (Barcelona)
Kölcsönből vissza: Vitezslav Jaros (Ajax), Konsztantinosz Cimikasz (Roma), Harvey Elliott (Aston Villa)
TÁVOZOTT: Andrew Robertson (Tottenham, i.), Ibrahima Konaté (Real Madrid, i.), Mohamed Szalah (Trabzonspor, i.)
Kölcsönbe: Pécsi Ármin (Hartberg)
MANCHESTER CITY
ÉRKEZETT: Elliot Anderson (Nottingham, 135 000), Mathys Detourbet (Troyes, 25 000 000), Jeremy Monga (Leicester City, 11 700 000), Pierce Charles (Sheffield Wednesday, 3 500 000), Géronimo Rulli (Marseille, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Kalvin Phillips (Sheffield United), Juma Bah (Nice), Claudio Echeverri (Girona), Josh Wilson-Esbrand (Radomiak Radom), Issa Kaboré (Wrexham), Vitor Reis (Girona), Jack Grealish (Everton)
TÁVOZOTT: Manuel Akanji (Inter, kv., 15 000 000), Nathan Aké (Fenerbahce, 8 170 000), Bernardo Silva (Real Madrid, i.), John Stones (Inter, i.), James Trafford (Leeds United, 46 700 000)
Kölcsönbe: Mathys Detourbet (Monaco), Sverre Nypan (Lommel)
MANCHESTER UNITED
ÉRKEZETT: Jack Fletcher (Manchester United U18), Tyler Fletcher (Manchester United U18), Youri Tielemans (Aston Villa, 40 000 000), Karl Darlow (Leeds United, i.), Andrey Santos (Chelsea, 56 300 000)
Kölcsönből vissza: Marcus Rashford (Barcelona), Jadon Sancho (Aston Villa), Harry Amass (Norwich City), Toby Collyer (Hull City), Dan Gore (Rotherham)
TÁVOZOTT: Rasmus Höjlund (Napoli, kv., 44 000 000), Casemiro (Inter Miami, i.), Tyrell Malacia (szl.), Jadon Sancho (szl.), Tyler Fredricson (Lausanne), Radek Vítek (Middlesbrough, 8 150 000)
Kölcsönbe: André Onana (Trabzonspor), Altay Bayindir (Celta Vigo)
NEWCASTLE UNITED
ÉRKEZETT: Bazoumana Touré (Hoffenheim, 50 000 000), Sean Steur (Ajax, 23 500 000), Ewen Jaouen (Reims, 21 500 000), Aladji Bamba (Monaco, 35 500 000), Lukas Hornícek (Braga, 30 580 000)
Kölcsönből vissza: Matt Targett (Middlesbrough), Harrison Ashby (Bradford City)
TÁVOZOTT: Sandro Tonali (Tottenham, 108 000 000), Anthony Gordon (Barcelona, 80 000 000), Kieran Trippier (Wolverhampton, i.), Emil Krafth (szl.), John Ruddy (szl.), Matt Targett (Hull City, i.), Bruno Guimaraes (Arsenal, 87 500 000)
Kölcsönből vissza: Aaron Ramsdale (Southampton)
Kölcsönbe: Harrison Ashby (Luton), Odisszeasz Vlahodimosz (Sevilla), Antonito Cordero (Cádiz), Alex Murphy (Kaiserslautern)
NOTTINGHAM FOREST
ÉRKEZETT: Xaver Schlager (RB Leipzig, i.), Gustavo Sá (Famalicao, 20 000 000), Ousmane Diomande (Nottingham Forest, 40 000 000)
Kölcsönből vissza: Tyler Bindon (Sheffield United), David Carmo (Oviedo), Omar Richards (Rio Ave), Jota Silva (Besiktas), Arnaud Kalimuendo (Eintracht Frankfurt)
TÁVOZOTT: Elliot Anderson (Manchester City, 135 000 000), David Carmo (Olympiakosz, 9 000 000), Angus Gunn (San Jose Earthquakes, i.), Willy Boly (szl.), Stefan Ortega (Olympiakosz, i.)
Kölcsönbe: Jota Silva (Olympiakosz), Gustavo Sá (Olympiakosz)
Kölcsönből vissza: Lorenzo Lucca (Napoli)
AFC SUNDERLAND
ÉRKEZETT: Thomas Meunier (Lille, i.)
