Chelsea: hivatalos, Antonio Conte az új menedzser

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.04. 12:24
null
Antonio Conte a Chelsea új menedzsere (Fotó: chelseafc.com)
A Chelsea hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megegyezett az olasz Antonio Contéval, aki alá is írta három évre szóló szerződését.

 

Hétfő reggel a La Gazzetta dello Sport írta meg, a 46 éves szakember már Londonban tartózkodik, hogy véglegesítse megállapodását a Chelsea vezetőségével.

A „kékek” azóta hivatalos honlapjukon is bejelentették, Antonio Conte a Chelsea új menedzsere, a szerződést alá is írta, megbízatása 2019-ig szól.

Conte jelenleg az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ám azt már eddig is tudni lehetett, hogy a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság után elköszön a nemzeti tizenegy kispadjától.

A tréner klubszinten legutóbb a Juventust irányította 2011 és 2014 között – három olasz bajnoki címet és két olasz Szuperkupát nyert az „Öreg Hölggyel”.

Az olasz szakember az Eb után veszi át új csapatát. A hírek szerint Conte mintegy 20 millió eurót vághat zsebre a három év alatt.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
21 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Majd az FA-kupában kaphat új erőre a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:45

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43
Ezek is érdekelhetik