„Ijesztő! Nem sokan rúgják úgy a labdát, mint Dom” – csapattársai méltatták Szoboszlait

B. A. P.B. A. P.
2026.09.16. 07:06
null
Szoboszlai Dominik hatalmas gólja állította be a végeredményt (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool a Tottenhamet 3–1-re legyőzve jutott be az angol Ligakupában a legjobb 16 közé. A találkozó végeredményét Szoboszlai Dominik távoli bombája állította be. A mérkőzés után Andoni Iraola, Alexis Mac Allister és Lewis Koumas is a magyar válogatott csapatkapitányát méltatta.

„A három gól, amit szereztünk, nagyon szép volt. Az első és a második is nagyon fontos volt. A harmadik pedig nyilvánvalóan egy világklasszis, kiemelkedő gól volt. Dominik kapcsán már a lövés előtt bízhatsz abban, hogy talán gólt szerez, míg más játékosoknál talán azt gondolnád, túl messze van” – idézi Andoni Iraola mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját a Liverpool FC hivatalos honlapja.

A Liverpool FC edzője a kezdőcsapatban végrehajtott változtatásokról úgy vélekedett, hogy szükséges volt, hiszen a hétvégén hiányzott együtteséből az intenzitás és az energia. „Örülök, mert minden játékos intenzitást és agresszivitást hozott a játékba. A mérkőzés számos szakaszában jól teljesítettünk, megérdemeltük a győzelmet, és kiérdemeltük a továbbjutást.”

Iraola továbbá dicsérte a Liverpool fiatal játékosait. „Örültem nekik. Szerintem a legjobb az volt, hogy már fáradtak voltak, amikor lecseréltem őket: Trey Nyoninak görcsöltek az izmai, Rio Ngumoha már nem tudott volna sokkal tovább futni, James McConnell-lel is ugyanez volt a helyzet. Amikor ez történik, az azért van, mert mindent beleadtak” – vélte a 44 éves spanyol tréner, aki kiemelte, hogy egy fiatal csapatban különösen fontosak az olyan rutinos játékosok, mint Cody Gakpo, Ronald Araújo vagy Alexis Mac Allister.

Utóbbi így látta a találkozót: „Megérdemeltük a győzelmet. A végén volt 20-25 perc, ami nem volt túl fényes, de egy jó csapat ellen játszottunk. Nagyon intenzívek, de mi is próbáltunk agresszívek lenni. Elég jól védekeztünk, majd sikerült gólokat szereznünk.”

Alexis Mac Allister sem ment el szó nélkül Szoboszlai bombagólja mellett. „Sokat gyakoroljuk a lövésket. Domnak ez természetesen jön. Ami engem illet, nekem kicsit szerencsém volt. Szeretek odaérni a tizenhatoson belülre és gólt szerezni. Az önbizalmunk szempontjából fontos, hogy gólokat szerezzünk. Meg kell értenünk, hogy ez csak egy mérkőzés, és ha visszatekintünk az Ipswich és az Atlético elleni meccsekre, azok nagyon jók voltak. A Fulham ellen viszont nem tudtuk azt a futballt játszani, amit szerettünk volna. Most pedig gondoskodnunk kell arról, hogy készen álljunk a következő mérkőzésre.”

A 20 éves Lewis Koumas is elismerően beszélt a magyar válogatott csapatkapitányáról. „Ijesztő. Őszintén szólva, nem sokan rúgják úgy a labdát, mint Dom. Ez egyszerűen csúcsminőség.” 

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
LIVERPOOL FC–TOTTENHAM HOTSPUR 3–1 (1–0)
Liverpool, Anfield, 60 169 néző. Vezette: Madley
LIVERPOOL: Mamardasvili – J. Frimpong, R. Araújo, J. Gomez (Jacquet, a szünetben), Kerkez – Nyoni (Gravenberch, 62.), A. Mac Allister – Ngumoha (Barcola, 69.), McConnell (Szoboszlai, 62.), Gakpo – Koumas (Isak, 86.). Menedzser: Andoni Iraola
TOTTENHAM: Dúbravka – Gray, Adarabioyo, Senesi, Udogie (Robertson, 57.) – Bentancur (Mateus Fernandes, 57.), Bergvall – Kudus (Sávio, 75.), Gallagher (Maddison, 75.), M. Tel (Solanke, 85.) – Marmus. Menedzser: Roberto De Zerbi
Gólszerző: A. Mac Allister (21.), Gakpo (54.), Szoboszlai (90+1.), ill. Gallagher (69.)

 

Legfrissebb hírek

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
20 órája

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
23 órája

A kiállítás mindent eldöntött, a City megnyerte a Liverpool elleni rangadót

Angol labdarúgás
2026.10.11. 19:25

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Gakpo és Isak nélkül fogadja a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2026.10.10. 13:21