Kölcsönből vissza: Aji Alese (Portsmouth), Simon Adingra (Monaco), Leo Hjelde (Sheffield United), Anthony Patterson (Millwall), Arthur Masuaku (Lens), Dan Neil (Ipswich), Jenson Seelt (Wolfsburg), Alan Browne (Middlesbrough)
TÁVOZOTT: Eliezer Mayenda (Rennes, 22 000 000), Dan Neil (Rangers, i.), Bertrand Traoré (szl.), Dennis Cirkin (szl.), Timothée Pembélé (Le Havre, kv., i.), Arthur Masuaku (Konyaspor, i.), Ahmed Abdullahi (Eyüpspor), Anthony Patterson (Wrexham, 9 350 000), Leo Hjelde (Mechelen)
Kölcsönből vissza: Lutsharel Geertruida (RB Leipzig)
TOTTENHAM HOTSPUR
ÉRKEZETT: Sandro Tonali (Newcastle, 108 000 000), Mateus Fernandes (West Ham, 99 000 000), Jan Paul van Hecke (Brighton, 60 000 000), Andrew Robertson (Liverpool, i.), Martin Dúbravka (Burnley, i.), Marcos Senesi (Bournemouth, i.)
Kölcsönből vissza: Alejo Veliz (Rosario Central), Jang Min Hjok Yang (Coventry City), Manor Szolomon (Fiorentina), Takai Kota (Mönchengladbach), Luka Vuskovic (Hamburg), Mikey Moore (Rangers), Dane Scarlett (Hibernian), Ashley Phillips (Stoke)
TÁVOZOTT: Alejo Veliz (Bahia, 9 000 000), Alfie Devine (Preston, kv., 5 300 000), Yves Bissouma (szl.), Luka Vuskovic (Brighton, 54 000 000), Will Lankshear (Middlesbrough, 11 700 000), Manor Szolomon (West Ham, 5 850 000)
Kölcsönbe: Radu Dragusin (Fiorentina, 1 500 000), Jang Min Hjok (Westerlo)
Kölcsönből vissza: Randal Kolo Muani (PSG), Joao Palhinha (Bayern München)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK:
FC BURNLEY
ÉRKEZETT: Florentino (Benfica, kv., 24 000 000), Jaydon Banel (Burnley U21), Ugo Raghouber (Lille, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Andréas Hountondji (St. Pauli), Oliver Sonne (Sparta Praha), Shurandy Sambo (Sparta Rotterdam), Aaron Ramsey (Leicester)
TÁVOZOTT: Jaidon Anthony (Brentford, 17 500 000), Martin Dúbravka (Tottenham, i.), Loum Tchaouna (Coventry, 23 500 000), Axel Tuanzebe (szl.), Ashley Barnes (szl.), Maxime Esteve (RB Leipzig, 25 000 000), Luca Koleosho (Paris FC, 14 000 000, kv.), Florentino (Ipswich Town, 18 700 000)
Kölcsönbe: Quilindschy Hartman (Espanyol), Lesley Ugochukwu (Galatasaray, 3 520 000)
Kölcsönből vissza: James Ward-Prowse (West Ham)
WEST HAM UNITED
ÉRKEZETT: Keiber Lamadrid (Deportivo La Guaira, kv., 1 150 000), Ezra Mayers (West Ham U21), George Earthy (West Ham U21), Manor Szolomon (Tottenham, 5 850 000), Joël Veltman (Brighton, i.),
Kölcsönből vissza: Edson Álvarez (Fenerbahce ), Maxwel Cornet (Genoa), Niclas Füllkrug (Milan), Callum Marshall (Bochum), James Ward-Prowse (Burnley)
TÁVOZOTT: Mateus Fernandes (Tottenham, 99 000 000), Callum Wilson (Brentford, i.), Lukasz Fabianski (szl.), Adama Traoré (szl.), Crysencio Summerville (Al-Hilal, 64 500 000), Callum Marshall (Luton Town, 1 750 000)
Kölcsönből vissza: Axel Disasi (Chelsea)
WOLVERHAMPTON WANDERERS
ÉRKEZETT: Rafiki Said (Standard Liege, 9 000 000), Ladislav Krejcí (Girona, kv., 7 500 000), Raúl Jiménez (Fulham, i.), Kieran Trippier (Newcastle United, i.)
Kölcsönből vissza: Boubacar Traoré (Metz), Sasa Kalajdzic (LASK), Marshall Munetsi (Paris FC), Fer López (Celta Vigo)
TÁVOZOTT: Matt Doherty (Sheffield United, i.), Joao Gomes (Aston Villa, 40 000 000)
Kölcsönből vissza: Angel Gomes (Olympique Marseille)
Kölcsönbe: Tolu Arokodare (Ajax)
Lezárva szerdán délben, vastaggal az elmúlt hét igazolásai.














