Atlétika: júniusban visszatér a rúdugrás királynője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.15. 18:22
A női rúdugrás kétszeres olimpiai bajnoka, az orosz Jelena Iszinbajeva februári sérülését kiheverve a jövő hónapban végén készül visszatérni a versenyzéshez.

Edzője, Jevgenyij Trofimov vasárnapi nyilatkozatában azt mondta, hogy tanítványa a június 20. és 23. között esedékes orosz bajnokságon indul, s ott próbálja meg teljesíteni a riói részvételhez szükséges szintet, ami 4.50 méter. A tréner azt is kijelentette, hogy az orosz atlétika egészének sportdiplomáciai segítséget ígért Albert monacói herceg, aki – Trofimov szavai szerint – „jogszerűtlennek tartja a ránk kirótt szankciókat”.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) június 17-i bécsi ülésén dönt majd az orosz tagszövetség (VFLA) jelenlegi felfüggesztésének esetleges eltörléséről, ezáltal atlétáik olimpiai szerepléséről. A sportág nagyhatalmának számító oroszoknak azt kell bizonyítaniuk az IAAF-nek: sikerült megreformálniuk doppingrendszerüket, így a felfüggesztésüket feloldhatja a világszövetség.

Az IAAF a 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán függesztette fel a VFLA tagságát, így versenyzői jelen állás szerint csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Duplantis újabb világcsúcsot döntött rúdugrásban

Atlétika
2025.03.01. 10:22

Rendkívüli célt tűzött ki magának a világcsúcstartó Duplantis

Atlétika
2025.02.28. 12:12

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Gyémánt Liga: Duplantis 615 centivel nyert Lausanne-ban

Atlétika
2024.08.21. 21:19

A rúdugró Armand Duplantis megcélozza a 6.30 métert

Atlétika
2024.08.21. 16:15
Ezek is érdekelhetik