Ahogy az várható volt, az Arsenal kezdte nagyobb iramban a találkozót: előbb Alex Song került helyzetbe a tizenhatoson belül, a védők azonban szögletre mentettek, majd Theo Walcott lövését hatástalanította Robinson.
A 14. percben Samir Nasri sérülése miatt kellett megszakítani a játékot. Cesc Fabregas már elindult melegíteni, a francia válogatott futballista azonban egy kötéssel a fején folytatni tudta a találkozót.
A 27. percben Andrej Arsavin veszélyeztetett távolról, majd két perccel később Jack Wilshere lőtt mellé a tizenhatoson belülről. Ezután magára talált a Blackburn: négy perccel később Jermaine Jones kísérletét hárította Almunia, majd Sagna hibáját kihasználva Hoilett tört előre, lövése azonban elkerülte a hazaiak kapuját.
A 41. percben Walcott szép egyéni akció után lőtt kapura, de nem tudta megdolgoztatni Robinsont. Az első félidő lefújása előtt már nem történt számottevő esemény, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A fordulás után az Arsenal maradt lendületben: előbb Robin van Persie lövése jelentett veszélyt a vendégek kapujára, aztán Samir Nasri próbálkozott, gólt azonban ő sem tudott szerezni.
A 76. percben Steven Nzonzi a kiállítás sorsára jutott, miután csúnyán eltalálta Laurent Koscielny bokáját. Ezután még nagyobb erőfeszítéseket tettek az „ágyúsok": Nicklas Bendtner és Van Persie is közel járt a gólhoz, de nem sikerült bevenniük a Blackburn kapuját, így 0–0-val ért véget a találkozó.
Az Arsenal tovább őrzi veretlenségét, legutóbb tavaly decemberben, a listavezető Manchester United otthonában szenvedett vereséget. A Blackburn a korábbi összes idei idegenbeli mérkőzését elveszítette, legutóbb tavaly december végén, a West Brom otthonában tudott győzni.
Az „ágyúsok" hátránya hét pontra nőtt a listavezető Manchester United mögött, míg a Blackburn feljött a 14. helyre a tabellán.
31. FORDULÓ |
Arsenal–Blackburn 0–0 |
1. Manchester United | 31 | 19 | 9 | 3 | 68–32 | +36 | 66 |
2. Arsenal | 30 | 17 | 8 | 5 | 59–29 | +30 | 59 |
3. Chelsea | 30 | 16 | 7 | 7 | 54–25 | +29 | 55 |
4. Manchester City | 30 | 15 | 8 | 7 | 45–27 | +18 | 53 |
5. Tottenham | 30 | 13 | 11 | 6 | 41–34 | +7 | 50 |
6. Liverpool | 31 | 13 | 6 | 12 | 42–38 | +4 | 45 |
7. Everton | 31 | 9 | 14 | 8 | 42–41 | +1 | 41 |
8. Bolton | 31 | 10 | 10 | 11 | 43–43 | 0 | 40 |
9. Newcastle | 31 | 10 | 9 | 12 | 48–46 | +2 | 39 |
10. Stoke City | 31 | 11 | 5 | 15 | 37–39 | –2 | 38 |
11. Sunderland | 30 | 9 | 11 | 10 | 33–37 | –4 | 38 |
12. West Bromwich Albion | 31 | 9 | 9 | 13 | 43–57 | –14 | 36 |
13. Fulham | 30 | 7 | 14 | 9 | 33–33 | 0 | 35 |
14. Blackburn | 31 | 9 | 7 | 15 | 39–51 | –12 | 34 |
15. Birmingham | 30 | 7 | 13 | 10 | 30–42 | –12 | 34 |
16. Aston Villa | 31 | 8 | 10 | 13 | 39–53 | –14 | 34 |
17. Blackpool | 30 | 9 | 6 | 15 | 45–60 | –15 | 33 |
18. West Ham | 31 | 7 | 11 | 13 | 38–53 | –15 | 32 |
19. Wolverhampton | 31 | 9 | 5 | 17 | 36–53 | –17 | 32 |
20. Wigan | 31 | 6 | 13 | 12 | 29–51 | –22 | 31 |