Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Vágólapra másolva!
2024.12.19. 16:27
Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB (Fotók: Dömötör Csaba)
Rendhagyó programmal emlékezett meg alapításának 129. évfordulójáról a Magyar Olimpiai Bizottság: a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem épületében felkerült az új olimpiai bajnokok neve az emlékfalra, s többen elhelyezték kézlenyomatukat a Magyar Sportcsillagok Falán.

 

Ködbe burkolózott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontja csütörtök reggel, párizsi hőseink emlékezetes nyári pillanatai azonban bizonyosan nem vesznek a feledés homályába. Olimpikonjaink közül ugyanis többen is eljöttek a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapját ünneplő eseményre.

„Tartjuk a hagyományainkat, ahogyan Párizsban is tartottuk – mondta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. – Még egyszer mindenkinek köszönöm és gratulálok. Tótka Sándor ötlete volt ez az ünnepi futóverseny, amin aztán nem is indult. Jó, hogy sportosan fejezzük be az évet, az együtt sportolás remek alkalom, hogy barátok között beszélgessünk, és Los Angelesre gondoljunk. Mi jövőre már utazunk, megnézzük a kajakhelyszíneket és a szállásokat, s mindent, amivel sportolóink felkészülését segítjük.”

 

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, a magyar paralimpiai csapat sikerének egyik záloga az, hogy a magyar olimpiai csapat sikeres. „Hálásak vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk veletek, ahogyan támogatóinknak is köszönjük” – tette hozzá az elnök.

A beszédek után benépesült a futópálya, ugyanis az alapítási évre utalóan 1895 méteres távon sprintelhettek az olimpikonok, és a MOB barátai, partnerei, majd egy 100 méteres síkfutóverseny következett. Ezen a csillagszórófutamon indult Ekler Luca, Gulyás Michelle, Kerekes Gréta, Nádas Bence és Pétervári-Molnár Bendegúz is, a győztes azonban a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, Baji Balázs lett, aki jelenleg a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese.

 

A versenyek közben forralt bor, hot dog és sült gesztenye is várta a szurkolókat és a sajtó képviselőit, akik aztán a sportolókkal átsétáltak a Testnevelési Egyetem K2-es épületébe, ahol olimpiai bajnokaink neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Emlékfalára, s közülük többen kézlenyomatukat is leadták a Sportcsillagok Falára.

A Hepp Ferenc díszterem zsúfolásig megtelt, sportlegendák köszöntötték egymást, ott volt többek között Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke és Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok ökölvívó is.

Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, felemelő és megtisztelő az olimpikonok előtt állni. „Amikor az ember végigsétál a lépcsőn a díszterem felé, s látja a márványtáblákat és a rajtuk lévő neveket, megelevenednek előtte a magyar sport elmúlt évtizedei. Minden névhez egy képkocka, pillanat és felemelő érzés társul, amikből egy igazi sikertörténet áll össze. Ezek a történetek pedig íródnak tovább.”

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottságot, s hozzátette, hogy ennek a napnak a főszereplője az a szimbiózis, amiben együtt él az egyetem és a MOB.

 

 

Legfrissebb hírek

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
9 órája

A Speciális Olimpia Téli Világjátékokról 17 éremmel hazatért magyar csapatot köszöntötték

Egyéb egyéni
2025.03.16. 16:22

Gyulay Zsolt: Az F1 vezetői szerint a mogyoródi pálya fejlesztése pozitív példa

F1
2025.03.08. 08:48

Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

Egyéb egyéni
2025.03.05. 16:41

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Schmidt Gábor: Rendkívül fontos, hogy ott maradjunk a világ élvonalában

Egyéb egyéni
2025.02.21. 14:28

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Téli EYOF: vasárnap kezdődik a multisportesemény, 19 magyar indulóval

Utánpótlássport
2025.02.08. 09:05
Ezek is érdekelhetik