Az NESV 300 millió fontot ajánlott a klubért, ezt pedig Hicks és Gillett elfogadhatatlannak tartotta, mondván: csúnyán alulértékeli a befektetőcsoport a Liverpoolt. Az ő szempontjukból érthető is a dolog, hiszen úgy tűnik, több mint százmillió fontot buknak az adásvételen.
Hicks és Gillett tisztában volt azzal, hogy az igazgatótanács másik három tagja, Martin Broughton (elnök), Christian Purslow (ügyvezető) és Ian Ayre (kereskedelmi igazgató) az eladás mellett van, így kedd este megpróbálta kirúgni Purslow-t és Ayre-t.
„A tulajdonosok úgy vélték, hogy a két ajánlat túl alacsony és így el akarták távolítani Christiant és Iant. A tervük az volt, hogy Tom fiát, Mark Hickset és egy munkatársát, Lori McCutcheont ültetik be a helyükre. A Royal Bank of Scotland írásos meghatalmazása szerint én vagyok az egyetlen, akinek ilyen személyi változtatásokhoz van joga, Hicksék egyértelműen és durván túllépték a hatáskörüket" – mondta a Liverpool hivatalos oldalának Broughton, aki felel az eladásért.
A Liverpoolnak az átadás-átvételhez még engedélyt kell kapnia a Premier League-től (ezzel nem lesz gond), viszont a bírósági procedúrával lehet, mert ha Gillett és Hicks nyer az igazgatóság másik három tagja ellen, akkor megakadályozhatja az eladást. A gyorsított eljárás eredményére jövő héten lehet számítani.
„Elkeserítő, hogy a tulajdonosok mindent megtettek az eladás megakadályozásáért és bírósági eljáráson kell túljutnunk ahhoz, hogy megtörténjen az adásvétel" – panaszolta Broughton.
Az NESV szerda késő délutáni közleményben tudatta: a bírósági ügy lezárultáig nem kommentálja az eseményeket.
Vételár | 219 millió font |
Személyes kölcsön egy kajmán-szigeteki cégen keresztül | 144.4 millió font |
Büntetések a Royal Bank of Scotland felé | 45 millió font |
Az NESV ajánlotta vételár | 300 millió font |
Ebből visszafizetendő adósság | több mint 200 millió font |
Egyéb költségek | 40 millió font |
A Stanley Park-i stadionbefektetés miatt felhalmozott adósság | 60 millió font |
Hicks és Gillett kifizetése | ?, de mivel az összes többi hitelező után kapják vissza a pénzüket, biztos a súlyos veszteség |