West Brom: Anelka miatt távozik Geráék főszponzora

Vágólapra másolva!
2014.01.20. 16:54
A Gera Zoltánt is foglalkoztató angol élvonalbeli labdarúgócsapat, a West Bromwich Albion elveszíti főszponzorát Nicolas Anelka minapi, felháborodást keltő gólöröme miatt, illetve annak következtében, hogy a WBA azóta is játéklehetőséget nyújt a francia csatárnak.

„Az elmúlt hetekben a Zoopla kialakította álláspontját Nicolas Anelka cselekedetével kapcsolatban, amely a karácsonyi időszakban, a West Ham elleni bajnokin történt, és úgy döntött, hogy a szezon végeztével más területekre összpontosítja marketingtevékenységét" – fogalmaz közleményében az ingatlanpiaci weboldalt működtető cég, amely nem újítja meg az idény végén lejáró szerződését.

Mint arról beszámoltunk, Anelka olyan karmozdulattal ünnepelte a West Ham ellen szerzett gólját, amelyik hazájában, Franciaországban, valamint a nemzetközi zsidó szervezetek köreiben felháborodást keltett antiszemita jelentéstartalma miatt.

Az angol szövetség szakértő bevonásával vizsgálja az ügyet, és elképzelhető, hogy Anelkára hosszú eltiltást szabnak ki.

Anelka tagadta, hogy bárkit is meg akart volna bántani az elhíresült gólörömmel, de klubjának ígéretet tett arra, hogy többé nem tesz ilyet.

AZ ELHÍRESÜLT GÓLÖRÖM

Legfrissebb hírek

Callum Styles aláírt a Championship-csapathoz – hivatalos

Angol labdarúgás
2024.08.24. 21:37

Angol sajtóhírek szerint Callum Stylest hamarosan bejelenti a West Brom, a Barnsley edzője cáfol

Angol labdarúgás
2024.08.21. 10:34

Championship: a Southampton meccsel a Leedsszel a feljutásért

Angol labdarúgás
2024.05.17. 23:05

FA-kupa: ömlött a vér a szurkoló fejéből, a másik kötényt akart adni a rendőrnek – videók

Angol labdarúgás
2024.01.28. 17:21

FA-kupa: a berohanó szurkolók miatt félbeszakadt a meccs, végül továbbment Birminghamben a Wolves

Angol labdarúgás
2024.01.28. 14:40

Eurofutball: török másodosztályú klub élére nevezték ki Nicolas Anelkát

Minden más foci
2024.01.25. 13:28

FA-kupa: De Bruyne visszatért, hengerelt a City; a többi PL-csapat csak ikszelt

Angol labdarúgás
2024.01.07. 17:10

Videó: szabályos góltól fosztották meg Jobe Bellinghamet?

Angol labdarúgás
2023.12.09. 15:09
Ezek is érdekelhetik