PL: huszonhárom év szenvedés után újra élvonalbeli a Nottingham Forest

Ugyan az angol klubok közül csak a Liverpool és a Manchester United nyerte meg többször az első számú európai kupát a Nottingham Forestnél, a klubot nem említik egy lapon a két gigásszal – nem véletlenül.

A Forest egész történetében nem számított tradicionális nagycsapatnak, 1993-ban, 1997-ben, aztán pedig 1999-ben is kiesett a Premier League-ből, ám huszonhárom év elteltével most ismét a legjobbak között szerepelhet. És amikor azt írtuk, hogy a Forest nem számított meghatározó együttesnek, arra gondoltunk, hogy az 1865-ben alapított klub az 1970-es évek végéig több időt töltött a másodosztályban, mint az élvonalban. Brian Clough kinevezésekor azonban addig és azóta is példátlan sikerkorszak kezdődött.

A legendás szakember elképesztő bizonyítási vággyal érkezett, néhány hónappal azután, hogy mindössze 44 nap elteltével menesztették a kor sztárcsapatának számító Leedstől, amelynél nehezen találta a hangot az alapemberekkel, sőt bemutatkozásakor állítólag azt mondta: „Tőlem ki is dobhatjátok az aranyérmeiteket, úgyis csalással nyertétek az összeset.” Nottinghamben azonban ismét „kivirágzott”, bár így is több idény kellett neki, amíg visszavezette az élvonalba az együttest, talán nem véletlenül abban az évadban, amely előtt örök fegyverhordozója, Peter Taylor is csatlakozott hozzá. A páros aztán a nyolcvanas évek elején összeveszett, és többé nem is beszélt egymással.

„Ha lerobbanna az út szélén, inkább elütném, mintsem felvegyem” – mondta „barátjáról” Brian Clough, aki soha többé nem állt szóba kollégájával, akinek 1990-es halála viszont rendkívül megrendítette.

Ez már az edzőzseni pályafutásának alkonya volt, a két BEK-győzelemmel ékesített, többek között Peter Shilton és John Robertson nevével fémjelzett sikerkorszak tehát vele kezdődött és vele is ért véget 1993-ban.

Az 1992–1993-as első Premier League-idény első tévés meccsét egyébként a Forest játszotta és legyőzte a Liverpoolt, de más öröme nemigen volt. A klub egy hét múlva elveszítette a Tottenhambe szerződő gólvágóját, Teddy Sheringhamet, ezt és a védelem oszlopának, Des Walkernek kiesését nem bírta el a gárda, és az idény végén kiesett. Akkor már tudni lehetett, hogy Brian Clough visszavonul, nottinghami érájának utolsó gólját fia, a 14-szeres angol válogatott Nigel szerezte, aki jelenleg a negyedosztályú Mansfield menedzsere.

A Forest ezt követően három, majd egy idény erejéig ismét élvonalbeli volt, de az 1999-es kiesést 2005-ben újabb követte. A harmadosztályból három évad után sikerült visszakapaszkodni és 2010-ben, valamint 2011-ben is a feljutási rájátszásban szerepelhetett, ám mindkétszer kikapott az elődöntőben, utána pedig egészen mostanáig kellett várni, hogy ismét ilyen lehetőség kapujába jusson. Ezalatt gyakorta kaotikus, a korábbi dicsőséghez méltatlan jelenetek játszódtak le. A The Athletic szerint az egyik felkészülési mérkőzés előtt például a csapat rájött, hogy nincs jég az öltözőben, ezért kiküldtek valakit a közeli boltokba, hogy vásároljon fel annyit, amennyit tud, de az ember visszafelé dugóba került és az összes jég elolvadt autójának hátsó ülésén. Ezek persze inkább bosszantó, mintsem tragikus történetek, de közben a csapat szenvedett, a hangzatos sikerek szép emlékekké fakultak.

Öt évvel ezelőtt aztán a klub a görög hajómágnás – és Olympiakosz-tulajdonos – Evangelosz Marinakisz kezébe került, ígéretekből nem volt hiány, de azt túlzás lenne állítani, hogy ebben a fél évtizedben hatalmas lépéséket tett előre a Forest, már ami a visszajutást illeti.

A nemrég véget érő 2021–2022-es évad pedig kifejezetten rosszul indult, semmi jele sem volt annak, hogy megtörne az átok. Olyannyira nem, hogy a nottinghamiek hét nyeretlen mérkőzéssel, egy szerzett ponttal kezdték az idényt, amely a klub 108 éves történetének legrosszabb rajtja volt. Nem meglepő, hogy Chris Hughton menedzsert menesztették és tulajdonképpen a tulajdonosok akkor, Steve Cooper kinevezésével hozták meg eddigi legjobb döntésüket. A negyvenkét esztendős walesi szakember legnagyobb sikereit az angol U17-es válogatottal érte el (világbajnok lett), a Swansea-t pedig kétszer is a feljutási rájátszásba vezette, igaz, megnyernie nem sikerült. A Nottinghammel viszont csodát tett.

Ugyan vele kapcsolatban kiemelik felkészültségét, edzésmódszereit, gyakorlatiasságát, mégis játékosai inkább az emberi kvalitásait értékelik és azt hangsúlyozzák, hogy az egyszerűségre törekszik. Könnyed, barátságos ember, aki azért „odacsap”, ha kell, de mindig jól kezeli futballistáit, kinevezésekor valamennyi kerettaggal leült négyszemközt beszélgetni, illetve az utánpótlásban eltöltött időszakának is betudható, hogy a fiatalok – például a házi gólkirály, Brennan Johnson – remekül teljesítettek az érkezése óta. A szakember emellett próbálta belesulykolni játékosaiba, senkitől sem kell tartaniuk, és ez be is bizonyosodott, az FA-kupában az Arsenalt és a Leicestert is kiejtették, majd a végső győztes Liverpool életét is megnehezítették.

A csapat eközben lassan elkezdett felfelé lépkedni a Championshipben, de mélyről kellett indulnia, így csak a harmincadik fordulóban (negyvenhat bajnokiból áll az idény) állt először rájátszást érő helyen, aztán a harmincnyolcadiktól kezdve ott is maradt. A rájátszásban először a Sheffield United következett, amelyet végül tizenegyesekkel sikerült kiejteni, a továbbjutást beárnyékolta, hogy egy pályára szaladó szurkoló lefejelte az ellenfél egyik játékosát. A Wembleyben rendezett finálét harmincezer Forest-drukker nézte végig a helyszínen és vélhetően egyiküket sem érdekelte, hogy a Huddersfieldet csupán egy öngóllal sikerült legyőzni, csak az számított, hogy a huszonhárom éves várakozás véget ért.

Ez idő alatt a beugrókat is beleszámolva huszonnyolc menedzsere volt a csapatnak, amely közben (a rájátszást nem számítva) 1058 másod- és harmadosztályú bajnokit játszott, 339 játékost vetett be és 37 másik klub feljutását „nézte” végig.

Mindez viszont – a korábbi dicsőséghez hasonlóan – már a múlt.