Magyarovits Zoltán óvodás korában a budapesti Kaffka Margit Gimnázium medencéjében tanult meg úszni, és rövidesen az oktatója javaslatára úgy döntött, versenyszerűen szeretné folytatni a sportot. Édesapja a Komjádi uszodába vitte, ahol választhatott, hogy vízilabdázni vagy úszni szeretne – utóbbi mellett döntött.
„Nekem a Komjádi olyan volt, mint egy szentély,
mert amikor Kelenföldről mentünk a nagyszüleimhez Ürömre, mindig megcsodáltam az autó ablakán át a kivilágított uszodát” – meséli az UTE úszótrénere. – Major Éva nénihez kerültem, ő volt a KSI edzője akkoriban, abban a csoportban úszott egyébként Zubor Attila is. Tizenhét éves koromig elég sok szakember foglalkozott velem, a legmeghatározóbb Gyertyánffy Tamás volt, nála lettem korosztályos országos bajnok tizenegy-tizenkét évesen, és az ő edzésein szerettem meg igazán az úszást.”
Gertyánffy olyannyira hatással volt Magyarovitsra, hogy a mai napig szoros kapcsolatot ápol egykori mesterével.
„Én egész gyerekkoromban fáztam a hideg vízben, elég vékony fiú voltam. Persze az uszodában szigor, kiabálás is volt akkoriban, de ez sem tántorított el, imádtam ott lenni. Gertyánffy Tamás elképesztően jó programokat is szervezett: elvitt bennünket a Velencei-tóhoz táborozni, felvitt a Hármashatárhegyre számháborúzni, kirándulni. Tehát nem csak úsztunk, hanem igazán jó gyerekkorunk volt ebben a kiváló közösségben. Akikkel ott együtt töltöttük az időt, a barátaim ma is, közel ötven évesen. Tamásról még annyit, hogy én mindig olyan edző akartam lenni, amilyen ő. A pontos, precíz technikai képzésben hitt, nagyon szemléletesen tudott magyarázni, és ha valami nem ment át egyfajta módon, elmondta másképpen. Jó hangulat volt az edzésen, miközben keményen folyt a munka.
Igazából a mai napig szeretnék edzőként, amilyen ő volt.
Aztán újabb váltás következett.
„Széles Sándorhoz tizenhat évesen kerültem, majd egy évvel később négyszáz vegyesen kilenc tizeddel lecsúsztam az ifjúsági Európa-bajnoki részvételről, és abbahagytam. Persze a medencétől nem akartam eltávolodni, megkérdeztem Sanyit, nem állhatnék-e be mellé segíteni az edzéseken, mert foglalkoztat a szakma. Azt mondta, semmi akadálya.
Amúgy már ötödikes koromban pontosan tudtam, hogy úszóedző szeretnék lenni,
soha nem okozott problémát válaszolni a mi leszek, ha nagy leszek típusú kérdésekre.”
Tizennyolc évesen még rövid időre visszatért a medencébe – éppen annak a Szántó Istvánnak a csapatába ment, aki ma kollégája az UTE-ben –, és a felnőtt országos bajnokságon négyszáz vegyesen bronzérmet szerzett. Az első valódi edzői felkérését 20 évesen kapta. Nem is akárkitől: Széchy Tamástól.
„A TF-re jártam, és megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni a stábjához. Elég sikeres időszak volt ez, hiszen Atlantában Rózsa Norbert és Czene Attila olimpiai bajnok lett. Aztán 1999-ben Széchytől elmentek a versenyzők, és én is úgy éreztem, váltanom kell. Egy ideig Güttler Károly úszóiskolájában dolgoztam, és triatlonosokkal is foglalkoztam ezekben az években.
Később, 2002-ben Verrasztó Zoltán kereste meg azzal, lenne-e kedve a Jövő SC-ben folytatni edzői karrierjét.
„Tíz évet töltöttem el ott. Az volt a feladatom, hogy azokkal a gyerekekkel foglalkozzak, akik tízévesen kijöttek Perjámosi Katától, és majd továbbadjam őket tizenhárom-tizennégy éves korukban.”
Kiemelkedően sikeres időszaka volt ez a Jövő SC-nek, viszont Magyarovits munkájára 2012-től nem tartottak igény, ezért új kihívások után kellett néznie.
„A Vasasnak akkoriban már másfél évtizede nem volt úszószakosztálya, és egy szülő javaslatára kezdeményeztem a klub elnökénél a műhely megalapítását. Nyitott fülekre talált a felvetés, létrehoztuk a csapatot, és olyan fiatal versenyzőkkel foglalkozhatunk, akik ma már meglehetősen ismertek: például az olimpai bajnok Kós Hubert és a paralimpiai győztes Papp Bianka. Végül Angyalföldön nem alakultak úgy a dolgok, ahogyan szerettem volna, ezért 2016 januárjában átigazoltam az UTE-ba, ahová számos úszóm követett – például Hubi is.
Kós egészen 2022 decemberéig Magyarorvits-csal dolgozott, azóta Michael Phepls korábbi trénere, Bob Bowman az edzője. A hazai úszósport egyik legnagyobb ígérete, Ábrahám Minna továbbra is az UTE versenyzője, de már ő is Amerikában tanul, és májustól nyár végéig edz itthon. Kíváncsiak voltunk, mennyire veszíti el a motivációját az ember, amikor a kiemelkedő tanítványai eligazolnak vagy külföldön tanulnak tovább.
„Őszinte leszek, nekem is vannak hullámvölgyeim. Amellett, hogy úszóedző vagyok, van magánéletem is: a feleségemtől és a három gyönyörű gyerekemtől hetekig távol lenni gyakran nem kellemes, de ez ilyen szakma. Az sem boldog pillanat, amikor valamelyik úszója elhagyja az embert, bár ennek is megvannak a különböző formái. Ha csak telebeszéli valaki a versenyzőm fejét, hogy máshol jobb lenne neki, akkor mérges vagyok, de
amikor azt látom, hogy a korábbi tanítványaim az Egyesült Államokban a legjobb egyetemeken tanulnak és úsznak, akkor elsősorban büszkeség munkál bennem.
Hozzáteszem, ha nem lennének sikereim, sokkal nehezebb lenne ezt a részét feldolgozni. És még valami: nekünk edzőknek folyamatosan meg kell újulnunk ahhoz, hogy ne fáradjon el hosszú távon a kapcsolatunk a versenyzővel.”
Magyarovits azt mondja, ahogyan érnek az úszói, egyre gyakrabban kéri ki a véleményüket az edzéstervezéssel kapcsolatban.
„Természetesen ez nem arról szól, hogy akkor ellógják az edzést. Csak azokkal működik, akik igazán eltökéltek. Hogy ki motivált, az gyorsan kiderül számomra: amikor elmondom a következő néhány gyakorlatot, van olyan versenyző, akin látom, hogy feszülten figyel, és megjegyzi, míg akad, aki már a harmadik mondatot nem tudná felidézni. Megjegyzem, Hubi és Minna is az első csoportba tartozott. Nincsenek véletlenek. Tehát az, hogy ki koncentrál, meg is szűri, kiből lehet komoly úszó.”
Magyarovits a számára fontos értékeket is igyekszik átadni a tanítványainak.
„Abban bízom, hogy akik most Amerikában tanulnak, hazajönnek, és itt kamatoztatják majd a tudásukat. A sport egyébként is arról szól, hogy az alapvető értékeket megtanulják a gyerekek. Ilyen például a hazaszeretet és a tisztelet.
Azt gondolom, mindazok, akik reggel ötkor képesek felkelni, aztán hatkor beugrani a hideg vízbe, az uszodában megtanulják, hogy hangosan előre kell köszönni nagy fórral indulnak az életben.
Ha nem is lesz belőlük olimpikon, a felsoroltakat biztosan magukkal viszik.”
Az iskolai tanulmányok is lényegesek, bár korántsem ellenőrzik azokat olyan szigorral, mint Magyarovits gyerekkorában.
„Annak idején minden héten be kellett mutatnunk az ellenőrzőnket az edzőnek. A hármasért ötven, a kettesért száz, az egyesért kétszáz fekvőtámasz volt a büntetés. Azt mondta az edző: fiam, vagy okos leszel, vagy erős. Nálunk azért erről nincs szó, de igyekszem kiemelni a csoport előtt, ha valaki jól teljesít a suliban, és picit zrikáljuk azt, aki linkeskedik.
Azt szeretném, hogy az legyen a menő, aki jól tanul.
Szoktam könyveket vagy filmeket is ajánlani a srácoknak. Legutóbb például az öttusázó Tamás Botondnak javasoltam, hogy nézze meg a Good Will Huntingot, remek motivációt adhat.”
Magyarovits Zoltán 2024-ben mesteredzői címet érdemelt ki, amellyel egykori oktatói, mentorai nyomába lépett, ugyanis a versenyzői és edzői pályafutását meghatározó trénerek egytől egyig a szakmai elitklub tagjai: Széchy Tamás (1973), Major Miklósné Raphael Éva (1981), Széles Sándor (1991), Gertyánffy Tamás (2002).
Vajon folytatódik a hagyomány, és Magyarovits jelenlegi tanítványainak egyikéből szintén kitűnő edző válik?
Egy biztos: a mester boldog lenne.
(Kiemelt képünkön: balról: Kós Hubert, Magyarovits Zoltán és Ábrahám Minna Forrás: MÚSZ)