Anglia: óriási trollkodásba kezdett a Pizza Hut a „kémbotrány” után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.18. 11:10
Az angol másodosztályú Leeds Unitedet irányító Marcelo Bielsa 2019 januárjában elismerte, kémet küldött ellenfelük edzésére. Ez persze lavinát indított el Angliában, és szinte mindenki elmondta azóta a véleményét az esetről. Most épp a Pizza Hut gondolta úgy, hogy tökéletes alkalom ez egy kis trollkodásra és reklámra. Igazuk lett.

Talán mondanunk sem kell, a Pizza Hut és a Leeds United közt semmilyen kapcsolat nem volt eddig a Twitteren, az első tweet a semmiből jött. A „balhét” a pizzázó kezdte, az alábbi üzenettel:

„Hé, Leeds United! Láttunk egy gyanús alakot, aki a szakácsunk ablakában leselkedett. Szóltok majd, ha a pizza is felkerül az étlapra a klub éttermében?” – utaltak ezzel a kémbotrányra.

Pizza Hut Restaurants on Twitter
Sokat nem kellett várni, egy óra múlva jött a válasz a csapattól.

„Köszönjük, de mi inkább a Domino's pizzázóból rendelünk. Nekik legalább nem tart egy hétig, mire kihoznak egy tweetet…” – utalva ezzel nem túl finoman arra, hogy egy hétig tartott a Pizza Hutnál, mire kitalálták ezt a poént, elvégre a kémes balhé is egy héttel ezelőtt történt.

Leeds United on Twitter
Itt azonban még mindig nem volt vége.

„Nagy szavak ezek egy olyan klubtól, amely 1992 óta nem rakott le semmit az asztalra…” – reagált a Pizza Hut, legutóbb ugyanis 1992-ben nyert bajnoki címet a Leeds az angol élvonalban.

Pizza Hut Restaurants on Twitter
Hogy miért, azt ne kérdezze senki, de a Sunderland közösségi oldalait egyengető úriember/hölgy is úgy gondolta, hogy be kell szállni a buliba, méghozzá egy GIF-fel.

„Mikor a Pizza Hut adminja visszatér az ebédszünetről” – szólt a GIF melletti komment, reagálva a Leeds beszólására.

Sunderland AFC on Twitter

Az utolsó szó aztán mégis a Pizza Huté volt, ők ugyanis nem nézték jó szemmel a Sunderland visszavágását, és finoman utaltak a Netflix-dokumentumfilmre, amely a Newcastle-drukkerek legnagyobb szórakozása, és amely a Sunderland harmadosztályba csúszását mutatja be.

„Mikor a Sunderland adminja visszatér a Netflix nézése után…” – írták a sírós GIF mellé.

Pizza Hut Restaurants on Twitter

Itt tartunk. Száz évvel ezelőtt azt gondolták, 2019-re mindenki repülő autókkal jár majd, és halhatatlanok leszünk, helyette nézhetjük, ahogy egy futballcsapat egy pizzázóval veszekszik az interneten…

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
1 perce

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Szoboszlai Dominik: Sokkal boldogabb leszek, ha megőrizzük első helyünket a tabellán

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:47

Szoboszlai több portálnál is a Liverpool–Newcastle legjobbja volt

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:38

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Magyarországon állították ki az eredeti Premier League-trófeát – kép

Angol labdarúgás
2025.02.26. 16:57

Szoboszlait is beválogatta Shearer a PL-forduló csapatába

Légiósok
2025.02.24. 18:02
Ezek is érdekelhetik