Muhari Eszter: Másként néznek rám a többiek

Bár láthatóan jól alkalmazkodik az utazásokhoz, az időeltolódásokhoz, azért árulja el, egyáltalán hogyan volt képes talpon maradni egy amerikai verseny, a budapesti Grand Prix-viadal, az amerikai egyetemi bajnokság és a marrákesi világkupaverseny során, hiszen mindezt négy hét alatt abszolválta? 
Valójában én magam sem tudom. Azt hiszem, hozzászoktam ehhez az évek során, a módszerem az, hogy alkalmazkodni kell, haladni a terv szerint akkor is, ha fáradt vagyok – válaszolta Muhari Eszter, aki újból megnyerte egyéniben az egyetemi bajnokságot, aztán csapatával is győzött, és a marrákesi vk-viadalon is aranyérmet szerzett. – Vannak versenyek, ahová éppen csak beesek huszonnégy órával a rajt előtt. Március elején a budapesti Grand Prix-versenyen volt olyan érzésem, hogy mindjárt elájulok a páston…

Négy egymást követő versenyen is vívott, ráadásul elég sikeresen, de ugorjunk még vissza február elejére, amikor pályafutása első vk-aranyát szerezte Barcelonában. Mondják, külön kategóriába tartoznak azok a sportolók, akik képesek versenyt is nyerni – önnél két hónapja átszakadt a gát? 
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tavalyi budapesti GP-viadalán is az én nevemnél szerepel az első hely, de a tényleges győzelem valóban Barcelonában jött (Kun Anna doppingvétsége miatt törölték korábbi eredményeit, így Muhari Eszter ezüstje aranyra változott – szerk.), fura is volt, mert a döntő után körbenéztem, hogy most ennyi, vége a versenynek? Ez volt az első alkalom, amikor minden kitisztult a páston: én irányítottam az ellenfeleket, éreztem minden mozdulatukat, néha olyan volt, mintha láttam volna, mi a következő lépésük.

Kívül úgy tűnik, Muhari Eszter már nem ijed meg senkitől. 
Ebben van igazság, ugyanakkor teher azért van a vállamon, hiszen például a budapesti GP-viadalon nagyon meg akartam mutatni, mit is tudok – az volt az első nemzetközi versenyem otthon Párizs óta. Hát, megmutattam, az első körben kikaptam. Becsúsznak azért „butább” vereségek, amikor az ellenfelem nem jobb vívó, a budapesti sem volt az, de az ilyen vereségeket, helyzeteket is át kell élni. Sokat tanultam belőle.

Amúgy mennyivel másabb a mostani Muhari Eszter az egy évvel korábbihoz képest? 
Szerintem nagyon más, úgy érzem felnőtt a vívásom: nemcsak nyerek, hanem úgy nyerek, hogy tudatosan irányítok mindent. Észlelem azt is, hogy a többiek másként néznek rám, mint korábban: sokszor érzem azt, hogy vannak, akik nem akarnak velem vívni, akiken azt látom, még nem állnak készen arra, hogy velem vívjanak – ebből merítek erőt.

Tényleg ennyire kézzel fogható a vívóteremben az a párizsi bronz? 
Számomra mindenképpen, ugyanakkor azért teher is, pláne, hogy a párizsi arany- és ezüstérmes egyelőre nem aktív vívó, sokszor bennem van, hogy nekem, mint az egyik legmagasabban rangsorolt versenyzőnek, ismét bizonyítanom kell.

Kívülről egyáltalán nem látszik, hogy ilyen gondolatai vannak, sokkal inkább tűnik higgadtnak, magabiztosnak. 
Fontos szabály: tilos mutatni, ha megremeg a kezem! Igyekszem csak a feladatomra koncentrálni – egyébként a versenyeken rólam készült fotókon ez látszik is, mindig komoly az arcom, nem integetek, nem pózolok a kamerának, de én csak úgy tudom a legjobbamat hozni, ha mindent kizárok.

Barcelona után jött az egyetemi bajnokság: az amerikai edzői egyértelműsítették, hogy újból győzelmet várnak öntől? 
Egyértelmű volt, hogy ezt várják, nem volt kérdés, de nekem sem. Ismertem a mezőnyt, magamtól is elvártam a győzelmet, arra azért nem számítottam, hogy történelmet írok: mind a huszonhárom asszót megnyertem.

Az egyéni és csapatarany után nem is nagyon ünnepelhetett, repült rögtön Marrákesbe, ahol az újabb vk-viadalon, nincs erre jobb szó, megállíthatatlan volt!
Szeretem azt érezni, hogy megállíthatatlan vagyok. Szeretem, ha én irányítom az asszót, ha éber vagyok, ha képes vagyok figyelni az edzőm utasítására, ha a szünetekben meg tudjuk beszélni, mi is történik a páston. És jó érzés ilyenkor úgy állni a dobogón vagy úgy feküdni le, hogy ezúttal sem volt számomra megoldhatatlan helyzet – azért, amikor kikapok, megtámadnak a negatív érzések, ám idővel ezt is megtanulja az ember a helyén kezelni.

Hogyan lehet állandósítani ezt a formát?
Nem lehet minden versenyt megnyerni, egyszerűen nem jön, nem jöhet ki kéthetente a csúcsforma, ezért is ritkaság, ha valaki egynél több vk-versenyt nyer egy szezonban, emellett számtalan olyan apróság van, ami megzavarhat egy vívót. Engem például Budapesten a fotósok zavartak: a másik két lány akkorra már kiesett, így mindenki az én pástomnál csoportosult.

Legyünk őszinték: ez akkor is így lett volna, ha még állnak a többiek, hiszen Muhari Eszter mégiscsak olimpiai bronzérmes. Ehhez amúgy már hozzászokott? 
Próbálom kezelni – az igazság az, hogy már vártam arra, hogy eljussak idáig. Mert ugyan a korosztályos világversenyeken voltak sikereim, de a sportágunk nem annyira felkapott, szerettem volna elérni odáig, hogy felérjek a felnőttek között is a legjobbak közé.