Atlétikai vb: Gyulai Miklós igyekszik két lábbal a földön maradni

– Eddig csak háromszor fordult elő a világbajnokságok történetében, legutóbb 2003-ban, hogy Magyarország két érmet nyerjen. Most benne volt a pakliban?
– Miközben persze ujjongunk, hogy várakozáson felül szerepelt a magyar csapat, azért igyekszem két lábbal a földön maradni, és nem azt hinni, hogy ezentúl minden világverseny biztosan ilyen lesz – mondta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. – Persze van rá esély, de ahhoz még többet kell dolgoznunk, mint eddig. Most lett meg igazán az eredménye a hosszú távú tervezésnek, úgy gondolom, a magyar atlétika él azzal a sohasem tapasztalt lehetőséggel és segítséggel, amit a kormánytól kap. De nem vagyunk az út végén, továbbra is igyekszünk úgy dolgozni, hogy otthon öröm legyen atlétikát nézni, és mi is lássuk azt, hogy az emberek annyira örülnek a sikereknek, mint most.

– Baji Balázs érme száztíz gáton meglepte?
– Már a világbajnokság előtt is azt mondtam, hogy valamikor ki kell jönnie a lépésnek, ami az ő esetében döntőt jelent. Az év során háromszor döntött országos csúcsot, olyan stabilan futotta a 13.15 és 13.30 közötti eredményeket, hogy tudtuk, ebben a számban ez azt jelenti, ebből bármi lehet. Két órával a döntő előtt mondtam a többieknek, hogy a másodiktól a hatodik helyezésig bármi reális, sőt, szerintem akár még a győzelem is benne volt. A döntő ugyanis ilyen, az egyik rivális rosszul kel fel, belerúg az ágy sarkába, a másiknak nincs jó napja, a negyedik hibázik a gátakon, és mi is azt mondtuk annak idején, csak ne mi legyünk azok, mert akkor tényleg bármi lehet. Balázson pedig az előfutamok során lehetett látni, hogy mennyire egyben van, nem lehetett kizökkenteni.

– Márton Anitáéra ezzel szemben számítani lehetett.
– Mondanám, hogy biztosak voltunk benne, és valahol tényleg vártuk tőle, mert ő már azon a szinten van, hogy bárhol indul, várni lehet tőle az érmet. De egy ilyen világversenyen mindig jönnek újak, most az amerikai Raven Saunderstől tartottam, aki végül nem tudott felnőni a feladathoz. Vagy ott volt a jamaicai Danniel Thomas-Dodd, aki tizenkilenc méter felett dob, és aki számomra sötét ló volt, és persze a kínaiak. De Anita megint megcsinálta, amit évek óta megszoktunk tőle, bebizonyítva, hogy elmúlt az a „magyar betegség", hogy az utolsó pillanatokban nem tudunk koncentrálni.

– A fiatalok hozták, amit tőlük vártak?
– Egy világbajnoki csapat összeállításánál sok mindent figyelembe kell venni, például hogy a versenyző mikor teljesítette a szintet vagy milyen formában van. A gátfutó Kerekes Gréta és Kozák Luca a feltöltésnél került be a mezőnybe, és bár nem volt szintjük, meghívás révén megkapták a lehetőséget, hogy bizonyítsanak, a szövetség pedig ezt nem akarta megakadályozni. Bíztam bennük, mert jó versenyzők, és délelőtt, erős szembeszélben is hozták, amit tudnak. A kalapácsvető Halász Bence fináléja nekem azért ért rengeteget, mert ez a húszéves srác lehet az, aki a magyar kalapácsvetés gazdag hagyományait továbbviszi. De minden fiatallal elégedett vagyok, akik beleszagolhattak egy felnőttvilágverseny miliőjébe.

– És az idősebb generáció?
– Azt hiszem, Pars Krisztián és Kővágó Zoltán már letett annyit az asztalra, hogy itt van a helyük, én pedig külön becsülöm bennük, hogy vállalták a szereplést. Nem mindegy, hogy egy olimpiai bajnok és egy ezüstérmes ott van-e a csapatban vagy sem. Hogy mi lesz velük a jövőben, majd ők eldöntik, egy biztos, a szövetség mögöttük áll, mindent támogatást megkapnak.

