Teljesen mindegy volt, mi történik szombaton, az atlétikai világbajnokság 100 méteres síkfutásának döntőjében. Ha utolsó lett volna, ezt az estét akkor sem vehette volna el senki Usain Bolttól. Pedig az elmúlt évtizedben mindig könnyed jamaicai legendát sohasem láttuk még úgy küzdeni, úgy szenvedni, mint most, ráadásul „csak” a bronzéremért. A varázslat az volt az egészben, hogy ezúttal ez szinte senkit sem érdekelt.
Egy harmadik helyért egészen biztosan senki sem kapott még akkora tapsot és éljenzést, mint szombat este Bolt. Azt mondják, egy nagy futónak az utolsó versenyére emlékszik a legjobban az utókor, de ebben az esetben ez biztosan nem igaz. Mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valaha is lezajlik a következő párbeszéd:
– Emlékszel Usain Boltra?
– Az a fickó, akit Londonban ketten is legyőztek százon?
Állítom, a bronzérmes ezúttal jobban megmarad majd az emberek emlékezetében, mint a győztes.
Vannak az életben biztos pontok, és most már az is közéjük tartozik, hogy Usain Bolt örök. Furcsa, hogy ehhez egy világbajnoki bronzérem volt a végszó. Profi atlétaként Bolt utolsó ajándéka a világnak az volt, hogy megmutatta, miként kell méltósággal, uralkodói eleganciával veszíteni.
Mert Justin Gatlin és Christian Coleman legyőzhette ugyan, de nem taszították, nem is taszíthatták le a trónról. Harmadik hely ide vagy oda, a király Londonban is király maradt. Ahogy Muhammad Ali túlnőtt az ökölvíváson, Pelé a labdarúgáson, Bolt is jóval több már mint atléta.
A sportága továbbra is küzd a két éve kirobbanó korrupciós és doppingbotrány hatásaival, de Boltnak hála mi, egyszerű sportrajongók mégis elhisszük, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Ő ugyanis nemcsak az eredményei és megnyerő személyisége miatt lett minden rossz ellenpólusa az atlétikában, hanem például azért is, mert 2003 óta ő az egyetlen világbajnoki aranyérmes százméteres síkfutásban, akinek sohasem volt doppingügye.
Ízlelgessük a szót: soha.
Vállalta a londoni szereplést, pedig érezte, hogy utolsó világbajnokságán veszíthet. Hát tévedett. A tömeg újra pajzsra emelte, és bár verhetetlen nem, győztes maradt. Az élsportban fontos az eredmény, de jó tudni, hogy a mögötte lévő ember az, aki igazán számít.