„Üljetek már a helyetekre, mindjárt leszállunk!” – emeli fel a hangját Berczik Zoltán, miután a stewardesszek jóval udvariasabb kérésére senki sem figyel.
„Jól van, na” – dünnyögi az orra alatt Klampár, lehuppan, és becsatolja a biztonsági övet. A többiek követik a példáját, s becsukott szemmel, a fejüket megtámasztva készülnek a landolásra. Az észak-koreai fővárosban nagy a felhajtás, a világ elől elzárt ország időtlen idők óta nem rendezett kisebb jelentőségű eseményt sem, az asztalitenisz-világbajnoksággal érezhetően bizonyítani szeretne. A házigazdák a vb-re felhúztak egy 22 ezer férőhelyes csarnokot, a küldöttségeket a vele szemben lévő s a körülményekhez képest kényelmes, 18 emeletes Hotel Csang Kvang Szanban helyezik el, a magyarok a tizennegyedikre kerülnek. Bercziknek még idehaza sikerült kijárnia, hogy a jelentős időeltolódás áthidalása miatt a csapat több mint egy héttel a rajt előtt megérkezzen Phenjanba.
35. VILÁGBAJNOKSÁG, PHENJAN
|
„Ennyi idő kell az átálláshoz, és ahhoz, hogy megismerjük a termet” – érvelt a szövetség elnökének, Lakatos György pedig különösebb vita nélkül rábólintott, ő is pontosan tudta, hogy Berczik nem a levegőbe beszél. A rendezők a vb egyik sztárcsapatának tekintik a magyart, egy televíziós forgatócsoport a küldöttség nyomában jár, megörökítik, ahogy a mieink elmennek a tengerpartra és az operába, ahogy a városban sétálnak, s persze ahogy edzenek.
„Játszunk egy meccset?” – fordul oda Takács Jónyerhez a második nap délelőttjén.
„Rendben” – hangzik a válasz.
„Oké, a tét legyen egy tábla csoki!” – dobja be Takács, s az edzés végén elégedetten veszi át Jónyertől azt a Milkát, amelyet a szálloda kizárólag külföldieknek fenntartott boltjában vett.
„Visszavágó?” – kérdezi másnap Jónyer.
„Mehet. Ugyanaz a tét” – reagál Takács.
Jónyer odateszi magát, nem akar másodszor is veszíteni, elege van a zrikából. Takács délután idegesen kopog be Jónyerhez, aki éppen a mindig nála lévő satujával babrál, az ütőjén állít valamit.
„Itt a csokid!” – mondja dühösen, és az ajtóból hozzávágja a lila csomagolású táblát.
Jónyert elönti a düh, s gondolkodás nélkül elhajítja a keze ügyében lévő satut. Takácsnak éppen annyi ideje van, hogy maga elé rántsa az ajtót, így hatalmas puffanással azon landol a satu.
„Na b...meg, ebből balhé lesz” – jegyzi meg Takács, miközben az ajtón éktelenkedő repedést nézi. Percek múlva a teljes magyar küldöttség a széles gesztusokkal magyarázó szállodaigazgatót igyekszik meggyőzni Jónyerék ártatlanságáról, mondván, csoda, hogy ez a kibírhatatlan huzat csak ekkora kárt tett a becsapódó ajtóban...
Ezt leszámítva a vb rajtjáig hátralévő idő csendesen telik, a kedélyeket legfeljebb a sorsolás borzolja, miután a férfiaknál a három nagy esélyes, Magyarország, Kína és a Koreai NDK egy csoportba kerül. Még Roy Evans, a nemzetközi szövetség walesi elnöke is felemeli a hangját, mondván, „a helytelen besorolás miatt felülvizsgáljuk a csoportbeosztást”. Aztán semmi sem változik, de gyorsan kiderül, az észak-koreaiaktól mégsem kell annyira tartani, a hazaiakat és a lengyelek is simán veri a magyar csapat, ami jó bemelegítés a kínaiak elleni meccs előtt. Berczik a Jónyer, Klampár, Gergely triót küldi asztalhoz, a kínaiak Li Csen-si, Kuo Jao-hua, Liang Ko-liang összeállításban állnak fel, az 5:2-es magyar siker pedig nemcsak őket, az egész világot meglepi. Ünnepel is az öltözőben a csapat, ám Berczik egy mondattal mindenkit visszaránt a földre. „Szép volt, de ez csak részeredmény” – mondja szűkszavúan. A hátralévő csoportmeccsek sem okoznak gondot, a jugoszlávok elleni 5:3-as győzelem a legszorosabb, ráadásul a kapitány jó helyzetben van, mert olyan tartalékjai vannak, akiket bármikor bedobhat, nem okoznak csalódást: Takács János a románok, Kreisz Tibor pedig a románok és az amerikaiak ellen jut szerephez, s mindketten veretlenek maradnak. A csoportkör végén a százszázalékos magyar válogatott az elődöntőben Japánnal kerül szembe. Két évvel korábban Birminghamben ugyanez volt a párosítás, akkor az ázsiaiak nyertek, amit Berczik „fájó vereségként és kijózanító pofonként” élt meg, most azonban nincs vita, a mieink simán veszik ezt az akadályt is.
Április 30., hétfő.
Berczik Zoltán vezetésével az 1981-es vb-n ezüst-, 1983-ban bronzérmet, az 1982-es budapesti Eb-n pedig aranyérmet szerzett a férficsapat, világversenyen ezek voltak együttesünk eddigi utolsó dobogós helyezései. A válogatott éléről 1984-ben távozott, majd 1989 és 1996 között ismét szövetségi kapitányként tevékenykedett. 2011. január 11-én 73 éves korában hunyt el. Jónyer István pályafutása végén Ausztriában és Olaszországban légióskodott, majd a szövetség alelnöke volt, s rövid ideig szövetségi kapitányként dolgozott. A tervek szerint Ongán a nevével fémjelzett asztalitenisz-akadémiát építenek. Klampár Tibor a szöuli olimpián 35 évesen a 4. helyet szerezte meg, sőt 41 évesen még helyet kapott a válogatottban a birminghami Eb-n. A hazai klubok mellett Ausztriában is szerepelt, alacsonyabb osztályban a mai napig játszik, de már edzőként is kipróbálta magát, jelenleg a Celldömölk együttesének szakvezetője. Gergely Gábor ausztriai profiskodás után ceglédi játékosként vonult vissza. Eleinte távol került az asztalitenisztől, országos napilapoknál újságíróként helyezkedett el. A médiában a mai napig dolgozik, emellett Újpesten megnyílt a Gergely Gábor Asztalitenisz-iskola, ahol ő maga is tart edzéseket. Jó esély van rá, hogy évtizedek után ismét tétmérkőzésen láthassuk a csodatriót, ugyanis a tervek szerint mindhárman asztalhoz állnak június 29. és július 6. között a budapesti veterán Eb-n. |
A magyar–kínai világbajnoki döntő napja, nem mellesleg Klampár Tibor születésnapja. A reggelinél egy-egy jókívánság elhangzik, de gondolatban mindenki máshol jár. Berczik elégedetten néz végig a társaságon: Jónyer 28, Klampár 26, Gergely pedig 25 éves. „A legjobb kor, sok nagy csata áll mögöttük, rutinosak, s még bőven erejük teljében vannak. Most, vagy soha” – gondolja, miközben mosolyféle jelenik meg a szája szegletében. „Két óra múlva indulunk, addig pihenjetek!” – adja ki az utasítást, majd maga is eltűnik a szobájában.
A csarnok színültig megtelt, a lelátón otthonról jött, maroknyi lelkes csoportot leszámítva mindenki Kínának szurkol. A magyar kispadon Jónyer, Klampár és Gergely mellett ott van Takács, Kreisz, Berczik, valamint Volper László, a női csapat edzője, Martos Mihály, a válogatott orvosa és Kazinczy Ferenc gyúró. Velük szemben a kínaiak, akiknél az elmúlt órákban azon ment a vita, hogy egyáltalán ki vállalja a finálét. A nekik kínos vereséggel záruló csoportmeccs után Liang Ko-liang másodjára nem akarja átélni a megaláztatást, így Kuo Jao-hua és Li Csen-si mellé a fiatal titán, Lu Csi-vej kerül be a csapatba.
„Engem nem ismernek, majd én megverem őket” – jelenti ki magabiztosan, ám Jónyer káprázatos játékkal pillanatok alatt letöri a szarvát, s mivel előtte Gergely már simán elintézte Kuo Jao-huát, 2:0-ra vezetünk. A meccsek között Berczik idegesen rohangál a bejárathoz, hogy elszívjon egy szál cigit. Klampár álomjátékkal veri meg Li Csen-sit, Jónyer nyerhető meccset bukik el Kuo Jao-huával szemben, Gergely viszont úgy győzi le Li Csen-sit, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Már csak egy győzelem kell és...
Az első szett Lu Csi-vejé, a második Klampáré, majd a szenzációsan játszó magyarnak a harmadikban 20:11-nél kilenc meccslabdája van. Kilenc esély a világbajnoki címre.
A kispad, a palánk mellett ülő női játékosok és a magyar szurkolótábor tagjai is feszülten figyelnek. „Hajrá, magyarok!” – kiált fel egyikük, a többiek követik: „Hajrá, magyarok!”
Lu Csi-vej szervál. Klampár fonákkal felpörgeti a labdát, a kínai finoman visszateszi, Klampár újra fonákról pörget, a labda most valamivel élesebben érkezik Lu Csi-vej fonák oldalára. A kínai kilép és tenyeressel ismét Klampár fonákjára tenné vissza a labdát, de elvéti. Klampár két karja a magasban, fut, talán ő sem tudja, hova. A palánkok borulnak, Berczik a leggyorsabb, a győztes nyakába csimpaszkodik, aztán jönnek a többiek. Minden magyar egy kupacban, pillanatokkal később pedig már a levegőbe dobálják a születésnapost. „Megvaaaaaaaan!” – üvölti a vb alatt először nevető Berczik, talán még Budapesten is hallani, a lelátón tomboló néhány tucatnyi magyar hangja pedig elnyomja a 22 ezer ázsiaiét.
Csoda történt.
A dobogón öt világverő játékos és egy zseniális edző tiszteletére szól a magyar himnusz: „Isten, áldd meg a magyart!”
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. március 23-i lapszámában jelent meg.)