„Tartsunk össze” – először szólalt meg Haaland a Manchester City ügyéről

2026.10.08. 19:52
null
Fotó: Getty Images
Először szólalt meg az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester Cityt érintő vizsgálatról Erling Haaland, a csapat legnagyobb sztárja, aki szerint összefogásra van szükség a klubnál.

„Tartsunk össze, élvezzük ezt az utat és mosolyogjunk. Bármi is történjék az életben, mindig mosolyognunk kell. Szóval pozitívnak kell maradnunk, előre kell néznünk, és azon lennünk, hogy megnyerjük a mérkőzéseket, élvezzük a játékot” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a norvég gólvágó, akire társaival vasárnap csúcsrangadó vár a Premier League-ben, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapatához, a Liverpoolhoz látogatnak.

A gárdával kapcsolatban a Premier League honlapja múlt héten számolt be arról, hogy egy független bizottság megállapítása szerint az egyesület a 2009–2010-es és a 2017–2018-as szezon közötti időszakban számos kereskedelmi partnerével színlelt szerződéseket kötött, illetve más ilyen jellegű megállapodást is alkalmazott a klub bevételeinek mesterséges növelése, valamint költségeinek csökkentése érdekében. A City mindemellett a bizottság ítélete szerint valótlan adatokat tartalmazó beszámolókat nyújtott be, és eltitkolta pénzügyi helyzetének valós állapotát a könyvvizsgálók, valamint a sportág szabályozó szervei elől. A testület azt is közölte, hogy a manchesteri klub jelentős mértékben túllépte mind a Premier League, mind az európai szövetség (UEFA) által előírt költségkorlátokat, a PL vizsgálatakor pedig többször is megszegte a ligával szembeni együttműködési és jóhiszeműségi kötelezettségeit.

A testület a liga pénzügyi szabályainak kilenc szezonon át tartó súlyos megsértésével kapcsolatos összes vádpontban bűnösnek találta az emírségekbeli tulajdonban lévő klubot, amely fellebbezést nyújtott be.

 

 

Legfrissebb hírek

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32