– Miként fogadta, hogy a gyalogló Helebrandt Máté hatodik lett?
– A végére maradt a slusszpoén, először alig akartam elhinni Máté bravúrját. Hihetetlenül lelkes és céltudatos srácról van szó, akit tavaly meg kellett győzni, hogy húsz kilométerről menjen fel ötvenre, mert ezt fejben azért kezelni kell. De beleállt, és óriási országos csúcsot döntött, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Pedig a gyaloglást kicsit talán mostohán kezelik sok helyen, így meg is lepődtem, mikor korábban át kellett dolgozni a hosszú távú stratégiát, és Spiriev Attila sportigazgató azzal állt elém, hogy márpedig a gyaloglás stratégiai ágazat, azaz kiemelt szakág lesz. De szakmailag alátámasztotta, eszem ágában sem volt vitatkozni vele. Ezeket a döntéseket neki kell meghoznia, övé a felelősség, nekem pedig az a feladatom, hogy a versenyzőknek és a szakembereknek jövőképet vázoljak, lehetőséget adjak, és motiváljam őket. Mondtam neki, hogy csináljuk, majd meglátjuk. Ez lett belőle, nemcsak Mátéval, hanem minden gyalogló teljesítményével elégedett vagyok.

– Nem volt csalódott Usain Bolt visszavonulása miatt? Mármint azért, ahogyan alakult.
– Tisztelet, köszönet és hála jár neki azért, amit az atlétikáért tett, és hogy a sportok királynője megőrizte a méltóságát, de azért, mert visszavonul, szerintem erős túlzás olyanokat állítani, hogy meghalt az atlétika, vagy ez kellemetlen lenne a nemzetközi szövetségnek. Valóban kellenek az egyéniségek, de ez a világbajnokság bebizonyította, hogy vannak mások is, akikért hatvanezren jöttek ki a stadionba már délelőttönként. Usain Bolt a második nap kikapott százon, de a nézők már a következő versenyre figyeltek. Nehéz dönteni az ő helyzetében, de én a helyében nem biztos, hogy Londonban indultam volna, mert nagy volt az esélye, hogy az fog történni, ami végül történt.

– Miért?
– Bolt harmincegy éves lesz néhány nap múlva, ami nem hatalmas életkor az atlétikában, de ő oly mértékben zsákmányolta ki a szervezetét hosszú éveken keresztül, hogy várható volt, meglesz a böjtje. Már szezon közben is lehetett látni, hogy nincs formában, a kétszáz métert, a kedvenc számát nem is vállalta. Más sportágakban is ritka, hogy egy legenda olyan, már jó előre utolsónak kikiáltott versenyen is győzelemmel tudjon búcsúzni, amelyen mindenki azt várja, hogy a korona a fején maradjon. Sajnálom, ami történt, de nem volt meglepetés. A sport ettől szép, minden karriernek van eleje és vége, nem tart örökké semmi sem, pláne a csúcsforma. Londonban bebizonyosodott, hogy ő is hús-vér ember, akit le lehet győzni.

– Mennyire hiányzik majd az atlétikának?
– Usain Bolt után is lesz élet, lesznek jó versenyek. Igaz, ilyen egyéniség csak százévente egy, ha születik, de biztos lesz következő. Viszont addig sem áll meg a világ, és új kedvencek felbukkanásához elsősorban az kell, hogy a jelenlegi csúcsokat megdöntsék.

– A 9.58-at nem lesz könnyű...
– Higgye el, mindent meg lehet dönteni. A sport folyamatosan fejlődik, és bár Londonban az idők és a centik szerényebbek voltak, ne feledjük, hogy egy világbajnokságon az eredmény másodlagos. Itt nyerni kell, és akkor két évig te vagy a világbajnok, mindenhol úgy kezelnek, tenyerén hordoz a hazád, a szurkolók. Elég csak Baji Balázsra gondolni, aki a bronzérmével olyan eredményt ért el, amit magyar futó még sohasem, és látjuk, mennyire örültek neki otthon.