Watford: a kameruni válogatott volt csapatkapitánya a klubban

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 18:11
null
Nicolas N'Koulou legutóbbi állomáshelye a Torino volt, amelyben 135 tétmérkőzésen szerepelt (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Watford, hogy egyéves szerződést kötött a szabadon igazolható Nicolas N'Koulouval.

 

A Premier League jelenlegi kiírásban hét ponttal mindössze a 15. helyet foglalja el a Watford, amely október 4-én Claudio Ranierit nevezte ki vezetőedzőjének a távozó Xisco helyére.

A „darazsak” igyekeznek megerősíteni keretüket, csütörtökön leigazolták a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező, 70-szeres kameruni válogatott védőt, Nicolas N'Koulout, aki hazájának csapatkapitánya volt a 2014-es világbajnokságon, 2017-ben pedig Afrika-kupa-győzelmet ünnepelt.

Klubszinten a Monacóban, a Marseille-ben, a Lyonban és a Torinóban is szerepelt az új csapatában a 13-as mezszámot megkapó N'Koulou, legutóbbi állomáshelye az olasz alakulat volt, melynek színeiben 135 tétmérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31
Ezek is érdekelhetik