Atlétika: Jelena Iszinbajeva lehet az orosz szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.05. 21:25
A női rúdugrás világcsúcstartója, Jelena Iszinbajeva harcba szállhat az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) elnöki posztjáért.

A TASZSZ orosz hírügynökség értesülése szerint a kétszeres olimpiai bajnok atléta fontolgatja az indulást a választáson, amelyre Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint szeptemberben kerül sor.

Számos orosz atlétához hasonlóan a nemzetközi szövetség (IAAF) határozata értelmében Iszinbajeva sem lehet ott a Rio de Janeiró-i játékokon. Korábban hangsúlyozta: durván és szemtelenül megbüntették a tiszta sportolókat, akiknek nem volt lehetőségük megvédeni magukat, így más sportolók hibáiért bűnhődnek. Az IAAF november 15-én függesztette fel a VFLA tagságát szisztematikus doppingolás miatt, majd június 17-én meghosszabbította a kitiltást.

A VFLA korábbi elnöke, Valentyin Balahnyicsev a botrány következtében tavaly februárban lemondott, majd az IAAF örökös eltiltással sújtotta. Később – 11 hónapig – Vagyim Zelicsenok irányította az orosz szövetséget, amelynek élére január közepén Dmitrij Sljahtyint választották meg.

A háromszoros világbajnok Iszinbajeva 28 alkalommal javította meg a világrekordot, ő volt az első nő, aki öt méter fölé jutott rúdugrásban.

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik