Atlétika: a volt MOB-főtitkár is elnökjelölt lehet

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.25. 10:17
A teljes körű tisztújítás miatt lemondott, de újra jelölteti magát Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke. A 2009-ben megválasztott Gyulai Miklós azzal indokolta a lépését, hogy két elnökségi tag lemondása miatt a vezetőtestület létszáma hetven százalék alá csökkent.

Ahogy az elnök levelében fogalmaz: „...az elmúlt időszakban, az elnökség létszámának az Alapszabályban meghatározott hetvenszázalékos arány alá csökkenése miatt kötelezően összehívott rendkívüli küldöttgyűlés kapcsán beérkezett visszajelzések alapján, kizárólag annak érdekében, hogy megnyithassam az utat a MASZ teljes körű tisztújítása előtt, a mai napon, 2013. február 1-jei hatállyal lemondok elnöki megbízatásomról. A hozzám érkező pozitív visszajelzések, támogató üzenetek alapján ezúton kívánlak tájékoztatni Mindnyájatokat arról, hogy újra jelöltetem magam a MASZ elnökének."

A tisztújításra eredetileg áprilisban került volna sor, az új helyzetben február másodikán tartják a rendkívüli küldöttgyűlést. A szövetség új elnöksége héttagú lesz, s az alapszabály szerint egy főnek nőnek kell lennie.

A Nemzeti Sport információi szerint az elnöki poszt másokat is motivál: Molnár Zoltán, a MOB-tól távozó főtitkár is a kandidálók közé kerülhet.

Legfrissebb hírek

Gyulai Miklós szerint 5-10 fős csapat indulhat a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.02.18. 13:31

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik